„A fény visszatér” – Esti elmélkedés az Advent 1. hetének szerda estéjén

Bibliai idézet:

„A nép, amely a sötétségben jár, nagy világosságot lát.” (Iz 9,1)

Advent első hetének szerda estéjén jó megállnunk egy pillanatra, és visszagondolni a hajnalra, amely ma elindított bennünket. Reggel talán még friss volt a szívünkben az a vágy, hogy ma valami új kezdődjön: hogy a fény, amelyet Isten gyújt bennünk, erősebb legyen minden belső sötétségnél.

Azóta azonban eltelt egy hosszú nap — sokféle érzéssel: fáradtsággal, feladatokkal, találkozásokkal, néha türelmetlenséggel vagy éppen örömmel. Ilyenkor könnyű azt érezni, hogy a reggeli fény megkopott, vagy hogy messzebb kerültünk attól a csendes reménytől, amellyel elindultunk.

De az igazság éppen az ellenkezője: Isten fénye nem halványul el attól, hogy mi elfáradunk. Ő este is ugyanaz, mint a hajnal tiszta csendjében. Nem várja el, hogy estére tökéletesek legyünk; azt kéri csupán, hogy amit ma kaptunk és tettünk — a jót és a nehezet egyaránt — merjük visszaadni neki. Ahogy reggel a „kevesünket” tettük az Ő kezébe, most estére az egész napunkat helyezhetjük oda: a sikereket, amikért hálát adhatunk, és a hibákat, amikből tanulhatunk.

A teológia egyik legegyszerűbb, mégis legmélyebb igazsága éppen ez: nem az számít, mennyire voltunk erősek, hanem az, mennyire engedjük, hogy Isten hordozzon bennünket. És ha ma csak egy apró lángocskát érzünk magunkban, az sem kevés — mert Isten még a legkisebb szikrát is képes fénylő, új reménnyé formálni a holnapi hajnalra.

Esti ima – „A fény megőrzése”

Urunk, Jézus Krisztus,

köszönöm Neked ezt a napot, minden örömét és minden nehézségét.

Köszönöm a reggeli fényt, amely elindított,

és azt is, hogy egész nap ott voltál velem,

még akkor is, amikor nem figyeltem Rád.

Most, amikor este elcsendesedik körülöttem minden,

idehozom Eléd a napom egészét:

ami sikerült, ami nem,

amiért hálás vagyok, és ami miatt elfáradtam.

Te látod, Uram, hogy mennyi bennem a „kevés” —

de ma megtanultam, hogy Neked ez is elég.

Fogadd el hát mindazt, amit ma adni tudok:

az erőm fogytán levő maradékát,

a szavaimat, a tetteimet, a csendben hordozott gondjaimat.

Törj át az éjszakában is

minden maradék sötétséget,

és őrizd meg bennem azt az apró fényt,

amely ma talán csak halványan pislákol,

de mégis a Tiéd.

Engedd, hogy holnap ebből a fényből kelhessek újra,

és hogy minden hajnal közelebb vigyen hozzád.

Áldd meg az éjszakámat békével,

szívemet reménnyel,

és adj nyugodt, tiszta pihenést mindannyiunknak.

Ámen.