📖
Bibliai alap: Dán 2,31–45
Ahogy az est csendje lassan ránk borul, jó megállni egy
pillanatra, és visszanézni a napra. Lehet, hogy voltak benne olyan dolgok,
amelyek erősnek, biztosnak tűntek — emberi szavak, terveink, elképzeléseink —,
és mégis kiderült róluk, hogy törékenyek. Lehet, hogy olyan helyzetekkel
szembesültünk, amelyek megingattak bennünket, vagy amelyekben azt éreztük: a
lábunk már nem olyan biztos. Ilyenkor könnyű elfelejteni, hogy mindaz, amit
ember épít, előbb-utóbb elfárad, elkopik, darabokra hullik.
A ma kapott ige azonban emlékeztet: nem az agyaglábak
tartanak meg bennünket. Nem a magunk ereje, nem a körülményeink, nem a
látható világ ígéretei. Hanem az a Kő, amelyről Dániel próféta beszélt — az a
Kő, amelyet nem emberi kéz formált, és amely mindent átívelő tartóerővé vált: Krisztus
maga. Ő az, aki akkor is megmarad, amikor minden más széthullik
körülöttünk.
Most, lefekvés előtt tegyük le mindazt, ami ma
nyomasztott. A bizonytalanságokat, amelyek összeszorították a szívet. A
félelmeket, amelyek elvették az örömünket. Az aggodalmakat, amelyek úgy
kapaszkodtak belénk, mint a bogáncs. Isten nem azt kéri, hogy erőből
győzzük le őket, hanem hogy engedjük el — és adjuk át Neki.
Mert az éjszaka csendjében is Ő őrködik felettünk.
Ugyanazzal a hűséggel, amellyel Alexandriai Szent Katalint megállította a
császári hatalom viharában, és amely által Szent Antal ma is a lelkünk mellé
áll, hogy emlékeztessen: „Ne félj! Isten közel van.”
A mai nap terhét már nem kell tovább cipelnünk. Most már
letehetjük, és rábízhatjuk az Úrra. Jézus Krisztusra, aki soha nem alszik, soha
nem fárad el, s hűsége minden reggel megújul.
Így pihenhet a szív igazán.
Esti ima
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése