A nap végén, amikor elcsendesedik körülöttünk minden, és
magunkra maradunk gondolatainkkal, érdemes újra felidézni: Isten dicsősége nem
csupán a templom falai között ragyog, hanem a mi szívünk templomában is.
Néha úgy érezzük, életünk kicsi, erőtlen, jelentéktelen.
Hasonlítunk a próféta korának népéhez, akik a régi pompát látva kicsinek és
törékenynek látták saját munkájukat. Mégis, Isten azt ígérte: „Nagyobb lesz
ennek a háznak dicsősége, mint az előbbinek.” Nem a külső formák a döntőek,
hanem az, hogy Ő maga jelen van.
Ha engedjük, hogy Isten belépjen szívünkbe, akkor a
hétköznapi események is templommá válnak: egy kedves szó, egy türelmes gesztus,
egy csendes imádság mind-mind az Ő békéjét tükrözi.
Nem biztos, hogy észrevettük, de a mai napban is ott
lehetett egy apró jel, amelyben Isten dicsősége felragyogott. Lefekvés előtt
álljunk meg egy pillanatra, köszönjük meg ezt a kegyelmet, és kérjük: Ő maga
folytassa bennünk templomának építését.
Esti ima
Útravaló gondolat estére:
„Isten jelenléte teszi templommá szívünket – különösen akkor, amikor döntések és hivatáskeresés előtt állunk.”

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése