A hit szilárd alapja az a remény, amely a menny felé vezet. - 22. évközi hét pénteki üzenet.

Az élet útjának zarándoklata a mindennapokban

Mottó: „Minden nap egy lépést a hit útján!”

Bibliai alap: Kol 1,21-23

„Egykor idegenek voltatok, és gonosz tetteitek miatt ellenséges érzülettel voltatok Istennel szemben; de Krisztus most értetek is engesztelést nyújtott emberi testében az ő halála által, hogy az Atya előtt szentek, szeplőtelenek és feddhetetlenek legyetek.

Csak tartsatok ki szilárdan és rendületlenül a hitben, és el ne tántorodjatok az evangéliumi reménységtől, amelyet hallottatok.”

Szent Pál szavai arra emlékeztetnek minket, hogy mindannyian úton vagyunk: egykor távol voltunk Istentől, de Krisztus áldozata által közel kerültünk hozzá. Ez a közelség azonban nem automatikus, hanem folytonosan meg kell erősítenünk benne való kitartásunkat.

A mai világban sok minden szétforgácsol: a rohanás, a munkahelyi terhek, a családi gondok, a bizonytalanság a jövőt illetően. Gyakran úgy érezzük, nincs időnk sem Istenre, sem önmagunkra, sem egymásra. S mégis: a hit éppen abban segít, hogy ebben a széteső világban szilárd alapunk legyen.

De nem elég „hívőnek vallani magunkat”. Hányszor előfordul, hogy miközben templomba járunk, imádkozunk, sőt szentáldozáshoz is járulunk, közben engedünk a pletyka, a rágalmazás, a kibeszélés és a bosszú kísértésének! Nyugodt lelkiismerettel, mintha semmi sem történt volna, valótlan dolgokat állítunk másokról, befeketítjük a testvérünket, csak mert megsértette az önérzetünket vagy nem hajolt meg a gőgünk előtt. Ez azonban nem a hitből fakad, hanem a hit meghamisítása. Hiszen a Krisztusban megélt hit nem széthúzást kelt, hanem kiengesztel és összeköt.

Ilyenkor komolyan fel kell tennünk a kérdést: valóban Krisztushoz tartozom, vagy csak a látszatát hordozom a vallásosságnak? A hívő ember nem lehet kettős életű. Ha az Eucharisztiában magunkhoz vesszük Krisztust, akkor az ajkunkról nem fakadhatnak rágalmak, a szívünkből nem indulhat bosszúálló hadjárat. Aki a szentáldozáshoz járul, annak arra kell törekednie, hogy élete egyre inkább összhangba kerüljön azzal, Akit magához vesz.

Ezért a hit próbája nem csupán az ünnepélyes szavakban, hanem a mindennapok kísértéseiben mutatkozik meg: hogyan reagálok, ha megbántanak? Mit teszek, ha sértve érzem magam? Ha hitből élek, akkor a kiengesztelődés útját keresem, nem a széthúzásét.

Az evangélium reménye nem csupán szép szó, hanem élő valóság: Istennek terve van velünk, és bár az élet sokszor viharos, az út végén nem a sötétség, hanem a fény vár. 

Ezért fontos, hogy ne légbörtönöket építsünk magunk köré félelemből, önzésből vagy közönyből, hanem légvárakat a hitből fakadó remény és szeretet által, amelyek az ég felé vezetnek.

---

Ima:

Uram Jézus Krisztus,

Te hoztál közel bennünket az Atyához, mikor a kereszten kiengeszteltél minket.

Ments meg a kétszínűség kísértésétől: hogy hívőnek valljuk magunkat,

de közben engedünk a pletyka, a rágalmazás és a bosszúállás szavainak és tetteinek.

Segíts, hogy a hétköznapok zűrzavarában szilárdan megálljunk a hitben,

és életünkkel is tanúságot tegyünk arról, hogy hozzád tartozunk.

Adj erőt a családjainkban a szeretethez, közösségeinkben az egységhez,

és személyes életünkben a hűséghez, hogy egyszer majd szeplőtelenül állhassunk színed elé.

Ámen.

---

Napi útravaló

„A hívő ember nem rágalmaz, hanem kiengesztelődik.”