Kolostorunk
két villámhárítója
Sorozat:
Az élet útjának zarándoklata a mindennapokban
Mottó: „Minden nap egy lépést a hit útján!
📖 Olvasmány: Gal 2,19-20
Egész nap ezen a mondaton elmélkedtünk:
„Élek ugyan, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,20)
De estére talán úgy érezzük: ez ma sem sikerült igazán. A
feladatok felülírták a lelki szándékokat, a zavaró körülmények
elhomályosították a benső iránytűt. És lehet, hogy azt sem tudjuk pontosan, mit
is jelent: Krisztus él bennem.
De talán nem is az a legfontosabb, hogy ma hány százalékban
élt bennem Krisztus… hanem az, hogy este újra ráfigyelek. Hogy
megkérdezem magamtól:
– Hol volt ma több belőlem, és hol volt jelen Krisztus?
– Mikor voltam türelmetlen – és mikor tudtam szeretni?
– Mikor döntöttem félelemből – és mikor bizalomból?
Ez a fajta őszinte visszatekintés nem önvád, hanem meghívás:
A holnap lehet más – ha ma alázattal engedem, hogy Krisztus alakítsa a
szívemet.
Nem kell kolostorban élnünk ahhoz, hogy ez megtörténjen.
Elég egy perc csend, egy halk fohász, egy szeretettel elvégzett házimunka. Ott
kezdődik a „Krisztus él bennem”.
Az esti csend pedig ennek a belső életnek a bölcsője lehet.
🌙 Esti ima:
Uram, köszönöm a mai napot.
Lehet, nem volt minden tökéletes,
lehet, nem mindig Te éltél bennem –
de most itt vagyok, és újra Rád tekintek.
Vedd el azt, ami belőlem való,
és add nekem azt, ami Benned él.
Formáld át a szívemet,
hogy holnap több legyen Belőled bennem –
és kevesebb az önzéseimből.
Taníts meg ma éjjel is benned pihenni,
és holnap Benned ébredni.
Ámen.
🕊 Esti útravaló egy
mondatban:
„Krisztus nem tökéletességet kér – hanem nyitott szívet, amelyben élhet.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése