„Ima az Irgalmas Szamaritánus történetének margójára” (Lk 10,25–37)

Mottó: „Tedd érzékennyé a szívemet, Uram”

Uram, Jézus Krisztus,

aki nem mentél el közömbösen mellettem,

hanem megálltál a fájdalmamnál, lehajoltál hozzám,

és szeretettel felemeltél –

kérlek, taníts meg engem is így élni.

Taníts meg látni a másikat –

nemcsak nézni, hanem észrevenni azt,

aki mellém rendeltetett:

a családtagot, akivel talán már csak megszokásból beszélek,

az ismerőst, akinek mosolya mögött fáradtság van,

a beteg embert, akinek csak egy rövid látogatásra lenne szüksége,

a magányos szomszédot, aki már lemondott arról,

hogy valaki még bekopogtat hozzá.

Uram, kérlek,

ne hagyd, hogy sietésem kifogás legyen a szeretet ellen.

Ne engedd, hogy a feladataim miatt közönyös legyek azok iránt,

akik a legjobban rászorulnak a jelenlétemre.

Add, hogy ne csak érzékeny legyek, hanem mozduljak is!

Ne csak meghatódjak, hanem tegyek is valamit!

Szeretnék nem csak hívő lenni,

hanem felebarát.

Szeretnék nem csak imádkozni,

hanem odafigyelni.

Szeretnék nem csak tanítani,

hanem példát mutatni.

Kérlek, add, hogy ne halogassam a jót,

ne várjak „jobb időt”, „alkalmasabb percet”,

mert minden nap – minden óra –

egy új lehetőség szeretni,

jelen lenni,

gyógyítani,

megbocsátani,

elindulni.

És ha valamit eddig elmulasztottam,

adj bátorságot újrakezdeni.

Ne a szégyen tartson vissza,

hanem a Te irgalmad indítson el újra!

Tégy engem a mai világban

csendes jóságod eszközévé.

Adj nekem kezet, amely segít,

fület, amely meghallgat,

szívet, amely nem zárkózik be,

és szemet, amelyben meglátszik:

Veled járom az utamat.

Uram, Jézus,

a Te szeretetedet szeretném továbbadni

nem csak szavakkal, hanem élettel –

az otthonomban, az utcán, a plébánián,

a kórházi folyosón, a mezőn és a gyárban,

a boltokban és az iskolában,

a hétköznapok egyszerű valóságában.

Taníts meg arra,

hogy a szeretet ne kérdés, hanem válasz legyen bennem.

Ne kérdezzem: „Ki az én felebarátom?”,

hanem induljak el,

és legyek én a másiknak azzá. Ámen.