péntek, július 18, 2025

Folytatódnak a felújítási munkálatok az Esztelnek-i Ferences Kolostornál


A kolostor felújítási munkálatokat, a 2017-ben megnyert pályázatnak köszönhetően, a vidékfejlesztési program keretében, 2018. október 31-én kezdhettük el és 2021 februárjában fejeztük be, de már nem az eredeti, hanem a módosított (összezsugorított) terv szerint. Vagyis a teljes tervet nem sikerült egészen megvalósítani. Pénzhiány (fizetések duplájára emelkedése az építőiparban és az építkezési anyagok folyamatos drágulás…) miatt, szinte teljes egészében csak a kolostor főszárnyát sikerült befejezni.

Azóta több kisebb munkálatot sikerült elvégezni, attól függően, hogy milyen összegű pályázatot sikerült megnyerni. Idén a kolostor első udvarában végeztünk munkálatokat, az esővíz elvezetését és a fundamentum víztelenítését, drénezését oldottuk meg. Erre ígéretek alapján két pályázat volt kilátásba, de csak a Megyei Tanácstól kaptunk támogatást. Ebből viszont csak a főmunkálatokat tudtuk elvégezni, a járda térkövezése elmaradt. Reméljük, hogy majd a következőévben ezt is megoldhatjuk a belső udvarral együtt, ugyanis ott a tavaly maradt el pénzhiány miatt.

Igy hát hátra maradt a külső és belső udvarokban lévő járdák térkövezése, valamint az 1921-ben leéget kolostor-templom fundamentumának feltárása, láthatóvá tétele. Ezeket a munkálatokat csak részekre bontva végezhetjük, ahogy sikerül pénzbeli fedezetet találni rájuk.

Ez alkalommal szeretnék köszönetet mondani a Kovászna Megyei Tanácsnak, hogy utóbbi (2025) munkálatunk kiadásinak felét támogatta. 

fr. Szilveszter ofm 

Nincsenek megjegyzések:

„Jöjj hozzám – és új élet kezdődik” - húsvét 4. hét, szerda reggel

Szilveszter archívum  Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje Szentírás: Mt 11,25–30 Reggel van. Egy új nap ka...