Az évközi 14. vasárnapon Isten igéje
különösen is időszerű, mert egy békétlen, zaklatott, sokszor haragtól,
irigységtől, versengéstől, háborútól terhelt világba szólít meg bennünket.
A mai evangéliumban Jézus szét küldi
tanítványait, hogy örömhírt hirdessenek és békét vigyenek minden házhoz, minden
emberi szívbe. Az első olvasmányban pedig Isten, mint gyöngéd édesanya,
vigasztalja népét és békét ígér.
Ez a béke azonban nem a világ megszokott
békéje, hanem az, amit Krisztus keresztje árán szerzett meg – és ami bennünk,
hívőkben kell, hogy megszülessen, és rajtunk keresztül másokhoz is eljusson.
Ma kérjük az Urat, hogy e szentmise által
töltsön el bennünket az ő békéjével, és tegyen minket is békét sugárzó, békét
építő tanítványaivá – Szent Ferenc atyánk példájára, aki így köszöntötte az
embereket: „Az Úr adjon neked békét!”
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, bánjuk meg
bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük e szent titkokat...
1. A mai vasárnapon, amikor meghallgattuk az evangéliumot, mintha egy ismerős mondat csendült volna fel Jézus ajkáról: „Békesség e háznak!”
És milyen időszerű ez ma, amikor sok
családban nincs béke, amikor testvérek haragban élnek, amikor országok
egymásnak feszülnek, és amikor az emberi szívben is vihar dúl. Néha elég
bemenni egy boltba, megnézni a híreket, vagy csak hallgatni egy családi ebédet
– máris érezzük: a világ tele van feszültséggel, félelemmel, türelmetlenséggel.
Mintha minden csatatérré vált: a
világpolitika, a közbeszéd, a családi élet, sőt néha még a saját lelkünk is.
Emberek veszekszenek, nemzetek háborúznak, barátok eltávolodnak egymástól, és
belül – legbelül – sokszor mi magunk is békétlenek vagyunk.
Milyen különös, hogy éppen ide, ebbe a
békétlen valóságba küldi Jézus tanítványait s 1200 évvel később szent Ferenc
atyánk az ő társait – nem fegyverrel, nem ítélettel, nem fenyegetéssel,
hanem ezzel az egyetlen mondattal: „Békesség e háznak!”
Igen, ebben a zaklatott világban hangzik
fel az evangélium világos, egyértelmű, reményt hozó üzenete: „Békesség e
háznak!”
Isten ma is küld, ahogyan egykor a 72 tanítványt. Nem csak papokat, nem csak
szerzeteseket, hanem mindenkit, akit megérintett a krisztusi örömhír.
2. A próféta szerint Isten békéje nem a
világ békéje (Iz 66,10–14)
Az első olvasmányban Izajás próféta
egy olyan képet mutat nekünk Istenről, amit talán ritkán hallunk a templomban.
A próféta azt mondja, hogy Isten olyan, mint egy édesanya, úgy
vigasztalja népét, mint az édesanya gyermekét, akit ölébe vesz, megvigasztal,
táplál, ringat.
Ez nem csupán költői kép: ez az evangélium
egyik legmélyebb arca. Isten nem távoli bíróként, hanem gyengéd, tápláló,
ölbe vevő szülőként akar jelen lenni az életünkben. Ő nem pusztítani akar,
hanem gyógyítani. Nem vádolni, hanem felemelni. Nem elítélni, hanem új életre
hívni.
Ez a kép mély békét hordoz. Mert ahol egy
gyermek anyja karjában pihen, ott nincs félelem. Isten azt mondja ma nekünk: „Én
ilyen vagyok hozzád. Ha hozzám jössz, békét kapsz. Nem leszel egyedül. Nem
leszel elutasítva.”
És ez fontos, mert a legtöbb
ember a békét nem a háborúk befejezésében keresi, hanem abban, hogy valaki szeresse,
értse, elfogadja. Ezért is olyan vigasztaló, hogy a béke első forrása nem
a világ rendje, hanem az Istennel való kapcsolat. Azzal az Istennel való
kapcsolat, aki nem ellenem van, hanem értem. Nem száműzni akar a
jelenlétéből, hanem magához ölelni.
3. Azonban a békének ára, igen nagy ára
van: a kereszt (Gal 6,14–18)
Szent Pál azt írja a
szentleckében: „Semmivel sem dicsekszem, csak Krisztus keresztjével.”
Ez meglepő. Ma, amikor
mindenki az eredményeivel, a sikereivel, a vagyonával, vagy épen a magas
pozícióban lévő ismerőseivel dicsekszik, Pál a keresztet emeli magasra.
A keresztet? Igen, mert ami
a világ szemében a gyengeség, a vereség, a vég, az Pál szemében a
dicsőség, a béke forrása, az új teremtés kapuja. A kereszt nem
elkerülendő csapás, hanem az isteni szeretet győzelme. Ott született meg a megbocsátás,
ott jött létre az új ember, ott nyílt ki a menny kapuja.
Pál apostol a keresztet emeli
magasra. Miért? Mert a kereszt mutatja meg, hogy Isten a legnagyobb békét nem
szóval, hanem áldozattal hozta el. Jézus nem hadsereggel győzte le a
bűnt és a halált, hanem önátadással. Ez az igazi béke útja: nem a másik
legyőzése, hanem a szeretetben vállalt áldozat.
És ez a mi utunk is. Amíg csak azt
hajtogatjuk, hogy „nekem van igazam”, sosem lesz békénk. A béke akkor
kezdődik, amikor valaki le tudja vetkőzni az önzését, fel tudja számolni a
haragját, meg tudja szüntetni a gyűlöletét, a büszkeségét – és azt mondja:
„Bocsáss meg. Kezdjük újra.”
4. Jézus küldése szerint a tanítványok
feladata a béke megteremtése és nem háború
A mai evangélium szerint Jézus nemcsak
a 12 apostolt küld szét maga előtt, ahová menni szándékozott, hanem 72
tanítványt is. 72 tanítványt, akik nem egyszerű turisták voltak, nem is
diplomások, hanem hétköznapi emberek. És egy nagyon egyszerű
üzenet tovább adását bízta rájuk a békéét: „Békesség e háznak!”
Ezzel azt, akarja kifejezésre juttatni, hogy minden
hívőnek küldetése van. Ehhez nem kell teológusnak lenned, sem szerzetesnek,
sem papnak – elég, ha hordozod a békét. Jézus azt mondja: „Amikor
beléptek egy házba, mondjátok: Békesség e háznak!”
Nem azt mondja: magyarázkodj,
vitatkozz, győzködj! Hanem: legyél a békét hordozó ember. Vagyis nem az
ítéletet kell hirdetnünk, hanem a békét. Nem kiabálni, hanem jelen
lenni. Nem elrettenteni, hanem megérinteni.
És ez ma különösen nehéz. Mert sokan
inkább a haragot hordozzák. Irigységet, panaszkodást, ítélkezést. Néha
már a szentmise után, hazafelé tartva, vagy otthon az asztalnál már megy is a
szidás, a panasz, a pletyka. Hol van akkor a békesség?
És milyen világba küldi őket? „Menjetek! Úgy
küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Jézus tudja,
hogy a világ nem mindig nyitott. De mégis küld. Mert a béke csak akkor terjed,
ha valaki elkezdi hirdetni. Akkor is, ha nem mindig fogadják kedvezően.
De ha te Krisztushoz tartozol, akkor
más vagy, másnak kell lenned, hordoznod kell a béke lelkületét. Nem
hangosan, de belülről sugárzva, mint a gyertyaláng a sötét szobában.
Az ördög nem attól fél, hogy mennyit
tudsz, hanem attól, ha valódi békét hordozol. Aki békében él Istennel,
az nem irányítható félelemmel, gyűlölettel, manipulációval. A belső béke a
legnagyobb szabadság.
5. Szent Ferenc atyánk példakép a mi
számunkra, mert ő valódi békét hordozott, a béke evangéliumi útját járta
Itt hadd álljunk meg egy pillanatra Szent
Ferenc atyánknál. Szent Ferenc, a mi rendalapítónk, 27 évesen
hallotta ezt az evangéliumot a szentmisében:
„Menjetek és hirdessétek: Elközelgett a
mennyek országa! ... Mondjátok: Békesség e háznak!” (vö Mt 10,7-20).
És akkor valami végérvényesen megváltozott
benne.
Ferenc addig az élet értelmét kereste: vagyont akart, hírnevet, élményeket. De
semmi sem adott békét neki.
És akkor egyszer csak, ott a szentmisén, megszólalt
Jézus – nem a füle, hanem a szíve mélyén. És Ferenc megértette:
Az élet célja nem
az, hogy elvegyek, hanem hogy adjak.
Nem az, hogy kitűnjek, hanem hogy szolgáljak.
Nem az, hogy legyőzzek, hanem hogy békét vigyek.
Innentől kezdve Ferenc békekövet lett. Nem
volt könnyű: néha megvetették, kinevették. De ahol ő járt, ott újraéledt az
emberek hite, megbékültek egymással, és mosolyogtak.
És ma, testvérek, ránk van bízva ez az
örökség.
6. Mi mit tehetünk? – Mi a békesség
gyakorlati útja?
– A békesség
nem mindig nagy tettekkel kezdődik. Néha egy csendben lenyelt szó, egy
lemondás a veszekedésről, egy megbocsátó kézfogás többet ér minden szónál.
– A békesség az, amikor meghallgatod a másikat, nem szakítod félbe.
– A békesség az, amikor nem a múlt sérelmein rágódsz, hanem újrakezdesz.
– A békesség az, amikor az ima csendjében engeded, hogy Isten gyógyítsa a
szívedet.
Ne várjunk arra, hogy más kezdje el. Legyünk
mi az elsők. Mert „a békességszerzők Isten fiainak neveztetnek” –
mondja Jézus a hegyi beszédben.
7. „Békesség e háznak” – ez legyen a
küldetésünk!
Testvérek, ha
hazamentek, nézzetek körül a saját otthonotokban:
– Van-e béke a családban?
– Békében vagy-e önmagaddal?
– És Istennel?
Ha nincs – ne szégyelld. Ma Jézus újra
mondja neked: „Békesség e háznak! Békesség a szívednek! Békesség az
életednek!”
Ne csak hallgasd. Vidd tovább. Mert
a világnak nem okos emberekre van leginkább szüksége, hanem olyanokra, akik békét
tudnak teremteni.
Mi, akik vasárnaponként összegyűlünk,
hogy az Eucharisztia által megtapasztaljuk Krisztus jelenlétét, nem maradhatunk
a templomba. A szentmise vége egy küldetés kezdete. A szentmise végén a
latin „Ite missa est” azt jelenti: „küldetésed van!”
– Küldetésed van a
családodban: ahol talán feszültségek vannak, vidd a békét.
– Küldetésed van a munkahelyeden: ahol pletyka és versengés van, vidd az
igazságosság lelkületét.
– Küldetésed van a közösségedben: ahol közöny van, vidd a figyelmességet.
Ez nem mindig szavakkal történik. Néha
elég egy jelenlét, egy kedves szó, egy megbocsátó tekintet.
És figyeljük csak: a tanítványok
visszajönnek örömmel! Mert aki békét visz, maga is örömöt kap. Aki
másokat gyógyít, maga is gyógyul. Aki Krisztus nevében jár, az nem
egyedül megy, hanem Vele.
a világ nem a szavaktól fog megváltozni,
hanem a békés emberektől. Azoktól, akik belül rendben vannak, akik
elengedték a sérelmeiket, akik nem harcot keresnek, hanem kapcsolatot.
Az Egyház nem csupán intézmény, hanem
Izaiás prófétát idézve, a vigasztalás Jeruzsáleme akar lenni. Egy hely,
ahol újra lehet kezdeni.
Krisztus békéje nem menekülés,
hanem jelenlét a világban. Nem hallgatás, hanem gyógyító szó. Nem
elzárkózás, hanem tanúságtétel.
Záró
ima:
Uram, Jézus
Krisztus,
Te vagy a mi békénk.
Add, hogy ne háborút vigyünk, hanem békét,
ne vádaskodást, hanem megértést,
ne panaszt, hanem hálát.
Taníts minket
Szent Ferenc példáját követni,
aki úgy élte az evangéliumot, mint egy nyitott könyvet,
és aki mindenhol ezt mondta:
„Az Úr adjon nektek békét!”
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése