„Vándorlásunk Társa – Az Úr, aki velünk jár az úton” - Úrnapja – Krisztus Szent Teste és Vére

A mai nap ünnepe a keresztény élet középpontjához vezet: az  Eucharisztiához.

Szentírási részek: Ter 14,18-20   Zsolt 109 1Kor 11,23-26     Lk 9,11b-17

Krisztus Szent Teste és Vére ünnepén, vagy ahogy népiesen nevezzük: Úrnapján, azt a titkot szemléljük, amely egyszerre felfoghatatlanul mély és mégis nap mint nap egészen közel jön hozzánk. Nem filozófia ez, hanem valóság: Jézus Krisztus nemcsak meg halt értünk kétezer évvel ezelőtt, hanem most is velünk van. Nem egy régi történet hőse, hanem a jelenünk Ura és Barátja. Nem múlt idő, hanem jelen idejű szeretet.

1. „Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett, Mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett.” – Valóságos, szentségi jelenlét

A szentmise középpontjában nem egy emléktárgy vagy jelkép áll, hanem maga az Élő Jézus. Ahogy a mai misében halljuk majd: „ha értünk adott Testét magunkhoz vesszük, erőt áraszt lelkünkbe, ha értünk ontott Vérét isszuk, tisztára mos minket.” Ez nem költészet – ez Isten ajándéka, amit napról napra elfogadhatunk.

Amikor a pap a szentmisén kimondja: „Ez az én testem… ez az én vérem…” – akkor nem színdarabot látunk, hanem valóságos esemény történik: Isten megosztja velünk önmagát, hogy életet adjon nekünk. Mintha azt mondaná: „Nehéz az utad? Íme, én magam vagyok veled!”

És ez nemcsak vasárnap reggel érvényes, hanem hétfő reggel a buszon, szerda délután a munkahelyi fáradtságban vagy péntek este, amikor már nincs erőnk mosogatni sem. Isten ott van a világban – és Úrnapján ezt nem tartjuk titokban, hanem kivisszük az utcára, a világ elé, hogy lássák: nem vagyunk egyedül!

2. A csodák mindig kenyérrel kezdődnek – Lk 9,11-17

Az evangéliumban Jézus megszaporítja az öt kenyeret és a két halat, hogy több ezer embert jóllakasson. A tanítványok azt mondják: „Bocsásd el őket, hadd menjenek enni.” Jézus viszont ezt mondja: „Ti adjatok nekik enni.” – Ez a fordulópont. Jézus nem csak azt akarja megmutatni, hogy mindenható, hanem azt is, hogy számítunk Neki, fontosok vagyunk a számára. Nem egyedül akar segíteni, hanem velünk együtt. Be akar vonni minket abba, hogy mi is jót tegyünk másokkal – hogy a csoda általunk is történjen meg.

A kenyér akkor válik igazán értékessé, ha nem tartjuk meg csak magunknak, hanem másokkal is megosztjuk. Így van ez a szeretettel is: ha megtartjuk magunknak, akkor megszűnik. Ha viszont továbbadjuk – egy kedves szóval, egy jó cselekedettel, egy türelmes hallgatással –, akkor új életet adunk vele másoknak is. Ilyenkor történik a csoda: a szeretet megszaporodik, mint a kenyér a pusztában.

Az Eucharisztia tehát nemcsak szertartás, hanem életforma. A templomból kilépve magunkkal visszük az asztalnál megtört Kenyér szeretetét – a családba, az iskolába, a rendelőbe, a piacra.

3. Mert „Az ég és föld Ura látogat meg” – A meglepő alázat

A mai első olvasmányban Melkizedek, a pap-király kenyeret és bort hoz Ábrahámnak. Ez az előképe annak, amit Krisztus tesz értünk. De Jézus nem palotából jön, nem uralkodóként parancsol – hanem letérdel, és szolgál. Megmossa tanítványai lábát, együtt eszik a bűnösökkel, meggyógyítja a beteget, megérinti a leprást. Ez az Eucharisztia arca: az Isten, aki lehajol.

És ma is ezt teszi. Ott van a tabernákulumban, de ott van a beteg mellett is, a haldokló mellett, a küzdő édesanya könnyében, a csendes esti fohászban. Nem félelmetes Isten ő – hanem velünk síró, velünk remélő Megváltó.

Ezért amikor térdre borulunk előtte, ne csak tisztelettel tegyük – hanem hálával, mert újra meg újra eljön hozzánk.

4. A döntés rajtam áll, hogy Társammá lesz, vagy csak csoda marad?

Szent Pál emlékeztet bennünket: „Valahányszor esztek ebből a kenyérből és isztok ebből a kehelyből, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” De hogyan hirdetjük az Úr halálát és feltámadását? Nem csupán szavakkal, hanem azzal, ahogyan élünk – a hétköznapok egyszerű helyzeteiben.

Ha valaki látja rajtunk, hogy szelídebbek lettünk, nem vágunk vissza, ha megsértettek, hanem képesek vagyunk elnézni és szeretni, akkor Jézus láthatóvá válik rajtunk keresztül. Olyan ez, mint amikor valaki kilép a templomból, és tovább viszi a fényt: „ez az ember Krisztussal találkozott” – sugárzik róla.

Ma rengeteg a bizonytalanság, sok a zaklatottság és a fájdalom az emberek életében. Az Eucharisztia ebben a zajban is halkan mondja: „Ne félj! Jézus veled van. Nem hagy magadra. Benned akar élni, és általad akar másokhoz is eljutni.”

Ezért döntést is kíván: elég-e, hogy vasárnap részt veszünk a szentmisén, vagy vágyunk arra is, hogy Jézus a hétköznapjainkban is jelen legyen? Ott legyen velünk hétfő reggel, amikor elindul a rohanás, vagy este, amikor már fáradtan csak csendre vágyunk? Igaz, ha meghívjuk Őt, a mindennapjainkba, attól még nem lesz minden könnyebb – de sosem leszünk egyedül.

5. Testvérek, az Úrnapja ne csak egy szépen megszervezett körmenet legyen vagy díszes virágok kavalkádja. Legyen inkább egy belső megszólítás. Egy olyan pillanat, amikor ráébredünk: Jézus most is elhalad mellettem. Talán nem hangosan, talán nem fényes kísérettel, de ott van. Kész beköltözni az életembe.

A körmenet éppen erre kérdez rá:

• Elhiszem-e, hogy Jézus akkor is mellettem van, amikor egyedül érzem magam?
• Meg merem-e hívni a hétköznapjaimba is, vagy csak vasárnap engedem be?
• Életem tükrében felfedezhető-e az a Jézus, akit most közösen követünk?

Ma imában forduljunk Hozzá, teljes szívvel: „Uram, ne csak én hordozzalak az ünnepen, hanem Te hordozz engem a hétköznapokban. Segíts, hogy életem által kenyérré váljak azok számára, akiknek szükségük van Rád.”

Záró gondolat – Útravaló

Az Eucharisztia nemcsak azt üzeni nekünk, hogy „Isten valahol van”, hanem azt is: „Isten közel van – veled van.” Nemcsak a templomban, hanem ott van a családi asztalnál, a betegágy mellett, a munkában és a fáradt estében is.

Amikor legközelebb a szentáldozásban magadhoz veszed a szentostyát, ne úgy fogadd, mintha csak egy vallási szokás lenne. Inkább mondd ki magadban: „Köszönöm, Jézus, hogy itt vagy velem. Kérlek, maradj bennem, segíts a mindennapokban, vezess tovább.”

Ne csak nézd… válaszolj Neki egy őszinte szívvel!

Befejező ima

Urunk Jézus Krisztus, aki az Eucharisztiában közöttünk maradtál, köszönjük Neked, hogy nem hagysz magunkra. Te vagy a mindennapjaink kenyere, a reményünk, amikor elfáradunk, és az örömünk, amikor hálát adunk.

Taníts minket úgy élni, hogy életünkkel Téged tükrözzünk. Adj nyitott szívet, hogy felismerjünk Téged a másik emberben, és adj bátor szívet, hogy elinduljunk, amikor hívsz.

Maradj velünk, Úrnapja után is – a munkában, a családban, a csendben és a zajban. Áldd meg döntéseinket, szeretetünket, és segíts, hogy mi is áldássá lehessünk mások számára.

Ámen.