vasárnap, június 01, 2025

„Együtt Krisztusban, a világ közepette” - az öröm útján - Húsvét 7. vasárnapja

Gondoltatok már arra, mennyire nehéz hűségesnek maradni Jézushoz akkor, amikor a világ körülöttünk nem érti a hitünket, vagy akár ellenségesen közelít felénk? Lehet, hogy ti is éreztétek már azt a magányt, amikor a többiek csodálkozva néznek ránk, amiért vasárnap templomba járunk, imádkozunk, vagy próbáljuk megélni az evangéliumi szeretetet. 

A mai vasárnap szentírási üzenetei éppen ebben akarnak segíteni bennünket: hogyan tudunk bátran kitartani Jézus mellett egy olyan világban, amely sokszor közömbös, sőt néha kifejezetten elutasító a hitünkkel szemben.

Az Apostolok Cselekedeteiben olvasunk István diakónusról, aki Jézushoz ragaszkodott akkor is, amikor ezért meg akarták ölni. István látja, hogy Jézus ott áll az Atya jobbján, és ebből a látomásból bátorságot és szeretetet merít. Még halála előtt is meg tud bocsátani azoknak, akik kövekkel dobálják. 

A Jelenések könyve emlékeztet minket, hogy Jézus közel van, Ő „hamarosan eljön”, és Ő az, aki a mi életünk végén megadja a jutalmat azoknak, akik, hűségesek maradnak hozzá. Ő az „Alfa és Omega” – a kezdet és a vég – aki mindent a kezében tart. 

A János evangéliumában Jézus főpapi imádságát hallottuk: azért imádkozik az Atyához, hogy mindannyian egyek legyünk, ahogyan Ő és az Atya egyek. Jézus azt szeretné, hogy az Ő szeretete ragyogjon át rajtunk, és így a világ is felismerje: mi valóban az Ő tanítványai vagyunk.

Ezek az olvasmányok, szentírási részek, három fontos üzenetet hordoznak számunkra:

1. Legyünk bátrak a hitünk megvallásában akkor is, ha ez áldozatot követel.

2. Bízzunk abban, hogy Jézus velünk van és erőt ad minden nehézségben.

3. Törekedjünk az egységre és a szeretetre egymás iránt, hogy a világ is meglássa, valóban Jézushoz tartozunk.

Hogyan alkalmazhatjuk a saját életünkben ezeket az üzeneteket?

Kedves Testvérek! Nézzük meg, hogyan tudjuk mindezt megélni a saját hétköznapjainkban:

1. üzenet, bátorság a hit megvallásában:

Lehet, hogy a családban, a munkahelyen vagy az iskolában néha furcsán néznek ránk, mert hívők vagyunk, templomba járunk, vagy, mert nem értünk egyet bizonyos dolgokkal, amik szembe mennek a keresztény értékrenddel, a krisztusi tanítással. Ilyenkor gondoljunk István diakónusra: ő a legnehezebb helyzetben is Jézusra nézett, és ebből merített erőt. Nekünk is lehetőségünk van Jézusra nézni – például az imádságban vagy a szentmise csendjében –, hogy megerősödjünk a hitünkben. Nem kell félnünk attól, hogy mások mit gondolnak, hanem bátran megmutathatjuk: mi Jézushoz tartozunk.

2. üzenet, Krisztus közelsége és ígérete:

A Jelenések könyve emlékeztet bennünket arra, hogy Jézus nem hagy minket magunkra. Ő „hamarosan eljön” – vagyis mindig közel van hozzánk a Szentlélek által, és Ő ad erőt a küzdelmekben. Ezért ne engedjük, hogy a hétköznapi gondok vagy a világ aggodalmai elvegyék a békénket! A mindennapokban próbáljunk hálás szívvel élni: köszönjük meg neki az élet apró örömeit, a családunkat, a munkánkat, a közösséget – és kérjük a segítségét minden feladatunkban.

3. üzenet, az egység építése:

Jézus főpapi imájában azért könyörgött, hogy mi, az Ő követői egyek legyünk. Ez különösen fontos most, amikor a világ egyre inkább széthúz és megoszt. Sajnos sokszor azt látjuk, hogy még mi közöttünk, keresztények között, sőt templomba járok között is van széthúzás, irigység, meg nem értés. 

A mi feladatunk az, hogy ne a különbségeket nézzük, hanem azt, ami összeköt bennünket: Jézus szeretetét. A mindennapokban ez úgy valósulhat meg, ha nem a vitákban, hanem a szeretetben keressük az egységet – a családban, a munkahelyen, a közösségben. 

Ez a hétköznapokban azt jelenti, hogy igyekszünk megbocsátani egymásnak, jó szót szólni, vigasztalni a másikat, vagy éppen segíteni annak, aki bajban van. 

Egymást erősítve és bátorítva álljunk ki a hitünk mellett, ne egymás ellen harcoljunk, mert csak így válhat láthatóvá rajtunk keresztül Jézus szeretete.

Kedves Testvérek! Ma, Húsvét 7. vasárnapján Isten arra hív bennünket, hogy az ellenséges vagy közömbös világ közepette is merjünk hűségesek maradni Krisztushoz, és építsük az egységet az Ő szeretetében, akkor is ragaszkodjunk Krisztushoz, amikor nehéz, amikor talán kinevetnek, vagy nem értenek meg minket. Ne feledjük: Jézus közel van hozzánk, és Ő erőt ad a hitvalláshoz. Éljünk hálás szívvel, építsük az egységet, és törekedjünk arra, hogy a szeretetünk által a világ is megismerje Jézust. Mert nem vagyunk egyedül: a Feltámadott Krisztus ma is él, és velünk jár minden utunkon. 

Ezzel a gondolattal így imádkozzunk:

Uram Jézus Krisztus,

köszönjük, hogy Te mindig velünk vagy, még akkor is, amikor nehéz vagy bátorságot kíván megvallani a hitünket.

Adj nekünk erőt és szeretetet, hogy hűségesek maradjunk Hozzád a mindennapokban,

hogy ne féljünk megmutatni: Hozzád tartozunk.

Segíts, hogy a Te szeretetted vezessen minket,

és hogy egységben tudjunk élni a családunkkal, a közösségünkkel,

úgy, ahogy Te kérted az Atyától számunkra.

Tölts el Szentlelkeddel,

hogy a világ is megláthassa rajtunk keresztül a Te örömödet, békédet és irgalmadat.

Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

✦ „A látás ajándéka” - Rorátés üzenet – Advent 1. hete, péntek reggel ✦

📖 Bibliai alap : Iz 29,17–24;Mt 9,27–31 A mai reggelen Isten Igéje a látás csodájához vezet minket. Izajás próféta arról beszél, hogy e...