Egy vacsora, ahol minden megváltozik
Nagycsütörtökön megállunk egy asztal mellett. Nem akármilyen
asztal ez: Jézus búcsúvacsorájának asztala. De mielőtt a kenyér megtörne, és a
bor a szövetség vérévé válna, Jézus letérdel.
Még mielőtt szavakat mondana, tetteivel tanít. Ő, a Mester, szolgává
válik. Ő, akinek „minden hatalom a kezébe adatott”, nem felemeli a hangját –
hanem lehajol.
Ez a nap a szeretet radikális titkát tárja fel: „Aki szeret, nem
uralkodik, hanem szolgál.”
Kérdés: Ki az én életemben, akinek ma szolgálhatnék?
Kinek a poros lábát nem akarom megérinteni – és miért?
Ma a szeretet igazsága áll előttünk: nem az számít, mit mondunk, hanem hogy mire
vagyunk készek lehajolni.
Az evangélium üzenete (Jn 13,1–15) – A szolgáló Isten
„Értitek, hogy mit tettem veletek? … Példát adtam nektek,
hogy amit én tettem veletek, ti is tegyétek meg.” (Jn 13,12.15)
Ezt a kérdést – „Értitek, hogy mit tettem veletek?” –
ma Jézus hozzánk intézi.
Nem azt várja, hogy magyarázatokat gyártsunk, hanem hogy a szívünkkel megértsük
azt, amit tett. Jézus tudta, hogy azok, akik körülveszik, elárulják,
megtagadják, elhagyják.
Mégis lehajolt eléjük. Mert szeretett. Teljesen. Feltétel nélkül.
A lábmosás a kor legmegalázóbb szolgálata volt – rabszolgák
feladata. Jézus ezzel nemcsak megleckéztet, hanem új értékrendet állít elénk:
Aki első akar lenni, legyen a legutolsó. Aki vezetni akar, tanuljon meg
szolgálni.
Az evangélium gyökeresen szembe megy a világ logikájával: ma az az erős, aki
érvényesíti az akaratát, nem kér bocsánatot, kiáll magáért – Jézus viszont azt
mondja: az az erős, aki le tud hajolni.
És miközben körülöttünk – sajnos sokszor még az egyházi
közösségekben is – tapasztalunk irigységet, versengést, pletykát, rágalmat,
egymás megítélését, addig Jézus ma újra azt mondja: „Tedd, amit én tettem!”
Ne várd, hogy a másik megérdemelje. Ne nézd, hogy ő is lehajol-e. Te tedd
meg az első lépést. Te kezdd el.
Ma rajtad a sor
Mit jelent ma lábat mosni? Csendes, rejtett, önkéntes
szeretetet.
Azt, hogy nem várok érte köszönetet. Nem kürtölöm világgá. Nem keresek
előnyöket.
Ma megteheted például:
- hogy
valakinek megbocsátasz, akire régóta haragszol,
- hogy
csendben elvégzel egy munkát más helyett,
- hogy
egy nehéz emberhez ma türelemmel szólsz,
- hogy
nem reagálsz ingerült megjegyzésekre,
- hogy
mások becsületét véded ott, ahol gúny és kritika hangzik el.
Ha tudsz, vegyél részt ma az esti szentmisén – az
utolsó vacsora emlékére. Ez a szentmise nemcsak az Eucharisztia és a papság
alapításának ünnepe, hanem az Egyház születésének éjszakája is. És ha
nem tudsz jelen lenni, lélekben kapcsolódj be.
Képzeld magad Jézus és a tanítványok közé. Hallgasd, ahogy elcsendesedik a
terem. Nézd, ahogy lehajol. És engedd, hogy Téged is megérintsen az Ő
lehajló szeretete.
Ma ne azt kérdezd: „Mit kapok?” – hanem azt: „Ma kinek
lehetek Jézus keze, aki lehajol?”
Ima – A lehajló Istenhez
Uram Jézus Krisztus,
Te, aki a világ Ura vagy, letérdeltél tanítványaid elé.
Nem vártál köszönetet, nem kerested az elismerést – csak szerettél, egészen
a végsőkig.
Add meg nekem is ezt a szeretetet!
Taníts meg lehajolni azokhoz, akikkel nehéz: a családomban, a közösségemben, a
munkatársaim között.
Tisztítsd meg a szívemet a gőgtől, a közönytől, az ítélkezéstől.
Add, hogy ma ne magamat keressem, hanem Téged – a másik emberben, a csendes
szolgálatban, az önként vállalt apró áldozatban.
Tégy engem is az irgalmasság edényévé –
hogy ahol meg nem értés van, oda én vigyek békét,
ahol gyűlölet van, ott én legyek a szeretet,
ahol csend van, ott én mondjam ki a megbocsátás szavát.
Jöjj el ma az én életem „utolsó vacsora termébe”,
és add, hogy felismerjelek Téged –
a megtört kenyérben, a lehajló szolgálatban, a csendes jelenlétben.
Ámen.
Útravaló – Egy mondat a napra
Aki igazán szeret, az nem fél lehajolni – mert tudja,
hogy ott találkozik Istennel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése