Fotómeditáció: „Rejtett kincs a falak között – A kávéscsésze titka”

Három kép. Egy barna csésze, amely a több százéves esztelneki ferences kolostor és templom falai előtt áll – néha szemből, néha hátulról, néha egy szűk résablakban. Egyszerű, hétköznapi tárgy, mégis, ahogy nézzük, valami többet sugall. Valamit, ami túlmutat önmagán.

A kolostor falai nem csupán kövekből állnak. Ezek a kövek tanúi az imádságnak, a közösségi életnek, a csendnek, az Istenkeresésnek. De tanúi voltak a fájdalomnak, a veszteségnek is: a pusztító tűzvésznek, amely szinte mindent elemésztett… Kivéve egyet: az Esztelneki Madonnát – a fából faragott kegyszobrot, amelyhez évszázadok óta zarándokoltak a Máriát tisztelő hívek.

És mégis: ezen a poros, sérült, mégis élő falon ott egy kávéscsésze. Talán nevetséges, talán egyszerű – de talán mélységesen igaz.

Első kép: Meghívás a megállásra – „It’s Coffee Time”

A barna csészén jól látható a felirat: „COFFEE – It's coffee time.” Első pillantásra egy kedves, hétköznapi üzenet, amit akár egy reklámfelületen is láthatnánk. De ha kicsit elidőzünk a látványon, valami mélyebb üzenet is megszólalhat: „Itt az idő, hogy megállj.” Nemcsak egy kávészünetre hív ez a csésze, hanem lelki megállásra is – egy percre, amikor végre nem rohanunk, nem pörgetjük a teendőket, hanem jelen vagyunk.

Ahogy egy csésze kávé lehet a reggelt indító rutin kezdete, ugyanúgy lehet ez a pillanat egy bensőséges, csendes találkozás Istennel. Talán éppen egy ilyen kávézás közben tudunk igazán hálát adni. Vagy egyszerűen csak megpihenni Isten jelenlétében. A felirat így értelmezhető hitünk nyelvén is: „Itt az idő – az Isten ideje.” A mai világban, ahol mindent időponthoz, naptárhoz kötünk, mennyire fontos lenne napi „kávéidőként” beiktatni egy kis belső csendet, figyelmet, imát.

Második kép: A csendes jelenlét méltósága

Ugyanaz a csésze, ugyanazon a falon – de most már nincs felirat. Nem hívogat, nem magyaráz. Egyszerűen ott van. Csendben. És ez a csend talán még többet mond.

Ez a kép a hívő ember egyik legigazibb arcát mutatja meg: a rejtett, szinte észrevétlen, de annál mélyebb jelenlétet. Nem a felszín, nem a látványosság a lényeg, hanem az, amit a szív hordoz. Ahogy egy csésze tartalma nem mindig látható, de annál értékesebb lehet – ugyanúgy sok hívő ember nem látványos, nem hangos, de hitében szilárd, belső tartásában mély.

A mai világ zajában különösen nagy értéke van a csendnek. Az ilyen csendes jelenlét – egy templomi szentségimádás, egy halk fohász, egy bátorító tekintet – néha sokkal mélyebb istenkapcsolatról árulkodik, mint a nagy szavak. A kép mintha ezt sugallná: Nem a csészén van a hangsúly, hanem azon, amit hordozni tud.

Harmadik kép: A szűk rés és a fény – Lelki zarándoklat

A harmadik fotón a csésze egy szűk, vastag falban kialakított lőrésben vagy kis ablakmélyedésben áll. A háttérben világosság sejlik, egy ablaknyílás túloldalán a fény már ott van. A csésze ebben a pozícióban szinte zarándokként jelenik meg: be van szorítva egy szűk térbe, mégis előre néz, a fény felé.

Ez a kép sok mindent elmond a hívő ember lelki útjáról. Időnként mi is úgy érezzük, hogy szorítanak az élet körülményei: nehézségek, veszteségek, kétségek. Mintha egy szűk résben lennénk, ahol alig jut fény. De ez a kép azt üzeni: a fény ott van – csak ki kell tartani, hinni, várni.

A csésze üresnek tűnik, de talán éppen ezért kész arra, hogy betöltsék. Ahogy a hívő ember is olykor üresnek érzi magát – de éppen ez az üresség teszi képessé arra, hogy Isten kegyelmével újra megteljen. És ott van mögötte a fény – mint a feltámadás ígérete, mint a Madonna szobra, amely a tűzvész után is épségben maradt: a remény jele, hogy nem a szenvedésé, halálé az utolsó szó.

Összegzés – A csésze és a hit tanítása

Ez az egyszerű barna csésze, amely három különböző helyzetben áll meg a kolostor kőfalainál, mintha három lelki állapotot mutatna meg nekünk:

• Meghívást a megállásra és az Istenre figyelésre,

• A csendes, rejtett, de élő istenkapcsolat méltóságát,

• És a nehézségek közötti reménybe kapaszkodó, a fény felé forduló hitet.

A csésze így válik szimbólummá: egyszerűségében, hétköznapiságában is hordoz valami szentet. Akárcsak mi, emberek: törékenyek vagyunk, olykor üresek, mégis – ha nyitottak vagyunk – Isten bennünk is jelen akar lenni. Ahogy a kolostor falai túléltek tűzvészt, és a Madonna-szobor megmaradt, úgy maradhat meg a mi hitünk is – ha nap, mint nap időt szánunk arra, hogy „kávézzunk Istennel” – egy csendes, bensőséges, személyes találkozásban.