A próféta bejelenti, hogy Isten elfogadta a fogságban lévő nép vezeklését, és hazavezeti őket. Ő maga lesz vezetőjük a pusztaságon keresztül, és egyenessé teszi az utakat.
Később Keresztelő János ezeket a szavakat saját küldetésére alkalmazta.
Adventi zarándoklatunkon ma, előkészület az, hogy elhagyjuk hibáinkat és megbánjuk bűneinket. Ezután alkalmassá válunk arra, hogy meglássuk az „Úr dicsőségét”, ami abban áll, hogy ő hatalommal érkezik, áldást hoz és nyájának igazi pásztora lesz, és egyénileg is felkarolja a botladozó embert.
Mi történik, ha a kicsinyek egyike eltéved? Ez az evangéliumi szakasz (Mt18,12-14.) Istent az eltévedt bárányait kereső pásztorhoz hasonlítja. A juh igen kevéssé tud tájékozódni, s gyakran előfordul, hogy egy-egy juh a hegyoldalon eltéved, erre a pásztor elindul keresésére. A keresés nem feltétlenül jár eredménnyel, de az „eltévedtek” visszatérése nagy örömére szolgál Istennek. Ő azt kívánja, hogy a kicsinyek közül egy se vesszen el.
Vegyük észre, hogy megkülönbözteti az eltévedőket és az elveszőket. A Jó pásztor Jézus, aki nemcsak utána ment az eltévedt juhoknak, hanem életét is adta értük. Őt követik az apostolok, és a szent püspökök, papok.
A szentek példáinak sokaságát szemlélve én kihez hasonlítok jobban? A gyakran eltévedő juh-hoz, vagy az őt kereső pásztorhoz? - „Krisztus, te a szentjeid által vezetted a népeket, és testi-lelki orvosuk, lettél, add, hogy mindig legyenek, akik életünket és megszentelésünket szolgálják!”
P. Bernardin ofm
Egyetemes könyörgések
Testvéreim, adventi zarándoklatunk második hetében hallottuk Izajás próféta vigasztaló szavait, melyek arra hívnak minket, hogy hagyjuk el bűneinket és hibáinkat, hogy felkészülhessünk az Úr eljövetelére. Most forduljunk közös imádságban a Jó Pásztorhoz, aki minden eltévedt bárányt szeretettel keres, és kérjük tőle irgalmát, áldását és vezetését.
1. Könyörögjünk az Egyházért, hogy a Jó Pásztor szívével keresse azokat, akik eltévedtek, és szeretettel vezesse őket vissza az Úr közösségébe!
2. Könyörögjünk a világ vezetőiért, hogy az igazságosság és az irgalom útján vezessék népeiket, és törekedjenek a háború felszámolására, valamint a békére és az egységre!
3. Könyörögjünk azokért, akik eltévelyedtek a hit útjáról, hogy megtapasztalják Isten szerető közelségét, és visszatérjenek az Atya házába!
4. Könyörögjünk a szenvedőkért és a magányosokért, hogy Isten gondoskodó szeretete által megerősödjenek, és megtalálják vigaszukat az Úrban!
5. Könyörögjünk mindannyiunkért, hogy bűnbánatban és alázatban készítsük elő szívünket az Úr dicsőséges eljövetelére!
Mindenható Istenünk, te vagy az igaz Pásztor, aki soha nem hagyja magára nyáját. Hallgasd meg könyörgéseinket, és vezess minket biztonságosan a te világosságodhoz, a betlehemi Gyermekhez, aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése