Itt természetesen nem arról a világról van szó, amely – minthogy Isten teremtménye – önmagában jó, hanem a sátán és a csatlósai, a rá hallgatók által uralt bűn világáról. Ezért a kétezer évvel ezelőtt elhangzott szavak - térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban! - még ma is érvényesek és visszhangzanak az emberi szívekben.
Embervoltunk helyes megvalósításával, személyiségének kibontakoztatásával az egyházon kívül szinte más nem is foglalkozik. Gyakran a szülők is a véletlenre bízzák gyermekeik nevelését, nem törődve az internet és a rossz barátok negatív befolyásával.
A mai társadalmi helyzetben pedig azt látjuk, hogy az emberek figyelmét, érdeklődését uraló hírközlő eszközök intézményesen ássák alá a keresztény erkölcsi értékeket. Ilyen körülmények között nem könnyű talpon maradni és a jézusi normák szerint élni. Mert lehet, hogy tudom, mit kellene tenni hitem, meggyőződésem, elveim szerint, de nincs bátorságom kiállni és tanúságot tenni a krisztusi értékrend mellett, s igy a hangosabb, az erőszakosabb ideológia legyőzi akaratomat, és bár keresztény vagyok, mégis úgy élek, mintha az e-világ gyermeke lennék.
A mai ember számára alig egy-két parancs maradt meg a tízből, amit Isten az embernek adott. Jóformán csak a "ne lopj" és a "ne hazudj" megsértése teszi az embert inkorrektté, de ezeket is ki lehet játszani, meg lehet magyarázni – gondoljuk mi –, abból kiindulva, hogy „mindenki igy tesz” mondjuk, lelkiismeretünket nyugtatva, s lassan elhallgattatva.
Ám a keresztény egyszerűen nem simulhat bele a kis hazugságok sikátoraiba, nem élhet az e-világ által sugallt mentalitás szerint. „Te megkeresztelt pogány” – mondta az egyik plébános kifakadva, hívének magatartását látva. És akik hallották, megbotránkoztak rajta. De vajon, tényleg nem igy van, amikor egyes keresztények, úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei? Amúgy ez a tény nem újkeletű, már Pál apostolnak is problémát jelentett ez a kettőség, a Filippieknek írja: „Hiszen – mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom – sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei” (3,18). Pedig ügyeskedéssel, méricskéléssel, önigazolással nem sokra megyünk. A földiélet túl rövid ahhoz, hogy kísérletezzünk.
Talán túlságosan nehéznek tűnik a követelmény, amit Jézus kér tőlünk: "Legyetek tökéletesek"? Ma nem népszerű ezzel az igényességgel az emberek elé állni egy lelkipásztornak. És mégis meg kell tennie, mert ami szép, az nehézségek árán születik, ami értékes és maradandó, azért áldozatot kell hoznunk. Az üdvösség ingyenes, de nem olcsó. Szent Máté evangélista írja: „A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt” (Mt 11,12). Ugyan is a felületes, csak a szórakozásra, a kényelemre beállított, áldozat mentes élet elsekélyesedik, kiég, nem talál igazi boldogságot. A kereszténynek itt, a földön, az árral szemben kell úsznia, ha az örök üdvösséget, az örök boldogságot elakarja nyerni.
Európa és benne a mi országunk is újra missziós területté vált. Az elmúlt évtizedekben meggyengült az Evangélium terjedésének a lendülete. A világ más pontjain virágzik a kereszténység, a régi civilizált országok azonban lélekért kiáltanak. A történelem bűnei már-már lehetetlenné teszik, hogy az ember megtalálja a tiszta hangot, a tiszta forrást. Isten jelenlétének felismerésére azonban látó szemre, az élő hit szemére van szükség. Blaise Pascal tapasztalata, hogy Isten nem a filozófusok Istene, hanem a szívükben szegényeké, a derűseké, az egyszerűeké. Akkor leszünk ilyenek, ha vállaljuk emberlétünket, és teljesítjük természetfeletti hivatásunkat.
Az Úr Jézus szerint az apostolok nem tartoznak, s mi sem tartozhatunk a bűnös világhoz – „nem a világból valók” –, és éppen ezért „a világ gyűlölte őket”. Mégis ebben a világban kell élnünk és teljesítenünk küldetésünket, Jézus ezért mondja az Atyának: „Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól”.
Ez az ima meghatározza minden idők krisztuskövetőjének a magatartását: a világban marad, hogy azt kereszténnyé tegye, de nem engedi, hogy e világ csábításai megejtsék, nem fél gyűlöletétől sem. Ez a magatartás a biztosítéka annak, hogy nem tartozik ehhez a világhoz.
A világ csábításai közül a legfélelmetesebb, amely meghamisítva a lelkiismeret szavát, az embert a pusztulásba sodorja. Ezért kéri Jézus az Atyától: „Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen tanításod igazság”. Az Istentől származó igazságnak – Isten szavának – kell az apostolokat megkülönböztetnie és a világ tévedéseitől megóvnia.
„Szenteld meg őket az igazságban”, hogy egészen Isten szolgálatáért éljenek. Ez a „consecratio”, a felszentelés egyrészt elválasztja őket a megszentségtelenített világtól, másrészt viszont az igazságnak szenteli őket: ha kell, ezért az igazságért önmagukat is fel kell áldozniuk Mesterük példájára, aki értük szentelte magát egészen a kereszten való feláldozásáig, halálig. Ezt jelentik ezek a szavak: „Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban”.
Igazából ez kellene legyen minden pap és krisztus követő, minden öntudatos hivő keresztény jelmondata, amihez igazítja életét. Igaz, ezt megvalósítani, megélni nap mint nap, nem könnyű, különösen, ha olykor „kétéltű” keresztényekkel, energia vámpír lelkekkel, hozza össze őt az élet, de Mesterét követve, mégis meg kell tennie, mert ez az egyetlen járható út az örök boldogság felé…
A keresztény nem állhat tétlenül a világ sorsa láttán. Nem élhet úgy, mintha nem is létezne mindaz, amit hisz és vall és amire gyermekkorában megtanították, vagy felnőtt korában öntudatosan sajátított el. A kereszténység nemcsak elmélet, hanem elsősorban élet! És minden életnek, amit őszintén és szenvedélyesen élnek, van kisugárzása, kell hogy legyen kisugárzása.
Jézus élete az egész világot napjainkig áthatja, az Ő hatása alá került Assisibéli fiatal ember, Ferenc, már több, mint 800 éve tartja vonzáskörébe férfiak és nők sokaságát. Az Úr Jézus eljött, és itt is van közöttünk, de lelki hatásaiban rajtunk keresztül akarja megszentelni a világot: „Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek”.
Ezt kell nekünk folytatni. Beállni a próféták és a szentek sorába, és élni a megérintettséget az Isten Szavától, Isten Szeretetétől, Krisztus Urunk életpéldájától. Ne csak a fejünkkel tudjuk, mi a keresztény élet, hanem eltökélt szándékkal, erős akarattal tudjunk elindulni, ha kell; tudjunk jövendölni, ha kell; tudjunk cselekedni vagy éppen csendben maradni.
És ha mindent megtettünk, a többit bízzuk az Úrra. Ő számít ránk és milyen jó tudni, hogy mi számíthatunk ő rá. És amint sokak imáját hordozzuk, úgy sokak üdvösségét is elérhetjük. Az egyház ősi tapasztalata, hogy a keresztények mentik meg a világot. Mert ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. Nekünk úgy kell ragyognunk a világ változásai közepette, mint a csillagoknak a mindenségben.
A keresztény élet tehát nem passzivitás, nem „édes” semmittevés, nem is a jól informáltság nyugalma, hanem az Istenért és az emberek üdvösségéért átadott, értük szentelt élet. Minket küld az Isten: Menjetek és hirdessétek, menjetek és tanítsatok, menjetek és legyetek tanúim! Akiben Krisztus él, ott Krisztus cselekszik. Egy átadott életforma következtében megtapasztalhatjuk, amit Pál apostol is, hogy „élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem”.
Istennek gondja van a világra. A magvető állandóan szórja, veti a magot. A láthatatlan világ jeleket, nyomokat hagyott a természetben, magában az emberben, és továbbra is szinte elárasztja kegyelmével a teremtményeket. Isten mindent megtett értünk, most rajtunk a sor. Most nekünk kell IGENT mondanunk, miként tette annak idején a fiatal názáreti lány: Mária.
A világ hálátlan, a jót természetesnek veszi, és a maga útján jár. De bármennyire is távolodik, Isten szereti a világot, és rajtunk keresztül akarja újra meg újra megszólítani, a szívére beszélni, boldogsága érdekében jobb belátásra bírni. Ha a fejlett országokban és ma már nálunk is, kicsinyke nyáj lett a kereszténység, Istennel mégis nagyra képes. Nála a számarányok nem jelentenek semmit, csak a hűség és az elkötelezettség számít. Egy kis létszámú, bátor keresztény közösség is nagy dolgokra lehet képes Isten segítségével. A feltétel azonban adott: csak Krisztusra tekintve, életpéldáját követve, tanítását megtartva, szentségeiből táplálkozva élhetünk, s lehet sikeres az életünk.
Milyen jövője van a kereszténységnek? Lesznek még követői Jézus Krisztusnak egy szekularizált, elvilágiasodott, új Európában? Az egyház a történelemben, az „értük szentelem magamat” jelmondattal élő fiai és lányai által, mindig újjá tudott születni, mert alapja és forrása maga az Isten.
A hívő ember érezheti magát kicsinek, de magára hagyottnak nem. Az evangélium szőlőjében bőven van munka. Feladatunk, életünk és környezetünk megszentelése. Nem szabad elkeserednünk. Krisztus velünk van, emeljük fel fejünket. Bár a világ teli van hirdetésekkel, reklámokkal és magához csábítja az embereket, tudjuk: keresztény hivatásunk továbbadásában a legjobb reklám az élet példája.
Jézus Krisztus minden idők keresztényéért imádkozott, így értem és érted is, aki e sorokat olvasod. Teszek-e, teszel-e valamit azért, hogy ez a Főpapi ima megteremhesse a maga gyümölcsét? Hiszen Isten semmit nem akar ránk erőltetni, együttműködésünket várja, mint annak idején a Máriáét. Részemről tegyek meg mindent, hogy Krisztus imája áldás legyen és ne átok, ne vádló egykoron.
Befejezésül Sík Sándor, a pap költő idevágó versét szeretném idézni, melynek címé:
Ments meg Uram!
A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól,
A naptalan és esőtelen égtől:
Ments meg Uram a szürkeségtől!
Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek:
Ne engedj Uram koravénnek!
Csak attól ments meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!
Ne hagyj Uram megülepednem,
Sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.
Ha jönni talál olyan óra,
Hogy megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hűlni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,
Ha elapadna könnyem a más bűnén,
A minden mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap Uram hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése