A mai evangéliumi szakasz abba a Názáretbe visz el bennünket, ahol a megtestesülés misztériuma elkezdődött, és élő valósággá vált az Üdvözlégy Mária. Szentföldi zarándoklatunk alkalmával az ember meghatódva borulhatott le azon oltár előtt Názáretben, amelyre ez van vésve: Az Ige ITT LETT testé. Eddig az ember számára a megtestesülés titka, mintha valami, tőle távoli történés lett volna, az érintéssel, az ITTEL egészen közelivé, szinte foghatóvá vált.
Gondolom, hogy mindannyian jól tudjuk, hogy az Angyal ajkán elhangzott Ave Mariára, az Üdvözlégy Mária imára maga az Ég tanított meg minket...
Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! - mondja az angyal Máriának. Ezek a szavak Mária helyzetének ajándék jellegét hirdetik. Mert méltóságának alapja az, hogy az ő szíve alatt testesült meg Jézus Krisztus, Isten kegyelmének teljessége. Mária az a "terület", amelyen a második isteni személy a világba lépett.
Kt. A názáreti esemény hátterében Izajás próféta jövendölése áll, amit az olvasmányból hallhattunk: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.” (Is 7,14). Ez az ősi ígéret Isten Fiának megtestesülésében túláradó beteljesülést nyert, mert Szűz Mária nemcsak fogant, de a Szentlélek erejéből, vagyis magának Istennek erejéből történt a rendkívüli esemény.
A méhében életre kelő emberi lény Máriától ölt testet, de léte teljességgel Istentől ered. Teljesen ember, a föld porából – hogy bibliai képpel éljünk – de a magasból, a Mennyből érkezik.
Jézus megismerése hitünk szempontjából lényeges, hogy Mária fogan, s mégis szűz marad, ez azt tanúsítja, hogy a kezdeményezés Istené volt, és főként, mert megmutatja, ki is az, aki megfogant. Ahogyan az Evangélium mondja: „Ezért a születendő Szentet az Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35). Ebben az értelemben Mária szüzessége és Jézus istensége egymásnak kölcsönös garanciája.
Ezért olyan fontos az egyetlen kérdés, amit a „nagyon zavarba jött” Mária feltesz az angyalnak: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34). A maga egyszerűségében Mária nagyon is bölcs: nem kételkedik Isten hatalmában, de jobban meg akarja érteni akaratát, hogy teljesen igazodhasson ehhez az akarathoz. Máriát végtelenül meghaladja a Titok, mégis tökéletesen elfoglalja a számára annak középpontjában kijelölt helyet. Szíve és értelme teljességgel alázatos, és Isten éppen ezen egyedülálló alázatossága miatt várja ennek a lánynak „igenjét” ahhoz, hogy tervét megvalósítsa. Tiszteletben tartja méltóságát és szabadságát. (XVI. Benedek pápa)
Az angyali üdvözlettel Isten újra belépett a történelembe. Megrendítő a gondolat, hogy a mindenható Isten, az ég és föld ura, ilyen csendesen, alázatosan lépet be a mi világunkba, amely végül is az Ő világa. Nem jogaira hivatkozva jött közénk, hanem bekéredzkedett. Amikor a Boldogságos Szűz Mária és az angyal között elhangzott párbeszédet olvassuk, akkor az a benyomásunk, hogy az arkangyal, Isten rettenthetetlen hírnöke, szinte alázatosan várja, hogy Mária igent mondjon.
Az apokrif evangéliumokban van egy kedves jelenet, amely valószínűleg csak jámbor elképzelés, de amely szép gondolatot fejez ki. Mielőtt Gábor arkangyal Máriához jött volna, másik két názáreti lányt is meglátogatott, és mindegyiknek ugyan azt az ajánlatot tette, mint Máriának, de mind a kettő elutasította a javaslatot, mondván, hogy nem egyezik a jövőre vonatkozó terveikkel és elképzeléseikkel. Ez a kis történet azt akarja igazolni, hogy Mária teljesen szabadon mondott Igent Istennek. Ő is mondhatott volna nem-et, de elfogadta Isten érthetetlen javaslatát.
Az angyali üdvözlet Isten emberszeretetének költői kifejezése. Isten nem kényszeríti magát senkire, az Ő hívása mindig csak felhívás, amit az ember szabadon elfogadhat, de vissza is utasíthat. A Boldogságos Szűz elfogadta Isten hívását, ezért megtestesülhetett az isteni ige. Ha mi is kinyitjuk a lelkünket Isten szavának, akkor bennünk is megtestesülhet az Ő szeretete. Ugyanis, aki mélységesen bízik Isten szeretetében, az a Szentlélek működése révén magába fogadja Jézust, az ő isteni életét. És igazából ez Karácsony titka!
Mária „igenjéből” egyszerre következik anyaság és szüzesség, s az a kívánság, hogy Őbenne minden Isten dicsőségére történjék, és a Tőle születendő Fiú egészen kegyelmi ajándék lehessen.
Az angyali üdvözlet helyszíne Galilea, melynek Názáretjében hangzott el a történelem legalázatosabb IGENJE: „Íme, az Úr szolgáló leánya: történjék velem szavaid szerint” - mondja Mária az angyalnak. Ez az elfogadás arra utal, hogy Isten ajándékai az ember részéről szabad együttműködést feltételeznek.
Így volt ez Mária életében is. Szeplőtelenségét, szüzességét, kiváltságos helyzetét ajándékként birtokolta, de neki is szenvednie, küzdenie kellett. Növekednie kellett a hitben, a reményben és a szeretetben, hogy végérvényesen azzá válhasson, akinek Isten megálmodta. S ebben az Istenre hagyatkozó szabad önmegvalósításban mindannyiunk számára példát adott.
„Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél!” (Lk 1,30). Gábriel üdvözlése Istennel ajándékoz meg. Isten dicsőségét tapasztaljuk meg, s ízleljük. Azt a dicsőséget, mely gyógyít, s a jónak növekedést ad.
Az ember hamis dicsősége az, amit Mária igenje leleplez. Az a dicsőség, melyhez mindig verseny tapad. Ami Szent John Henry Newman szavaival „annak az eredménye, hogy valaki ’kiválóbb’ valakinél, jobb, gyorsabb, szebb, hatalmasabb. Az emberek által adományozott dicsőség az, amikor valakik előnyünkre mérnek össze a többiekkel. Minél többet ’érünk el’ az életben, annál több dicsőítést kapunk. Minél magasabbra hágunk a létrán, annál több dicsőséget gyűjtünk. De ez a dicsőség az, ami fénye mellett sötétségünket is megteremti. Az emberi dicsőség, amely versenyen alapszik, rivalizáláshoz vezet. A rivalizálás magában hordozza az erőszakosság csíráit; az erőszak pedig a halálba vezető út. Az emberi dicsőség talmi dicsőség, hamisnak és halálosnak bizonyul” (The Road to Daybreak).
A názáreti Szűz igenje követendő példa kellene legyen a mi számunkra. „Történjék velem a te szavaid szerint” (Lk 1,38). Ha ezt őszinte szívvel ki tudjuk mondani, akkor az Istenszülő, Isten dicsőségébe vezet be. Abba a dicsőségbe, mely Jézus számára az evangéliumokban elválaszthatatlan a megaláztatásától és a halálától. Ha igazán meg szeretnénk látni Isten dicsőségét, Jézus szolgai alázatában kell járnunk. Ez a legmélyebb oka, hogy a keresztény szolidaritásban él a szegénnyel, az elnyomott, a menekülttel, és a sérült, beteg emberrel.
Kt. Mária csendes IGEN-je Isten hívó szavának elfogadására lelkesítette és ihlete a szenteket és mindazokat, akik figyeltek Isten igéjére.
Mária meghívásáról elmélkedve ki-ki a maga hivatására gondolhat, mert hivatásunkban találjuk meg Isten akaratát. Imáinknak is az Isten igéjére való nyitottságot kell tükrözniük. Nemcsak kérnünk kell Istentől ezt, vagy azt, hanem ismételten azt is kell kérdeznünk Tőle, hogy mit akar Ő tőlünk?
Biztosan megtapasztaltuk már azt, hogy elképzelésünk nem mindig egyezik azzal, amire Isten hív bennünket. Ha elutasítottuk hívását, terveink nem tettek bennünket boldoggá. Életünknek csak akkor van értelme, ha úgy fogjuk fel, mint Isten ajándékát, és mint Tőle kapott küldetést. Ezért mindenekelőtt saját létezésünkre kell igen-t mondanunk: „Köszönöm, Istenem, hogy megteremtettél!” Ha ezt megtettük, nem kell félnünk Isten egyetlen hívásától sem, mert Ő mindig a javunkat akarja.
Köszönjük meg Istennek, hogy a Mária tiszta lényében testet öltő Jézus kiszabadított bennünket a bűn halálos szorításából és rádöbbentet hivatásunk lényegére, s a dicsőség valódi értelmére. És imádkozzunk, hogy a szeplőtelen Szűz példáját követve az élet sötét óráiban is IGENNEL, elfogadással tudjunk válaszolni Isten hívására, rejtélyes közeledéseire, annak biztos tudatában, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen”!
Gondolom, hogy mindannyian jól tudjuk, hogy az Angyal ajkán elhangzott Ave Mariára, az Üdvözlégy Mária imára maga az Ég tanított meg minket...
Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! - mondja az angyal Máriának. Ezek a szavak Mária helyzetének ajándék jellegét hirdetik. Mert méltóságának alapja az, hogy az ő szíve alatt testesült meg Jézus Krisztus, Isten kegyelmének teljessége. Mária az a "terület", amelyen a második isteni személy a világba lépett.
Kt. A názáreti esemény hátterében Izajás próféta jövendölése áll, amit az olvasmányból hallhattunk: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.” (Is 7,14). Ez az ősi ígéret Isten Fiának megtestesülésében túláradó beteljesülést nyert, mert Szűz Mária nemcsak fogant, de a Szentlélek erejéből, vagyis magának Istennek erejéből történt a rendkívüli esemény.
A méhében életre kelő emberi lény Máriától ölt testet, de léte teljességgel Istentől ered. Teljesen ember, a föld porából – hogy bibliai képpel éljünk – de a magasból, a Mennyből érkezik.
Jézus megismerése hitünk szempontjából lényeges, hogy Mária fogan, s mégis szűz marad, ez azt tanúsítja, hogy a kezdeményezés Istené volt, és főként, mert megmutatja, ki is az, aki megfogant. Ahogyan az Evangélium mondja: „Ezért a születendő Szentet az Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35). Ebben az értelemben Mária szüzessége és Jézus istensége egymásnak kölcsönös garanciája.
Ezért olyan fontos az egyetlen kérdés, amit a „nagyon zavarba jött” Mária feltesz az angyalnak: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34). A maga egyszerűségében Mária nagyon is bölcs: nem kételkedik Isten hatalmában, de jobban meg akarja érteni akaratát, hogy teljesen igazodhasson ehhez az akarathoz. Máriát végtelenül meghaladja a Titok, mégis tökéletesen elfoglalja a számára annak középpontjában kijelölt helyet. Szíve és értelme teljességgel alázatos, és Isten éppen ezen egyedülálló alázatossága miatt várja ennek a lánynak „igenjét” ahhoz, hogy tervét megvalósítsa. Tiszteletben tartja méltóságát és szabadságát. (XVI. Benedek pápa)
Az angyali üdvözlettel Isten újra belépett a történelembe. Megrendítő a gondolat, hogy a mindenható Isten, az ég és föld ura, ilyen csendesen, alázatosan lépet be a mi világunkba, amely végül is az Ő világa. Nem jogaira hivatkozva jött közénk, hanem bekéredzkedett. Amikor a Boldogságos Szűz Mária és az angyal között elhangzott párbeszédet olvassuk, akkor az a benyomásunk, hogy az arkangyal, Isten rettenthetetlen hírnöke, szinte alázatosan várja, hogy Mária igent mondjon.
Az apokrif evangéliumokban van egy kedves jelenet, amely valószínűleg csak jámbor elképzelés, de amely szép gondolatot fejez ki. Mielőtt Gábor arkangyal Máriához jött volna, másik két názáreti lányt is meglátogatott, és mindegyiknek ugyan azt az ajánlatot tette, mint Máriának, de mind a kettő elutasította a javaslatot, mondván, hogy nem egyezik a jövőre vonatkozó terveikkel és elképzeléseikkel. Ez a kis történet azt akarja igazolni, hogy Mária teljesen szabadon mondott Igent Istennek. Ő is mondhatott volna nem-et, de elfogadta Isten érthetetlen javaslatát.
Az angyali üdvözlet Isten emberszeretetének költői kifejezése. Isten nem kényszeríti magát senkire, az Ő hívása mindig csak felhívás, amit az ember szabadon elfogadhat, de vissza is utasíthat. A Boldogságos Szűz elfogadta Isten hívását, ezért megtestesülhetett az isteni ige. Ha mi is kinyitjuk a lelkünket Isten szavának, akkor bennünk is megtestesülhet az Ő szeretete. Ugyanis, aki mélységesen bízik Isten szeretetében, az a Szentlélek működése révén magába fogadja Jézust, az ő isteni életét. És igazából ez Karácsony titka!
Mária „igenjéből” egyszerre következik anyaság és szüzesség, s az a kívánság, hogy Őbenne minden Isten dicsőségére történjék, és a Tőle születendő Fiú egészen kegyelmi ajándék lehessen.
Az angyali üdvözlet helyszíne Galilea, melynek Názáretjében hangzott el a történelem legalázatosabb IGENJE: „Íme, az Úr szolgáló leánya: történjék velem szavaid szerint” - mondja Mária az angyalnak. Ez az elfogadás arra utal, hogy Isten ajándékai az ember részéről szabad együttműködést feltételeznek.
Így volt ez Mária életében is. Szeplőtelenségét, szüzességét, kiváltságos helyzetét ajándékként birtokolta, de neki is szenvednie, küzdenie kellett. Növekednie kellett a hitben, a reményben és a szeretetben, hogy végérvényesen azzá válhasson, akinek Isten megálmodta. S ebben az Istenre hagyatkozó szabad önmegvalósításban mindannyiunk számára példát adott.
„Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél!” (Lk 1,30). Gábriel üdvözlése Istennel ajándékoz meg. Isten dicsőségét tapasztaljuk meg, s ízleljük. Azt a dicsőséget, mely gyógyít, s a jónak növekedést ad.
Az ember hamis dicsősége az, amit Mária igenje leleplez. Az a dicsőség, melyhez mindig verseny tapad. Ami Szent John Henry Newman szavaival „annak az eredménye, hogy valaki ’kiválóbb’ valakinél, jobb, gyorsabb, szebb, hatalmasabb. Az emberek által adományozott dicsőség az, amikor valakik előnyünkre mérnek össze a többiekkel. Minél többet ’érünk el’ az életben, annál több dicsőítést kapunk. Minél magasabbra hágunk a létrán, annál több dicsőséget gyűjtünk. De ez a dicsőség az, ami fénye mellett sötétségünket is megteremti. Az emberi dicsőség, amely versenyen alapszik, rivalizáláshoz vezet. A rivalizálás magában hordozza az erőszakosság csíráit; az erőszak pedig a halálba vezető út. Az emberi dicsőség talmi dicsőség, hamisnak és halálosnak bizonyul” (The Road to Daybreak).
A názáreti Szűz igenje követendő példa kellene legyen a mi számunkra. „Történjék velem a te szavaid szerint” (Lk 1,38). Ha ezt őszinte szívvel ki tudjuk mondani, akkor az Istenszülő, Isten dicsőségébe vezet be. Abba a dicsőségbe, mely Jézus számára az evangéliumokban elválaszthatatlan a megaláztatásától és a halálától. Ha igazán meg szeretnénk látni Isten dicsőségét, Jézus szolgai alázatában kell járnunk. Ez a legmélyebb oka, hogy a keresztény szolidaritásban él a szegénnyel, az elnyomott, a menekülttel, és a sérült, beteg emberrel.
Kt. Mária csendes IGEN-je Isten hívó szavának elfogadására lelkesítette és ihlete a szenteket és mindazokat, akik figyeltek Isten igéjére.
Mária meghívásáról elmélkedve ki-ki a maga hivatására gondolhat, mert hivatásunkban találjuk meg Isten akaratát. Imáinknak is az Isten igéjére való nyitottságot kell tükrözniük. Nemcsak kérnünk kell Istentől ezt, vagy azt, hanem ismételten azt is kell kérdeznünk Tőle, hogy mit akar Ő tőlünk?
Biztosan megtapasztaltuk már azt, hogy elképzelésünk nem mindig egyezik azzal, amire Isten hív bennünket. Ha elutasítottuk hívását, terveink nem tettek bennünket boldoggá. Életünknek csak akkor van értelme, ha úgy fogjuk fel, mint Isten ajándékát, és mint Tőle kapott küldetést. Ezért mindenekelőtt saját létezésünkre kell igen-t mondanunk: „Köszönöm, Istenem, hogy megteremtettél!” Ha ezt megtettük, nem kell félnünk Isten egyetlen hívásától sem, mert Ő mindig a javunkat akarja.
Köszönjük meg Istennek, hogy a Mária tiszta lényében testet öltő Jézus kiszabadított bennünket a bűn halálos szorításából és rádöbbentet hivatásunk lényegére, s a dicsőség valódi értelmére. És imádkozzunk, hogy a szeplőtelen Szűz példáját követve az élet sötét óráiban is IGENNEL, elfogadással tudjunk válaszolni Isten hívására, rejtélyes közeledéseire, annak biztos tudatában, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen”!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése