 |
| Esztelneki Madonna - 1750 |
Amint már a bevezetőben mondottam, az idén május első, húsvét negyedik vasárnapja, nemcsak az Anyák napja, hanem a hivatások (53.) világnapja is.
Egyházunk minden év május első vasárnapján figyelmünket az édesanyákra irányítja, és hálát akar adni a Legszentebb Háromságnak az anyaság, s egyben a nő misztériumáért, s mindazért, amit a női méltóság megvalósított, hiszen az Istenre figyelő nők által „Isten nagy tettei” érvényesülhettek az emberiség javára. Végül is, nemde egy asszonyban és általa történt meg az, ami a földön az emberi történelem legnagyobb eseménye: Isten megtestesülése, emberré válása?
Így, Szűz Mária hónapjának első vasárnapján Egyházunk figyelmünket először az édesanyákra irányítja. Isten Máriában, Szent Fia szülőjének személyében az anyai hivatást a legfelsőbb erkölcsi magaslatra emelte azáltal, hogy Jézus, a második isteni Személy „édesanyától született”(Gal 4,4).
Amióta a betlehemi anya a Megváltót a világra szülte, az anya méhe áldott és megszentelt. Amióta Krisztus maga Máriát ezerszer is édesanyjának nevezte, az édesanya neve megszentelődött. Amióta a szent evangélium kezdetén ezek a szavak olvashatók: „Mária, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek”(Mt 1,16), az anyai méltóság evangéliumi jó hír lett.
Május hava tehát Mária által az édesanyáké, azoké, akik évezredek óta kezükben tartják a világ sorsát. Aki teremtetett, maga is teremtő lett az anyaság által – állapíthatjuk meg igazából minden egyes édesanyáról. S az anyák a teremtéssel együtt vér és lelki közösséget vállalnak gyermekeikkel. „Ékes termőág” énekli róluk a költő, de védő lombok is ők az életben, úgy, mint a középkori festményeken Mária égszínű palástja.
Azáltal, hogy az anya életet ad gyermekének, szent természeti kötelék támad anya és gyermeke között. Erősebb azonban az erkölcsi kötelék, amelyet Isten IV. parancsolata szögez le: „Tiszteld atyádat és anyádat”! A tisztán természetes kötelék meg van az állatoknál is, legalább addig, amíg a kicsi saját maga nem tudja élelmét megszerezni…
Akkor lesz emberhez méltó az anya és gyermek kapcsolata, ha a természetes nívóról természetfeletti síkra emelkedik. Minden erkölcsi rend Isten parancsolatain nyugszik. Éppen ezért az anyák és gyermekek az erkölcsi normák szerint kell, hogy együtt éljenek!
Az anyának az Üdvözítő szava szerint örülnie kell, ha apró ember születik a világra (Jn 16,21). A gyermeket ezért áldásnak és nem átoknak kell tekinteni. A gyermekek viszont hálás szeretettel és tisztelettel tekintsenek szüleikre.
Soha senkire nincs annyira szükség itt a földön, mint éppen a jó édesanyákra. Ezt az igazságot a legjobban a kisgyermek érzi meg. - Nagy Frigyes német császárról jegyezték fel, hogy egy alkalommal összeszedette birodalmában a még beszélni nem tudó árvákat, és gondoztatta őket. Az ápolóknak azonban megtiltotta, hogy beszéljenek hozzájuk. Meg akarta állapítani, hogy emberi segítség nélkül megtanulnak-e beszélni. A csecsemők nem sokáig bírták a kísérletezést. Rövidesen jelentették a császárnak: Uram, már nincsenek árvái.
A gyermekek, akik anyai szeretet nélkül nőnek fel, többnyire rideg kedélyűek, „érzelmileg sérültek” lesznek. Állandó szeretet éhségtől szenvednek, mivel kiskorukban nem volt alkalmuk odasimulni édesanyjuk szívéhez, mivel senki sem mosolygott rájuk, nem csókolta meg őket, nem simogatta meg fejüket. Ezek a gyermekek felnőnek, és fizikailag egészségesek lesznek, mindent megtanulhatnak, csak egyet nem a szeretetet. Olyan lelki sérülés érte őket, amelyet egy életen át nem lehet kiheverni, vagy csak kemény küzdelem és külső segítség által.
Az anyák napja viszont arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a gyermekeknek van szükségük édesanyákra, hanem az anyáknak is gyermekeikre. Ahogy fentebb mondottuk: a gyermekek hálás szeretettel és tisztelettel tekintsenek szüleikre, édesanyjukra, akinek életüket is köszönhetik.
Ahhoz, hogy az édesanyák helyt tudjanak továbbra is állni övéik mellett, kell egy-két köszönő, biztató, bátorító szó feléjük. – Egy elkeseredett asszony, akinek soha nem köszönték meg a főztjét férje és gyermekei, húsvétkor szalmát tett az ünnepi asztalra. Amikor pedig felelősségre vonta férje, akkor csak ennyit kérdezett: mi az ezt észrevettétek? És a sok száz finom ebédet nem? Ezért szóltok? Azokért soha? Vigyázzunk arra, hogy ne bizonyuljunk hálátlanoknak.
Valaki azt mondotta, hogy az anyai szív dobogásának, soha nem lenne szabad megszűnni. De az igazság az, hogy az anyai szív dobogása csak egy pillanatra áll le, míg átlépi a földi és a természetfeletti élet határát, mert mihelyt Isten színe elé kerül, rögtön közbenjár övéiért. A keresztény ember hisz a szentek közösségében. És abban is, hogy az elköltözöttek – Istenben, mint a mindentudás Tükrében – tudnak rólunk és közbejárnak értünk. Ezért az árvák és az özvegyek bizalommal kérhetik a jó Istent, hogy elhunyt szeretteik közbejárására segítse őket. Ugyanakkor az elhunyt szülőkért végzet szentmisében könyörgünk az ő lelkük üdvéért – szép dolog ez.
Azonban mindennél fontosabb az, hogy már itt a földön törekedjünk visszafizetni szüleink jóságát. Azt hiszem a legdurvább és a legvisszataszítóbb jelenet az, amikor a gyermek szüleinek temetésén nagy krokodilkönnyeket hullat, sírási jelenetet rendez, de míg éltek szülei, feléjük sem nézet, hogy az öreg-beteg szülőknek nincs-e szükségük egy pohár vízre, darab kenyérre...
Az egyik kínai író művében (Lin Yutang: Bölcs mosoly) a szülői tiszteletről a következőket olvashatjuk: „a természetes ember szereti gyermekeit, de a kulturált ember a szüleit szereti. Egy kínai legnagyobb bánata, ha örökre elvesztette az alkalmat, hogy öreg szüleit orvossággal és levessel szolgálhassa ki halálos ágyukon, vagy nem lehet jelen haláluk pillanatában.”
Bármennyire is magasztos az édesanyai hivatás, egyet nem szabad elfelejteni, hogy az anyai hivatással szent kötelességek járnak együtt. A Szűzanya példájára a mai édesanyának is úgy kell ápolnia, gondoznia, nevelnie gyermekeit, hogy róluk is el lehessen mondani azt, amit Mária Fiáról irt az evangélista: „Jézus meg növekedett bölcsességben, korban Isten és az emberek előtti kedvességben”(Lk 2,52). Bár a Tarzán filmek már a múlthoz tartoznak, viszont a Tarzánként felnövő gyermekek vadállatias ösztöneikkel ma is kísértenek az élet dzsungelében. Sajnos az utca, a rossz társaság, a számítógép képernyője előtt töltött sok idő eltorzítja, vagy megfojtja fiaink és lányaink lelkét. Hogy ez ne így legyen, ezért az édesanya, illetve a szülő és gyermek kapcsolatát a természetes nívóról természetfeletti síkra kell emelni. Minden erkölcsi rend Isten parancsolatain nyugszik. Éppen ezért a szülőknek és gyermekeiknek az erkölcsi normák szerint kell, hogy együtt éljenek!
Elsősorban az édesanyák, de természetesen az édesapák kötelessége is, megtanítani gyermekeiket a helyes Isten és emberszeretetre, mert aki Istent igazán szereti, az egészen biztos, hogy szeretni fogja embertársait is...
A bevezetőben utaltunk arra, hogy a mai vasárnap nemcsak az Anyák napja, hanem a papi hivatások (53.) világnapja is. Talán ennek lényegére, mibenlétére leginkább Jeremiás próféta hivatás története világit rá.
Az egész Bibliában egyedülálló Jeremiás próféta meghívása. A többi meghívott személy, mint Ábrahám, Mózes, Sámuel, Izajás és még sokan mások meghívás–elbeszélésében nem kerül felszínre olyan elemi erővel a meghívott személy és Isten közötti szoros kapcsolat, mint az ő esetében. A születés előtti prófétai meghívás egyedüli a Szentírásban.
Jeremiást az Isten még az anyaméhben ismeri, még mielőtt megszületett volna felszentelte és prófétául rendelte a nemzetek javára. Isten a teremtő és Jeremiás a teremtett. Isten nem csupán egy valaki a sok létező közül, aki beleavatkozik a fiatal Jeremiás életébe, hanem ő az, aki a prófétát még születése előtt bizonyos feladatra rendelte. „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek…”
Hátborzongatóan mély kapcsolatra vetnek fényt ezek a szavak, amelyeket maga Isten mond prófétájának. Jeremiás Isten színe előtt „csak”, mint próféta létezik, hiszen eleve arra rendelte.
Amit Isten ajkáról hall, a meghívás, nem idegen az ő lététől, hanem azzal szorosan összefügg, mélyen benne gyökerezik a prófétai meghívás, hogy beszéljen az Isten nevében. Annak ellenére, hogy egy alkalommal így fakad ki: „Rászedtél Uram, és én hagytam, hogy rászedj” (20,7). Ez a kifakadás arról is tanúskodik, hogy ő nem vágyott erre a megbízatásra, hanem sokkal inkább Isten akarta, hogy próféta legyen és ő beleegyezett ebbe. Hivatása átöleli egész életét. Nem saját kezdeményezésére, hanem Teremtője elhatározásából próféta ő.
A próféta ellenvetése: még túl fiatal, elővételezik visszautasító hallgatóinak kifogását, miszerint túl fiatal, hogy próféta legyen. Két szempontból is meglepő ez az egyszerűség, látomás nélküliség: meghívása emlékeztet Mózesre, aki szintén ellenkezik meghívása ellen.
Ma is vannak fiatalok, akiket Isten ilyen sodró erővel hív meg egy egész embert igénybe vevő hivatásra. Sokan meglepődnek ezen a hangon. Pont engem Uram, miért? Hiszen túl fiatal, vagy túl gyarló, túl gyenge, túl félénk vagyok. Más terveim vannak az életben. De az Isten néhány személyt már megalkotásuk és születésük előtt „prófétának” rendelt. És az út, amelyre hív, nem feltétlenül a gyors, földi sikerek útja. Ellenszéllel, ellenállással, megvetéssel és üldöztetéssel egyaránt kell számolnia a meghívottnak, olykor éppen a magukat jó keresztényeknek tartok részéről. De számára is érvényesek a Jeremiás prófétához intézett biztató és vigasztaló szavak: „Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak”.
Ma, a hivatások vasárnapján két rokon hivatásról az anyai és a papi hivatásról elmélkedtünk. Mindkettőben közös és lényegesen fontos az élet – a fizikai és a lelki – élet továbbadása, valamint annak felelősségtudattal való kibontakoztatása.
A bibliai szent asszonyok, a próféták, apostolok és szent tanítványok életpéldáját szem előtt tartva, ma azért imádkozzunk, hogy minden asszony és az Úr által megszólított ifjú találja meg Isten misztériumában önmagát és „legfőbb hivatását”.
Mária pedig, aki a hit, a szeretet és a Krisztussal való tökéletes egység rendjében az egész Egyházat megelőzi, esdje ki mindnyájunk: férfiak és nők számára egyaránt, azt a „gyümölcsöt”, azt az isteni segítséget, ami elengedhetetlenül szükséges legfőbb hivatásunk valóra váltásához. Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése