Ezt az időszakot, amikor örvendezve várjuk Urunk születésének, Karácsonynak ünnepét (II. Adventi Prefáció) különösen is jellemzi, illetve kellene, hogy jellemezze a szív ébersége.
Az éberség, amire itt utalunk, nem csak fizikai állapot, vagyis nem csak arról van szó, hogy éppen nem alszik az ember, hanem erkölcsi-szellemi készenlét, ami nélkül félresiklik az ember élete és nem talál el az élő Istenhez, hanem megmarad a biológiai létezés és a pszichés örömök sóvárgása szintjén.
A szív ébersége az, amit nekünk mindig, a mindennapok során gyakorolnunk kell. A külső környezet, a társadalom, amelyben élünk, a szokásos, kereskedelmi jellegű üzeneteket kínálja csillogó, villogó reklámjai által.
A kereszténynek úgy kell élnie Adventben, hogy ne hagyja figyelmét eltéríteni a reklámok csillogása által, hanem helyesen értékelje a dolgokat, s így belső tekintetét Krisztusra szegezze. Ha ugyanis kitartunk „imádságban virrasztva és dicséretében ujjongva” - mondja a szentmise adventi prefációja - akkor, szemeink képesek lesznek felismerni Benne a világ igazi világosságát, amely azért jön, hogy eloszlassa a homályt, a bűn sötétségét.
A mai nap, az öröm vasárnapjának liturgiája különösen is az örömre biztat minket: nem szomorú, hanem vidám virrasztásra, adventi várakozásra. Szent Pál írja: „örüljetek az Úrban szüntelenül: újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van!” (Fil 4,4) áll a mai vasárnap szentmiséjének kezdő versében/énekében.
Egyes felmérések szerint az orvoshoz fordulók közel harminc százaléka nem annyira testi okokból beteg, hanem lelki okokból, túlterheltségből, gondokból vagy éppen ellenkezőleg, a túlságosan üres élete miatt nem érzi jól magát a saját bőrében, és ezért így előbb-utóbb testi betegségtünetei keletkeznek. Az ilyenre szokták mondani, hogy “idegalapon” van a betegsége. Amivel azonban baj van, az a lélek, a sivárság, a boldogtalanság, a képtelenség arra, hogy az ember örülni tudjon. Aki lelkileg beteg, az nem szereti a saját életét, nem szereti a többieket, nem szereti a világot és ez a szeretet-gátoltság és ez az örömtelenség előbb-utóbb valahogy megbetegíti a testet is. Nagyon nagy szám ez a harminc százalék, a neurotikus eredetű panaszok száma, és ezért is fontos, hogy Isten az ő szavával az apostolon keresztül az örömre hív minket: „Örüljetek az Úrban szüntelenül: újra csak azt mondom, örüljetek”!
Az igazi öröm nem a szórakozás, kikapcsolódás gyümölcse, vagyis az élet feladatai és felelőssége elől való menekvést értve rajta. De nem is a derűs lelkiállapot, ami az alkotás vagy elért siker jó érzéséből fakad.
Az igazi öröm valami mélyebbhez kötődik. Természetesen a hétköznapi, gyakran szédületes életritmus közepette fontos időt találni a pihenésre, de az igazi öröm az Istennel való kapcsolathoz kötődik. Vagyis a valódi öröm forrása nem az idő vidám eltöltése, hanem az Úrral való találkozás, az ő valóságos, személyes jelenlétének a megtapasztalása. A hétköznapok feszültsége mellett szükség van a kikapcsolódásra is, de a valódi örömöt, amely nem múlik el, az jelenti, ha találkozunk Istennel, Jézus Krisztussal, és szívünkbe fogadjuk Őt.
Ugyanis az öröm Isten lényéhez tartozik. A Biblia boldog Istennek nevezi (1Tim 1,11), akinél teljes öröm van (Zsolt 16,11). A teremtés alapvető vonása, hogy Isten az embert szeretetből és örömre teremtette. Ez tükröződik az ember környezete, élettere megteremtésében is: az ember bármerre megy, bárhová néz, mindenütt új szépséget, új örömöt fedezhet fel.
A Biblia teremtés történetében olvashatjuk, hogy amikor Isten látta, hogy nem jó az embernek egyedül, nem tud igazán örülni, akkor megalkotta az asszonyt (1Móz 2,18.21k). Isten és a teremtett világ között akkor vannak rendben a dolgok, akkor van harmónia, békesség, amikor Isten örül(het) alkotásainak, s az ember örül Istennek (Zsolt 104,31.34). Isten akkor örül az embernek, ha az féli őt, alázatosan jár előtte, engedelmes, akaratát cselekszi. Az ember számára létkérdés, hogy Isten örüljön rajta, mert ez megtartó, erősítő, hordozó erő (Neh 8,10). Mivel az öröm forrása Isten, ezért az embernek csak akkor lehet igaz és tartós öröme, ha kapcsolatban, közösségben van vele. Isten arcát látni, felismerni tetteiben, gyönyörködni törvényében, igazságában, szentségében mindennél nagyobb öröm (Zsolt 1,3; 4,7k) mondja a zsoltáros. A boldog Isten minden embert be akar tölteni minden örömmel (Róm 15,13), állítja szent Pál apostol.
Azonban ennek útját akarja állni a Sátán a bűnre való ösztönzése által. A bűn ugyanis elválaszt bennünket Istentől. Isten számára azonban ugyanúgy örömöt jelent az, ha kapcsolatba kerülhet az emberrel, ahogyan ez jelenti az örömöt a mi számunkra is. De ott van közöttünk a bűn szakadéka. Ezt mi, emberek nem tudjuk áthidalni. Isten azonban megtette.
Van egy egyszerű kis rajz, ami megmutatja, hogy hogyan. Egy mély szakadék látható, az egyik oldalon Isten, a másikon az ember. És a szakadékon keresztbe fektetve, mint egy híd, ott van a kereszt. Isten Jézusban, az ő keresztjében jött közel hozzánk, áthidalta a bűn szakadékát és Jézus személyében belépett az életünkbe. És Jézussal együtt beköltözött lelkünkbe az öröm is. Az Ő közelében az emberben átrendeződnek a dolgok.
Nem veszi el többé örömünket a bűn és a vádoló lelkiismeret, mert Jézus megbocsátja bűneinket. Nem veszi el többé örömünket az aggódás, a szorongás, a félelem a jelentől és a jövőtől, mert Jézustól megtanuljuk, hogy Isten a mi mennyei Atyánk, akiben mindig, minden körülmények között bízhatunk. Nem ronthatja meg örömünket a környezetünk, a többi ember, mert Jézus erőt ad, hogy még az ellenségeinket is szeressük, és jóval győzzük le a tőlük kapott rosszat. Nem leszünk örömtelenek, kesergők, ha magunkra maradunk, mert elveszítettünk valakit akinek a szeretete nagyon fontos volt számunkra, vagy ha elfordulnak tőlünk emberek, mert tudjuk, átéljük, hogy Jézus mindig velünk van. A mobiltelefonok világában nem kell ezt sokat magyarázni. Jézussal bármikor, bárhonnan beszélhetünk, felhívhatjuk őt az imádság mobil vonalán.
Örömünk igazi, egyetlen megbízható forrása tehát az, amit Pál apostol mond: örüljetek, mert az Úr közel van! Istennek ez a közelsége nyugalmat, békességet, félelem és aggódás nélküli életet, biztonságot ad, és örömöt ébreszt bennünk.
Aki Isten közelségében él, akiben ott van Isten öröme, akiben él Jézus Krisztus, az nem lesz neurotikus beteg, hanem felülemelkedik az élet megbetegítő hatásain, stresszein.
Aki saját életében már találkozott Istennel, szívében olyan derűt és örömöt tapasztalt meg, amit senki és semmilyen helyzet nem tud elvenni. A sokat idézett nagy püspök, Szent Ágoston nagyon is jól értette ezt; az igazságot, a békét, az örömöt keresvén, miután életében már sok mindent keresett hiába, azzal a híres kifejezéssel zárja, hogy az ember szíve nyugtalan, nem lel derűt és békét, amíg meg nem nyugszik Istenben (Vallomások, I,1,1).
Az igazi öröm, ahogy már fogalmaztunk, nem egy múló lelkiállapot, sem pedig valami, amit saját erőnkből érhetnénk el, hanem olyan ajándék, ami az élő Istennel való találkozásból fakad, ha helyet adunk Neki önmagunkban, ha befogadjuk az életünket vezérlő Szentlelket.
Az ember igazi öröme az, hogy az élete a helyén van, Isten kezében, Őtőle várjuk a boldogságot, a segítséget, a megoldást életünk minden helyzetében. Ezért távol kerül tőlünk az aggódás, a félelem, a gondok, a magány érzése, hiszen tudjuk, hogy Jézusban olyan Urunk van, aki mindig szeretettel van velünk, ahogyan megígérte, minden nap, a világ végéig.
Most, az adventi időben erősödjünk meg a tudatban, hogy az Úr eljött közénk és folyamatosan megújítja vigasztaló, szerető és örömteli jelenlétét. Bízzunk Benne; amint ugyancsak Szent Ágoston mondja, saját tapasztalatának fényében: „az Úr közelebb van hozzánk, mint mi önmagunkhoz” (Vallomások, III,6,11).
Bízzuk adventi várakozásunkat az Esztelneki Madonnára, akinek lelke ujjongott az üdvözítő Istenben. Vezesse ő szíveinket Jézus eljövetelének örvendező várásában, egy imádsággal és jó cselekedetekkel teli várakozásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése