A mai szentírási részek az Isten által minden ember számára készített lakoma képével ábrázolják az üdvösséget, az eljövendő boldog örökéletet.
Izajás próféta az eljövendő örök életet, mint dús lakomát írja le az első olvasmányban. A próféta úgy jellemzi ezt a boldog korszakot, hogy hiányozni fog belőle mindaz, ami jelen életünket megkeseríti: "Örökre megsemmisíti a halált, - az Úr - letörli a könnyet minden arcról" (Iz 25,6). A fájdalom és a halál hiánya logikusan egy földöntúli életre irányítja az ember gondolatát, az örök boldogságra, amiről a Jelenések könyvében a következőket olvashatjuk: "Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem vesződség" (Jel 21,4).
A mai evangéliumi szakaszban (Mt.22,1-14.) az üdvösség lakomája új vonást kap: menyegzői lakoma lesz belőle. A Mindenható Úristen minden embert meghív Fiának az emberi természettel tartott menyegzőjére: ez a nász a megtestesüléssel kezdődött, és a kereszthalálban teljesedett be.
„A mennyek országa hasonló a királyhoz, aki menyegzőt rendezett fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak...” A király az Isten, a lakoma az emberré lett Fiú által hozott üdvösség, a szolgák a próféták és az apostolok, a meghívást visszautasító vagy a szolgákat bántalmazó és megölő szereplők a választott nép tagjai és mindazok, akik, mint ők, elutasítják Jézust.
Megismétlődik a gonosz szőlő munkásokról szóló példabeszédben bemutatott helyzet, van azonban egy lényeges különbség. A szőlőmunkásoktól valami olyat kért a szőlősgazda - a rájuk bízott szőlő termését -, amit kötelességük volt megadni, ebben a jelenetben viszont semmit sem kérnek tőlük, amit az igazságosság alapján meg kellett volna adniuk, itt viszont azt, amit nagy jósággal, nagyszerű ajándékként kínálnak fel nekik, Isten szeretetét utasítják el.
Annak az embernek a magatartása ez, aki meg van győződve: neki nincs szüksége üdvösségre, vagy úgy el van merülve anyagi ügyeiben, hogy nincs ideje gondolni se az Istenre, se az örök életre. Mindezek pusztulásukba rohannak, helyükbe pedig mások kerülnek.
„A menyegző kész!” Isten Fia megtestesült és áldozatul adja magát az emberiség üdvösségéért. Isten azonban továbbra is hív: „Menjetek ki a keresztutakra, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre”- mondja szolgáinak.
Azonban a lakomára való meghívás és az oda történő belépés még nem jelenti a végső üdvösséget. Íme, itt egy ember, aki nem öltött menyegzős ruhát, s ezért kivetik „a külső sötétségbe”: természetesen nem a külső ruha hiánya miatt, hanem mivel nélkülözi az üdvösségre szükséges belső, lelki felkészültséget.
Az ünnepi ruha nélkül megjelent vendég azokat jelképezi, akik a keresztség szentségében ugyan Jézus Krisztushoz kapcsolták életüket, azonban nem ennek megfelelően élnek. Tehát arról az emberről van szó, aki névleg az Egyházhoz tartozik, de nem él a kegyelmi eszközökkel, a szentségekkel, az ima, a szentmiseáldozat kínálta lehetőségekkel, hitét nem kísérik tettek.
Látszólag Krisztus tanítványa, de szíve mélyén nem Krisztusé, nem Krisztusért él. Ezzel kapcsolatosan olvashatjuk a Jelenések könyvében: „A laodiceai egyház angyalának ezt írd: Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból”(3, 14-16).
A szigorú bánásmód, amelyben ez az ember részesült, komoly figyelmeztetést jelent a névleges keresztényeknek, akik már a keresztség szentségével beléptek Isten országába, azonban életvitelük nem felel meg az ország követelményeinek.
Az evangéliumi szakasz befejező mondata: "Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak". A példabeszéd nem azt akarja mondani, hogy a választottak száma ténylegesen nagyon alacsony, hanem azt, hogy ez a szám kisebb, mint a meghívottaké, mivel egyesek hanyag módon nem válaszoltak az isteni meghívásra. Vagyis a meghívás mindenkinek szól, de csak az lesz választott, aki elfogadja Krisztus tanítását, az evangéliumot és tudatosan szerinte alakítja gondolkodásmódját, magatartását és éli mindennapjait.
Végezetül elmondhatjuk, hogy az örök élet lakomájának a kezdete, megjelenítése a szentmise. Itt élhetjük át elsősorban, földi életünkben Isten eljövetelét, jelenlétét közöttünk: Jézus Krisztus tanításában, testének és vérének vételében, a közösség imájában, énekében. Az Egyháznak minden egyes tagja hivatalos erre a szeretetlakomára. Minden vasárnap figyelmeztet az Úr a harangszó által is, hogy tegyünk eleget a meghívásnak. De hányan vannak ma is, akiknek hiába szól a harang, mert ők nem törődnek vele, nem érnek rá, éppen mással vannak elfoglalva.
A másik lényeges dolog, hogy a lakomán való boldog részvétel a menyegzős ruhán fordul meg. És ez a ruha nem emberi vagy anyagi tehetség kérdése, hanem azon a jóindulaton és készségen múlik, hogy a lakomára tisztán akar-e valaki belépni.
Ha valaki méltatlan létére meghívást kapott az isteni életre és azt hiszi, hogy ez semmire sem kötelezi, az nem kerülheti el a végső ítéletet. A kegyelem csak a régi ember levetése után képes az új, tökéletesebb életet kialakítani. Ennek az életnek a feltétele tehát a megtisztulás, a bűnbánat: "Tartsatok bűnbánatot, mert elközelget Isten országa"- figyelmeztet bennünket az Úr.
A példabeszéd mindnyájunknak lehetőséget ad arra, hogy megfogalmazzuk alapvető keresztény magatartásunkat. Arról szól, hogy meghívást kaptunk Isten országába. Ha valaki ezt komolyan elfogadja, akkor egész életét ennek keretében kell elhelyeznie. Folytonosan törekedjen arra, hogy ezt a meghívást minél jobban értékelje és minél határozottabban ennek szellemében alakítsa életét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése