HALOTTAK NAPJA

Tegnap a diadalmas Egyházról emlékezett meg a liturgia, ma a szenvedő Egyházra fordítja a hívek figyelmét.

Mindenszentek vecsernyéje után az ünnepi díszt eltávolítják, jámbor komolyság tölti be a templom csarnokait. A halotti zsolozsma vezeti be a megemlékezést, a hívek pedig körmenetekben mennek a sírokhoz, hogy az elhunytakért imádkozzanak. Másnap ünnepélyes gyászmisében mindnyájunk közös édesanyja, az Egyház imádkozik elhunyt gyermekeiért.

E nap különös alkalom és ösztönzés legyen számunkra, hogy könyörgésekkel, az irgalmas szeretet cselekedeteivel, búcsúkkal kimutassuk halottaink iránt érzett részvétünket.

A sírok látogatása emlékeztessen bennünket a földi élet mulandóságára, s irányítsa tekintetünket a mennyei javakra.

E két ünnep liturgiájában különös szépséggel jut kifejezésre hitünk a „szentek egységében”, vagyis a küzdő (földi), a szenvedő (tisztító hely) és a győzedelmes (mennyei) Egyház kegyelmi közösségében.

+++

Gárdonyi Géza: Útra készülődés

„Miatyánk Isten, mindeneknek Atyja,

kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,

az én szívem kétség nem szorongatja,

midőn indulok végórám felé.

A halál nekem nem fekete börtön,

Nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:

Egy ajtó bezárul itt a földön,

S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen:

Ez a halál!”