A kép mögötti történet

Ezt a bejegyzést azért csináltam, mert a férjemről és a rólam készült fotó népszerű lett az interneten. El akarom mondani a kép mögötti történetet annak a sok ezer embernek, akit lelkesített ez az édes pillanatunk.

A kép mögötti történet
Pár pillanattal oltárhoz vonulásom előtt a leendő anyósom bejött az öltözőszobába, ahol én és a koszorúslányok teljességgel meghatódva nevetgéltünk és nyugtalankodtunk az utolsó kis részletekkel kapcsolatban.
,,Édesem, a vőlegény hív téged!”

Az izgalom hevében csak annyit mondtam „Mi? Hisz nem vagyok kész! Fel kell még vennem a cipőm és…” Ekkorra már megragadta a kezemet és elvezetett a két szoba közötti sarokhoz, ahol a vőlegényem várt. Alig tudtam leülni, annyira telve voltam várakozással! Annyira izgatott voltam! Annyira ideges voltam!
„Tetszeni fog neki a ruhám? Csinos a hajam? Láthat engem?!”
Pont a saroknál ült a leendő férjem, így ideges voltam, hogy meglát, de titkon reméltem, hogy vethetek rá egy pillantást. Annyira izgatott voltam, hogy először én szólaltam meg,
„Helló, édesem! Ma megházasodunk!”

„Tudom, baba, és szeretnék imádkozni mielőtt megtesszük.”
Ott ültünk mi a két szoba között a sarkon, kéz a kézben, lehajtott fejjel. Az emberek fel-le rohangáltak; az esküvőszervező ide-oda küldözgette az embereket, a fotósok fényképezgettek és a násznép önmagát szórakoztatta. Mégis ebben a pillanatban lelünk és gondolataink csendességében a férjem és én egyedül voltunk Megváltónk, Jézus Krisztus jelenlétében.
A férjem imádkozott, hogy Isten áldja meg a házasságunkat, hogy jó és rossz időkön át se veszítsük el a reményt egymásban. Hogy egymás gyarlóságai helyett mindig Krisztus tökéletességére támaszkodjunk. Hogy amikor reggelente felkelünk, ne a saját erőnkből akarjuk szeretni egymást, hanem Krisztus tökéletes szeretetének erejével.
Egymás kezeit erősen szorítva kimondtunk „Ámen”, mindketten remegő hanggal. Pont így surrantam odébb, hogy letöröljem arcomról a könnyeket és feltegyem a fátylat.

Miután a koszorúslányok, édesanyám, anyósom és minden más nő a szobában befejezte a cipzározást, a göndörítést, a felhajtást és az arcpírom felhelyezését, belenéztem a tükörbe. Ott álltam a tiszta fehér esküvői ruhámban készen arra, hogy az én Szőke Hercegemhez menjek.
Tudjátok, nekem ő nem csak azért a Szőke Hercegem, mert elképesztően sármos, vagy, mert nagyszerű a humora, vagy, mert olyan sok közös dolog van bennünk. Azért ő az én Szőke Hercegem, mert segített megvédeni a legdrágább ajándékomat, a szűziességemet.

Nem sokkal az után, hogy járni kezdünk, idegesen közöltem a Szőke Hercegemmel, hogy szűz vagyok és az is akarok maradni az esküvőmig, amelyre azt válaszolta, hogy nem is tenne másképpen egy kapcsolatban.

A kapcsolatunk és megismerkedésünk folyamán folytonosan küzdelemben voltunk, ami néha egy vesztes csatának tűnt. A kísértéssel szembe szálltunk imádsággal, az írásokkal és a számon kérhetőséggel. Voltak barátaim, akik felhívtak, ha tudták, hogy késő estig együtt vagyunk és ő pedig más Istenhez kötődő férfiakkal találkozott, hogy erőért imádkozzon. Időnként, főként, ahogy az esküvő napja közeledett, azt gondoltuk, hogy a lehetetlent kíséreljük meg.

,,Miért csináljuk ezt?” Kérdeztem magamban gyengeségemben, és mindig emlékeztetett, ,,mert Isten ezt mondta nekünk.”
,,Nem vagyok rá képes, képtelen vagyok… túlságosan nehéz!” – gyónta meg nekem néha és én pedig imádkoztam, hogy legyen ereje.

Amikor végigvonultam a templom padsorai között fehér ruhámban, egyenesen a szemébe néztem annak a férfinak, aki odaadta önmagát azért, hogy megvédhesse és tisztelhesse azt a feleséget, akit Isten adott neki.

Amikor az ő szemei elkapták az én szememet, annak a nőnek a szemébe nézett, aki várt rá, aki támogatni és szeretni fogja élete hátralevő részében, jó és rossz időkön át.
Mindezt azért osztom meg, mert abban az imádságban, amit ott mondtunk, amelyet a fényképező lefotózott, kértük az Istent, hogy használja esküvőnket arra, hogy dicsőüljön meg a Neve minden dicsőséggel, amit megérdemel. Nem a saját erőnkből jutottunk el oda, hanem az Ő védelmező kezei által.

Isten ezt a fényképet már most felhasználta, hogy sok ezer embert megérintsen és ez bennünket meghatódottsággal tölt el és megtisztel. Tovább akartam vinni a dolgot és dicsérni az Istent és hálát adni azért, ahogyan eljuthattunk abba a csendes sarokba, egymás kezeit szorítva, készen arra, hogy elkezdjük közös életünket.

Angol nyelvű forrás ITT és a magyar nyelvű forrás ITT.