Sarlós Boldogasszony ünnepének lényegét a mai evangéliumi szakasz beszéli el, viszont az ünnepet magát a nagy ferences teológus, Szent Bonaventúra kezdeményezésére 1263-ban vezették be a ferenceseknél, majd több mint száz évvel később VIII. Bonifác pápa kiterjesztette az egész egyházra. Az üdvösség történetnek eme eseménye a rózsafüzér örvendetes titkai között is szereppel.
„Dalolj, Sión leánya..., örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya... Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!” (Szof 3, 14. 17) – olvastuk az első olvasmányból. A mai liturgia a Názáreti lányra, Máriára alkalmazza Szofoniás próféta eme szavait. Máriának, Jeruzsálem leányának kell örvendeznie, mivel Isten, testet öltve szűzi méhében, különös módon jelen van benne.
A szövetség sátra, a frigyláda, a jeruzsálemi templom, ahol a Magasságbeli Isten jelen volt népe számára az ószövetségben, most eltűnnek ez előtt az alázatos Szűz előtt, aki Annak lett eleven sátra, frigyládája és temploma, aki őt teremtette.
Szent Ferenc atyánk e „titoktól” megittasodva így köszönti Máriát: „Üdvözlégy, Úrnőnk, szentséges Királynénk, Istennek szent szülője, Mária, ki szűz lévén templommá lettél, és választottja a szentséges mennyei Atyának, ő szentelt meg téged szentséges szerelmes Fiával és a Vigasztaló Szentlélekkel. Minden kegyelem teljessége és minden jóság lakozott és lakozik tebenned. Üdvözlégy te, Isten palotája; Üdvözlégy te, az ő lakozó sátra; Üdvözlégy te, az ő lakóháza. Üdvözlégy te, az ő palástja; Üdvözlégy te, az ő szolgálója; Üdvözlégy te, az ő anyja…”
Isten Fia Mária által lesz hatalmas Üdvözítő, aki azért jön, hogy meglátogassa és megváltsa népét, megvilágítsa és lábait a béke útjára igazítsa (Lk 1, 68. 79). Jézus Mária által teszi meg első látogatását, azonnal a megtestesülés után, amikor Mária - méhében a magzattal – „útnak indult és a hegyekbe sietett” (Lk 1, 39), Jeruzsálem irányába.
A szövetség sátra, a frigyláda, a jeruzsálemi templom, ahol a Magasságbeli Isten jelen volt népe számára az ószövetségben, most eltűnnek ez előtt az alázatos Szűz előtt, aki Annak lett eleven sátra, frigyládája és temploma, aki őt teremtette.
Szent Ferenc atyánk e „titoktól” megittasodva így köszönti Máriát: „Üdvözlégy, Úrnőnk, szentséges Királynénk, Istennek szent szülője, Mária, ki szűz lévén templommá lettél, és választottja a szentséges mennyei Atyának, ő szentelt meg téged szentséges szerelmes Fiával és a Vigasztaló Szentlélekkel. Minden kegyelem teljessége és minden jóság lakozott és lakozik tebenned. Üdvözlégy te, Isten palotája; Üdvözlégy te, az ő lakozó sátra; Üdvözlégy te, az ő lakóháza. Üdvözlégy te, az ő palástja; Üdvözlégy te, az ő szolgálója; Üdvözlégy te, az ő anyja…”
Isten Fia Mária által lesz hatalmas Üdvözítő, aki azért jön, hogy meglátogassa és megváltsa népét, megvilágítsa és lábait a béke útjára igazítsa (Lk 1, 68. 79). Jézus Mária által teszi meg első látogatását, azonnal a megtestesülés után, amikor Mária - méhében a magzattal – „útnak indult és a hegyekbe sietett” (Lk 1, 39), Jeruzsálem irányába.
Ez az út arra az ószövetségi eseményre emlékeztet, amelyben Dávid király és társai az Isten szövetségét jelképező frigyládát Jeruzsálembe viszik (2 Sám 6). A szövetség ládájának átvitele annak idején a Jeruzsálemre adott isteni áldást jelképezte. Mária útja ugyanezt szimbolizálja: sietve útnak indul, hogy az isteni áldás és szövetség teljességét jelentő Jézust egészen közel vigye Jeruzsálemhez. Utazása azt az üdvtörténeti folyamatot örökíti meg, amelyben a Messiás népéhez közeledik, hogy e népet áldásával halmozza el, s hogy végérvényesen kibékítse egymással az emberi és az isteni világot.
Mária megkezdi tehát küldetését: Krisztust viszi a világba. Sietve indul, tétovázás nélkül, attól a benső erőtől hajtva, ami az Üdvözítőre váró egész emberiség felé viszi. Az út Galileából, a Jeruzsálemtől 7 km-re lévő Ain Karimba, ahol Zakariás és Erzsébet lakot, mintegy négy napig tartott, hegyes területen vitt keresztül; Máriát nem nyugtalanítják az utazás fáradalmai. Istenanyai méltósága sem tartja vissza, sőt sürgeti, mivel sejti, hogy istenanyaságának kiváltsága a világ üdvösségének van alárendelve.
„Mária sietve útnak indult”. A lehetséges nehézségek, a kritikák ellenében Máriát semmi sem állítja meg. Az imádságban Isten előtt, amikor a szavát hallgatja, nem siet. A meghallott szó befogadásában, végiggondolásában, a figyelmes megfontolásban nem siet. De amikor az Isten kéri őt, nem habozik, nem késlekedik, hanem megy sietve. Szent Ambrus szerint a „Szentlélek kegyelme nem tűri a lassúságot”. Mária cselekedete az angyal szava iránti engedelmesség következménye, méghozzá a szeretetben. Elmegy Erzsébethez, hogy hasznossá tegye magát, ehhez kilép a házából, kilép önmagából és elviszi a legdrágábbat, Jézust, a Fiát.
Egy napon Jézus majd személyesen megy Keresztelő Jánoshoz a Jordán partjára, s ő, az Isten Fia, azt kéri majd, hogy az előfutár a teremtmény keresztelje meg. Mária mintegy elővételezi Fiának alázatos magatartását, s ő, az Isten Anyja, indul a Keresztelő, egy egyszerű ember anyjához. De nem azért látogatja meg idős rokonát, hogy nagy méltóságában őt szolgálják, hanem, hogy ő szolgáljon. A Boldogságos Szűz, Erzsébet előtt is, mint Isten előtt, csak alázatos szolgáló leány akar maradni.
Mondhatnánk azt is, hogy a Máriában élő Jézus vezeti anyját az alázatnak és szolgálatnak azon az útján, amelyen majd ő is járni fog, és amit az embereknek mutat, és amit követőitől kér: „tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát”(Mt 11,29).
„Az Úr, a te Istened… örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével” (Szof 3, 17) – mondja a próféta. Vagyis a Dicsőséges és Fölséges Isten tetszését leli Máriában, aki hitével és alázatával „befogadta szívébe és testébe” az örök Igét (LG 53), és sietős léptekkel vitte őt Júdea útjain, Zakariás házába, Erzsébethez.
Egy napon Jézus majd személyesen megy Keresztelő Jánoshoz a Jordán partjára, s ő, az Isten Fia, azt kéri majd, hogy az előfutár a teremtmény keresztelje meg. Mária mintegy elővételezi Fiának alázatos magatartását, s ő, az Isten Anyja, indul a Keresztelő, egy egyszerű ember anyjához. De nem azért látogatja meg idős rokonát, hogy nagy méltóságában őt szolgálják, hanem, hogy ő szolgáljon. A Boldogságos Szűz, Erzsébet előtt is, mint Isten előtt, csak alázatos szolgáló leány akar maradni.
Mondhatnánk azt is, hogy a Máriában élő Jézus vezeti anyját az alázatnak és szolgálatnak azon az útján, amelyen majd ő is járni fog, és amit az embereknek mutat, és amit követőitől kér: „tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát”(Mt 11,29).
„Az Úr, a te Istened… örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével” (Szof 3, 17) – mondja a próféta. Vagyis a Dicsőséges és Fölséges Isten tetszését leli Máriában, aki hitével és alázatával „befogadta szívébe és testébe” az örök Igét (LG 53), és sietős léptekkel vitte őt Júdea útjain, Zakariás házába, Erzsébethez.
„Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel”(41). Itt Erzsébet azokat az embereket szimbolizálja, akik a rejtélyes események ködfátylában is felismerték Isten ígéreteinek beteljesülését, s akik nyitott szívvel várták az isteni áldás teljességét. Erzsébet megdöbbenése és áldó szavai arra utalnak, hogy a Szentlélektől megvilágosítva fölismerte fiatal rokona, a Mária szíve alatt rejtőző magzat isteni eredetét és dicsérő énekbe tör ki: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” Azonban méltatlanságának tudatában éppúgy megdöbben, mint a frigyláda közelségétől érintett Dávid: „hogyan lehetséges, hogy Uram anyja jön hozzám?" - kérdi. De aztán a frigyláda előtt ujjongó és táncra perdülő Dávidhoz hasonlóan örvendező és áldó szívvel köszönti Mária méhének gyümölcsét, a várva-várt Messiást és mondja „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (42-43, 45).
Mária nem tiltakozik a dicsérő szavak ellen. Tudja, hogy nem őt illetik, hanem Istent, s mindjárt Őfelé irányítja. Mintha csak azt mondaná: „Te, Erzsébet, magasztalod az Úr anyját, de az én lelkem az Urat magasztalja. Te azt állítod, hogy hangomra a te fiad örömtől ujjongott méhedben, az én lelkem viszont Istenemben, Üdvözítőmben ujjong… Te boldognak mondod azt, aki hitt, az én hitemnek és boldogságomnak viszont az az oka, hogy az isteni jóság rám irányította tekintetét. Minden nemzedék boldognak mond engem, mivel Isten rátekintett szolgálója alázatára és kicsinységére” (Szent Bernát).
A Magnificat nem más, mint Mária válasza Erzsébet dicséretére, válasz, amely Isten felé irányít minden dicséretet. Mária eltűnik az énekben; egyedül Istent magasztalja és dicséri, ő maga megmarad a szolgáló alázatos helyzetében. Amint az énekben, éppen úgy az életben is: az Erzsébetnél töltött három hónap idején és egész élete során Mária mindig csak a „szolgáló”, aki alázatban és rejtetten tesz másoknak szolgálatot. Fia ügyét szolgálja, ő maga eltűnik az árnyékban.
A szentleckében hallottuk Pál apostol felszólítását: „Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet... Ne legyetek fennhéjázok, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez” (Rom 12,13.16). „A tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (10). Az apostol buzdításai Mária eleven életpéldájára mutatnak és bátorítanak, hogy járjunk az ő nyomában.
A szentleckében hallottuk Pál apostol felszólítását: „Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet... Ne legyetek fennhéjázok, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez” (Rom 12,13.16). „A tiszteletadásban előzzétek meg egymást” (10). Az apostol buzdításai Mária eleven életpéldájára mutatnak és bátorítanak, hogy járjunk az ő nyomában.
A Szentatya, Ferenc pápa a májusi rózsafüzérek sorát lezáró elmélkedésében, a mai evangéliumi szakaszból kiindulva imádsággal fordult Máriához, akit a „hallgatás, a döntés és a cselekedet asszonyának” nevezett. Templomunk búcsú ünnepén érdemes megfontolnunk és magunkévá tennünk a Szentatya imáját, idézem:
„Mária, a hallgatás asszonya, nyisd meg a fülünket, hogy meghalljuk Fiad, Jézus Igéjét a világ ezer és ezer más szava közül; add, hogy tudjuk meghallgatni a valóságot, amiben élünk, minden embert, de különösen is a szegényeket, a rászorulókat.
Mária, a döntés asszonya, világosítsd meg az elménket és a szívünket, hogy habozás nélkül tudjunk engedelmeskedni Fiad Igéjének; adj bátorságot a döntéshez, hogy ne mások irányítsák az életünket. Mária, a cselekvés asszonya, add, hogy kezünk és lábunk „sietve” induljon mások megsegítésére, Fiad Jézus szeretetét hordozva, és miként te, elvigyük a világba az Evangélium világosságát”! Ámen.
Mária, a döntés asszonya, világosítsd meg az elménket és a szívünket, hogy habozás nélkül tudjunk engedelmeskedni Fiad Igéjének; adj bátorságot a döntéshez, hogy ne mások irányítsák az életünket. Mária, a cselekvés asszonya, add, hogy kezünk és lábunk „sietve” induljon mások megsegítésére, Fiad Jézus szeretetét hordozva, és miként te, elvigyük a világba az Evangélium világosságát”! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése