„Az Úr úgy beszélt Mózessel szemtől szemben, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni.” Kiv 33,7-11;34,5b-9.28; Mt 13,36-43
Valahányszor beszélünk valakivel, miközben szavaink információt közölnek, érzelmeket fejeznek ki, vagy éppen felszólítanak valamire, másfajta üzenetek is áramolnak közöttünk, melyeket arcjátékunk, tekintetünk, gesztusaink közvetítenek, és melyek rendszerint még sokkal többet árulnak el valódi szándékunkról, lelkiállapotunkról, indulatainkról, mint a szavak. Míg azonban egy udvariassági társalgás alkalmával e rejtett üzenetet, hogy például mindketten fárasztónak és unalmasnak tartják a másikat, s ugyanúgy egy üzleti tárgyaláson azt, hogy a kliensnek csak a pénze érdekes, a beszélők magukra erőltetett mosollyal, feszes arcizmokkal igyekeznek leplezni, addig egy baráti beszélgetésben nincs mit takargatni, éppen ezért sokkal fesztelenebb a társalgás, s a szavakon túli kommunikáció nem ellentmond a kimondott szónak, hanem megerősíti, kiegészíti azt. Mert az emberi beszéd végső célja az önközlés, személyünk titkának feltárása és megosztása másokkal. Hogy szeretetünknek hangot adjunk, nem szükséges folyton róla beszélnünk – egy szeretetkapcsolatban úgyis minden róla szól, a szeretet mintegy megtestesül hangszínünkben, hanglejtésünkben, tekintetünkben, arcjátékunkban, minden mozdulatunkban.
S ez végtelen fokban igaz az isteni kinyilatkoztatásra. Hiszen Isten nem csupán igazságokat közölt velünk, hanem végső soron legbensőbb titkát, szentháromságos életét tárta föl és osztotta meg velünk. Jézus Krisztus, a megtestesült Ige egyben Isten megtestesült szeretete is.
Valahányszor beszélünk valakivel, miközben szavaink információt közölnek, érzelmeket fejeznek ki, vagy éppen felszólítanak valamire, másfajta üzenetek is áramolnak közöttünk, melyeket arcjátékunk, tekintetünk, gesztusaink közvetítenek, és melyek rendszerint még sokkal többet árulnak el valódi szándékunkról, lelkiállapotunkról, indulatainkról, mint a szavak. Míg azonban egy udvariassági társalgás alkalmával e rejtett üzenetet, hogy például mindketten fárasztónak és unalmasnak tartják a másikat, s ugyanúgy egy üzleti tárgyaláson azt, hogy a kliensnek csak a pénze érdekes, a beszélők magukra erőltetett mosollyal, feszes arcizmokkal igyekeznek leplezni, addig egy baráti beszélgetésben nincs mit takargatni, éppen ezért sokkal fesztelenebb a társalgás, s a szavakon túli kommunikáció nem ellentmond a kimondott szónak, hanem megerősíti, kiegészíti azt. Mert az emberi beszéd végső célja az önközlés, személyünk titkának feltárása és megosztása másokkal. Hogy szeretetünknek hangot adjunk, nem szükséges folyton róla beszélnünk – egy szeretetkapcsolatban úgyis minden róla szól, a szeretet mintegy megtestesül hangszínünkben, hanglejtésünkben, tekintetünkben, arcjátékunkban, minden mozdulatunkban.
S ez végtelen fokban igaz az isteni kinyilatkoztatásra. Hiszen Isten nem csupán igazságokat közölt velünk, hanem végső soron legbensőbb titkát, szentháromságos életét tárta föl és osztotta meg velünk. Jézus Krisztus, a megtestesült Ige egyben Isten megtestesült szeretete is.
Milyen sokatmondó mozzanat a mai Evangéliumban, ahogy Jézus elbocsátja a sokaságot, hazatér tanítványaival, és csak nekik, szűk körben tárja föl példabeszédének értelmét. Micsoda kitüntető bensőségesség! Az utolsó vacsorán pedig, miután szeretetének legnagyobb jelét adta, így szól az apostolokhoz: „Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek.”
Felfedezted e már annak örömét, hogy veled is úgy beszél az Úr, mint barát a barátjával? Igyekszel e felnőni ehhez a kitüntető barátsághoz? S mered e te is létezésed legmélyebb titkát az isteni Barátra bízni?
Felfedezted e már annak örömét, hogy veled is úgy beszél az Úr, mint barát a barátjával? Igyekszel e felnőni ehhez a kitüntető barátsághoz? S mered e te is létezésed legmélyebb titkát az isteni Barátra bízni?
fr. Barsi Balázs ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése