A törvény jó, mert lemér bennünket. A bukott Ádám ivadékainak szükségük van rá, hogy Istentől fogódzópontokat, jelzőkarókat kapjanak, s így meg tudják különböztetni a jót a rossztól.
A világ fiai azonban nem hajlandók tudomást venni a jó és a rossz objektív kategóriáiról. Öntörvényűségükben saját maguk akarják megszabni, mi jó és mi nem, az erkölcs helyébe a közvéleményt, a bűn helyébe a jogszerűtlenséget állítva.
Minket is megkísért olykor, hogy felülbíráljuk az isteni törvényt, vagy legalábbis a mi esetünkben való érvényességét. Azt gondoljuk, a mi helyzetünk annyira sajátos és egyedi eset, hogy arra bizonyára nem vonatkozik a Tízparancs, vagy legalábbis nem úgy, mint másokra.
Ez az alkudozás lassú, de biztos lépegetés a lelki halál felé. Aki könnyedén túlteszi magát Isten parancsain, annak e parancsok halált jelentenek.
Jézus Krisztus halála és feltámadása, a Szentlélek elküldése azonban újfajta viszonyt létesített az ember és a törvény között. Krisztuson kívül a törvénynélküliség csak még nagyobb rabság forrása: egy kapaszkodó nélküli totális zűrzavar, teljes kiszolgáltatottság. Jézus Krisztus azonban a Szentlélekben mintegy a törvény fölé emel, nem úgy, mint Dosztojevszkij regényhőse, Raszkolnyikov képzelte, hogy egyesekre, a zsenikre nem vonatkozik, másokra viszont igen, hanem úgy, hogy Isten fiainak szabadságában részesít.
Jól kell látnunk, hogy ez a szabadság nem szemben áll a törvénnyel, mintha az valami börtön lenne – aki így képzeli, annak a törvényről is meg a szabadságról is hamis fogalmai vannak. A törvény és az istengyermeki szabadság rokon valóság, hiszen mindkettő Istentől származik és üdvösségünket szolgálja, a szabadság mintegy a törvényből nő ki, hogy közvetlenül részesítsen Isten életében.
Olyan ez, mintha egy mindenfelől üvegfallal lezárt szobában volnánk, ahol csupán egy létra van, amely nem tudjuk, hová vezet. Amíg abban reménykedünk, hogy oldalt sikerül kijutnunk, a létra haszontalannak tűnik számunkra. Amikor azonban rádöbbenünk, hogy körös-körül be vagyunk zárva, semerre sincs menekvés, felismerjük, hogy egyedül a létra lehet szabadulásunk eszköze.
Nem vész el a törvényből egy i betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. A létra minden egyes fokára szükség van a sikeres felkapaszkodáshoz. Persze önmagában a létra nem adhatja meg a szabadságot. Ha felérve a tetejére a tetőablakot zárva találjuk, megmaradunk börtönünkben. Azt az ablakot ott fönn azonban valaki egyszer s mindenkorra kitárta...
fr. Barsi Balázs ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése