„A
Krisztus által szerzett üdvösség elfogadásának egyetlen módja, hogy
őszintén elismerjük önmagunk gyengeségét és üdvösségét” – állapította
meg Ferenc pápa péntek reggel a Szent Márta Ház kápolnájában bemutatott
szentmisén, melyen koncelebrált a Papi Kongregáció prefektusa, Mauro
Piacenza bíboros, Celso Morga Iruzubieta érsek, Giuseppe Bertello
bíboros és az argentin Pedro Olmedo Rivero püspök. Pál apostolnak a korintusi hívekhez írt második levelében olvassuk: „Ezt a kincset – Isten dicsőségének Jézus Krisztus arcán fölragyogó ismeretét – törékeny cserépedényben őrizzük, hogy az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk” (2Kor 4,7). A Krisztusban föltárt túláradó erő - ami a kegyelem és a bűnös ember között születik meg - az „üdvösség párbeszéde” – tanította a pápa. Mindazonáltal ennek a dialógusnak el kell kerülnie „minden önigazolást”, olyannak kell lennie, amilyenek vagyunk!
Pál sokszor beszél a bűneiről, szinte refrénként ismételgeti: „Ellenben én üldöztem…., üldöztem Krisztus egyházát”. Vissza-visszatér lelkében ez a gondolat, mert bűnösnek érzi magát. Nem azt mondja: Egykor bűnös voltam, de most szent vagyok! Nem. Most mondja magáról: bűnös vagyok! Tövist kapott a testébe! Lám, az apostol megmutatja nekünk a saját gyengeségét, a saját bűnét. A bűnös az, aki befogadja Krisztust, aki Krisztussal párbeszédben áll!
A titok megértésének a kulcsa – mutatott rá a pápa pénteki homíliájában – az alázat. Pál maga mutatja be ezt az alázatot. Nyilvánosan elismeri szolgálatának „curriculum”-át, vagyis mindazt, amit tett Krisztus apostolaként. De nem rejti el bűneinek lajstromát sem, amit Ferenc pápa az apostol „promptuarium”-ának, kézikönyvének nevez.
„Ez az alázat, nekünk papoknak: modell! Ugyanis ha mi csak a curriculum-unkkal, a pályafutásunkkal dicsekszünk, akkor nagyot vétkezünk. Így nem is hirdethetjük Jézus Krisztust, mint Megváltót, mert mi magunk nem érezzük őt. Éppen ezért kell alázatosnak lennünk, de egy igazi, valóságos alázattal, melyet név szerint vállalunk: Én, én vagyok a bűnös, mert ezt és ezt tettem. Hogyan is mondja Pál: „Én üldöztem Krisztus egyházát – vagyis konkrét bűnöket említ. Nem azzal az alázattal, mely sokszor a szentképekről néz ránk, nem! Hanem erős alázattal!
A pap alázata, a keresztény ember alázata mindig konkrét – állapítja meg Ferenc pápa. Aki nem tudja megtenni ezt az alázatos vallomást, valami nem megy neki.
Testvérek, nekünk egy nagy kincsünk van, Jézus Krisztus, az Üdvözítő. És mi ennek a Krisztusnak a keresztjével dicsekszünk, tudva, hogy kincsünket törékeny cserépedényben hordozzuk. Dicsekedjünk, azaz valljuk meg bűneinket. Így lesz a párbeszédünk keresztény, krisztusi, katolikus: vagyis konkrét, mert a Krisztus által hozott megváltás is konkrét. Jézus Krisztus nem egy eszmével váltott meg bennünket, nem egy intellektuális programmal, hanem teste konkrét valóságával. De ezt a testet csak úgy érthetjük, mint cserépedényt!
A pápa megemlítette még a szamariai asszony példáját, aki miután Jézussal találkozott, Pálhoz hasonlóan azzal kezdi a mondanivalóját, hogy megvallja vétkeit. Hiszem – zárta beszédét Ferenc pápa – hogy ez az asszony most a mennyben van, mert ahogy Manzoni – a jeles olasz író említi: „Soha nem történt meg, hogy az Úr egy megkezdett csodáját ne fejezte volna be”. Ennek az asszonynak csodája pedig a Mennyben végződött. „Kérjük őt, segítsen bennünket cserépedénnyé lenni, hogy hordozzuk és hirdessük Jézus Krisztus dicsőséges titkát!”.
(vl)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése