Nagyböjti gondolatok: „Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem”- Jn 7,1-2. 10. 25-30

Csak a szeretet, a megelőlegezett bizalom képes arra, hogy a személyek között a teljes megismerésre elvezessen. Éppen ezért mondhatja Jézus, hogy ő ismeri az Atyát, hiszen kettejüket a személyes szeretetnél is nagyobb, a megszemélyesült szeretet: a Szentlélek köti össze.
 

Jézus azért jött a földre, hogy ebben az éltető, örökre szóló szeretetben részesítsen bennünket is. Ehhez azonban tudnunk kell függetlenedni előítéletté merevülő ismereteinktől, s Istent utánozva megelőlegezni szeretetünket embertársainknak.
Ez néha nem is tűnik olyan nehéznek, ha csak úgy általában gondolkodunk az emberről, aki tőlünk több ezer kilométer távolságra van, és a mindennapokban semmi dolgunk vele. Azonban mindjárt más a helyzet, ha közvetlen környezetünkben nézünk körül.
 

Miért van az, hogy éppen azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk, vagyunk a leginkább szeretetlenek, mintha az ismeret és a szeretet fordított arányban állna egymással? Miért tesszük próbára szelídségüket és türelmüket, miért gúnyoljuk és bántalmazzuk őket, mintha nem testvéreik, hanem ellenségeik lennénk?
Ne mondd, hogy ismered azt, akit nem az Isten szeretetének végtelen tágasságában látsz, s ne mondd, hogy szereted, amíg bezárva tartod róla szerzett ismereteid szűkös ketrecében.