 |
| Hét lakat alatt |
Amikor még gyermek voltam, nem tudtam, hogy léteznek emlékek. Volt ugyan emlékezetem, de nem voltak emlékeim. Azokhoz még túl fiatal voltam...
Amikor kamasszá nőttem, folyton azt hallottam, hogy az emlékek csak idős, öreg embereknek valók. Elhittem a dolgot, és nem foglalkoztam az emlékekkel. Azok ott hevertek körülöttem szanaszét, mint tartalmuktól megfosztott és eldobott cukorkapapírok.
Amikor kamasszá nőttem, folyton azt hallottam, hogy az emlékek csak idős, öreg embereknek valók. Elhittem a dolgot, és nem foglalkoztam az emlékekkel. Azok ott hevertek körülöttem szanaszét, mint tartalmuktól megfosztott és eldobott cukorkapapírok.
Római tanulmányaim alkalmával, tehát már érett papként, valaki egyszer azt írta nekem: „Az emlékek olyanok a szív számára, mint melegítő palackok az átfázott testnek.”
Azóta egészen más szemmel nézek én is az emlékeimre – és a világra.
Azóta mindent alaposabban nézek meg.
Azóta az emberek és a dolgok addig soha nem hallott és roppant érdekes titkok hordozóivá lettek számomra!
Mert – érdekes módon – mindenről eszembe jut valami vagy valaki.
Csodálatos érzés!
És közben megmelegszik a szívem... Egy olyan melegséggel, amely ott belül gyógyít.
Azóta mindent alaposabban nézek meg.
Azóta az emberek és a dolgok addig soha nem hallott és roppant érdekes titkok hordozóivá lettek számomra!
Mert – érdekes módon – mindenről eszembe jut valami vagy valaki.
Csodálatos érzés!
És közben megmelegszik a szívem... Egy olyan melegséggel, amely ott belül gyógyít.
Gyűjtögesd emlékeidet! És ne zárd őket hét lakat alá!
A rossz emlékektől ugyanis éretté válsz.
A jó emlékektől pedig mindig átmelegszik a szíved.
Mint telente a melegítő palackoktól.
Mint telente a melegítő palackoktól.
Gyógyulsz.
Nem hiszed?
Próbáld ki! Amúgy is olyan zord körülötted a tél...
Stuttgart, 2013-01-30.
Imre atya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése