Az uralkodó irányzatoknak való ellentmondás bátorságot, Benedek pápa szavaival, „hősiességet” kíván. E tanítás aktualitása nem szorul további magyarázatra, látva a kérdésben felhozható példák sokszínűségét. A Szentatya továbbá hozzáteszi: „Ez a hősies, erős jellem nem erőszakkal, agresszíven próbál tevékenykedni, hanem hagyja, hogy lesújtsanak rá és tudatosan néz szembe az uralkodó irányzatok feltételeivel”. Akkor is, ha az egyházi közösség tagjainak mindig a legjobb módszereket kell keresniük törekedve a legjobb megoldásra, a Szentatya „evangéliumi lelkületű spirituális leckét” ad, amely a keresztény tanúságtétel alapvető előfeltétele. Eljött az ideje, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a szavak és tettek által megértsük: az, amit az egyház az igazság nyomában járva keres, nem egy sajátos elképzelés vagy saját érdekeinek előtérbe helyezése, hanem minden egyes ember valódi java. Ugyanis Isten – ezért az egyház is – szeretettel van minden teremtménye iránt és azt kívánja, hogy azok a teljesség szépségében éljenek. Ezt pedig félelem nélkül kell hirdetni. A pápa végül így zárja beszédét: „Az Isten iránti félelem megszabadít az emberek iránti félelemtől. Szabaddá tesz!”
Vatikáni Rádió
(hh)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése