Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár
másodperccel később már ment is tovább.
Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli
fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános
gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is
lopnak.
- Imádkozni jövök – válaszolta a férfi.
- Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?
- Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: „Jézus, Józsi
vagyok", aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr
meghallgat.
Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert
fájdalmas törésekkel szállították kórházba.
Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt.
Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye. Fiatalok
és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt
egy-egy kedves szava.
A plébános is eljött meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a
fiatalember ágyához.
- Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a
többiek számára. Hogy vagy képes erre?
- Annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön
hozzám.
Az ápolónő félbeszakította: - De hisz délben soha nem jön senki!
- Ó, dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: -
Józsi, Jézus vagyok -, és elmegy.
Bruno
Ferrero történeteiből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése