Jennifer Fulwiler Az élet értelmének kérdésében sohasem tudtam közös nevezőre jutni ateista ismerőseimmel, akik úgy vélték, az életben rengeteg értelmes cél van annak ellenére, hogy az ember nem több, mint kémiai folyamatok összessége. Ezt a gondolatmenetet sohasem tudtam megérteni, sőt intellektuálisan hazugnak tartottam.
Fiatalként hazugnak éreztem hát az életemet, mert
tudtam, hogy az életnek nincs értelme, mégis úgy éltem, mintha az
enyémnek lenne, mintha a remény, a szeretet, az öröm nem csupán agyi
kémiai folyamatok okozta káprázat, hanem valóság lenne. Munkába,
rohanásba, ivásba, társaságba menekültem. Öngyilkosságra is gondoltam,
mondván, így hamarabb túlesnék azon, ami úgyis elkerülhetetlen. Mindegy,
mikor szorozzuk be nullával az életet, az eredmény ugyanannyi.
A további rész itt olvasható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése