Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és
azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De
ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és
figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira
vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb
érdemjegyet.
Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte
át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. „Peti tehetséges gyerek,
gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében
lenni” – írta első osztályos tanítója.
Másodikban így szólt a jellemzés: „Peti kitűnő tanuló,
osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az
élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”
Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: „Édesanyja
halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem
nagyon törődik vele.”
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: „Peti visszahúzódó és
nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik
az osztályban.” Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte
magát.
Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen
tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait
bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag
barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat,
és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor
meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette
egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor
hallották, ahogy Éva néni felkiált: „Milyen szép karkötő!”, és látták, hogy
felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.
Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy
megszólíthassa: „Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.”
Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem
olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy
dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást
kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és
már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti
lett a legkedvesebb diákja.
Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az
ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója.
Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta
el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és
hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben
elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul.
Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki
valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth
Péter.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél
érkezett.
Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni
készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára
fenntartott helyet.
Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a
parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt
töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe
súgta, „Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített
nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az
életem érték.”
Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, „Peti, tévedsz.
Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor
találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.
Elizabeth Silance Ballard
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése