csütörtök, szeptember 06, 2012

Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra kivetem a hálót. (Lk 5, 1 – 11.)

Röviden a csodálatos halfogás tanulságairól:
- Bízzuk magunkat bátran Jézus szavára! Tegyük meg, amit kér, még akkor is, ha első pillanatban furcsának tűnik!
- A Jézussal való személyes találkozás a sikertelen és eredménytelen korszak végét jelenti. Megáldja munkánkat és emberi fáradozásainkat, hogy azok eredményesek legyenek.
- Amikor Jézus meghív, hogy munkatársai legyünk az emberhalászatban, akkor ne féljünk a világ mély vizétől! Evezzünk bátran a mélyre és legyünk az emberi lelkek megmentői!
- Jézus újabb erőfeszítést kíván tőlünk. Nem tétlenséget vagy pihenést, hanem komoly munkát. A mi közreműködésünk is szükséges ahhoz, hogy növekedjen Isten országa és mindenkihez eljusson az Evangélium tanítása.

A történet azzal fejeződik be, hogy az apostolok mindent elhagyva követték Jézust. Álljunk mi is az apostolok közé és kövessük a mi Urunkat, aki az emberhalászat feladatára hívja minden követőjét.

Nincsenek megjegyzések:

„A pásztor közel jön – gyógyító irgalom és remény” - advent 1. hete, szombat – Szent Miklós püspök – rorátés reggel

📖 Bibliai alap : Iz 30,19-21.23-26és Mt 9,35–10,1.6-8 A mai olvasmányok különösen szépen illeszkednek Szent Miklós alakjához, aki a gond...