Egy régi
történet szerint a fiatal szerzetes megkérdezte az öreg lelki atyát: mi az
élet értelme.
Az öreg
kezébe adott egy kosarat ezzel: eredj le a folyóhoz, és hozzál nekem vizet.
Engedelmesen megmerítette a kosarát s jött vissza úgy, hogy minden víz
kifolyt, kicsepegett a kosárból. Eredj másodszor is: hozzál vizet… Atyám,
hiába járok, mindig üres marad a kosár, panaszolta a fiatal szerzetes.
Igazad van, mondta az öreg, de nézd meg: milyen tiszta lett közben a kosár!
Ez az emberi “emberi többletünk”: miközben az Úrra nézve engedelmesen járjuk
az üresjáratokat, tapossuk a semmit sem cséplő taposómalmokat, végezzük az
unalmasan ismétlődő rutinmunkákat, aközben emberré leszünk,
megtisztulunk. De ismét mondjuk: nekünk ez csak akkor sikerül, ha valóban az
Úrra nézünk, az Úrban vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése