Rendhagyó adventi lelkinap Dr. Tempfli Imre atyával - 2. előadás – Szüksége van-e a lelkiismeretnek iránytűre?

Rendhagyó adventi lelkinap Dr. Tempfli Imre atyával: 1 rész - A lelkiismeret

 

Mindenkinek ajánlom nagy szeretettel.

A sötétség nem tudja elnyomni a világosságot – Advent 3. vasárnapja

 Advent 3. az öröm vasárnapján, esztendőről-esztendőre fölhangzik Szent Pálnak, a bilincsekben lévő apostolnak szava: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Az Úr közel van.”

Izajás próféta Jézus Krisztusról az alábbiakat jövendölte: „Az Úr lelke van rajtam, mert felkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek…” Ez az a rész, amelyet Jézus a zsinagógában felolvasott, amikor elkezdte nyilvános működését. Egyben ez a kulcsa Szent Pál szavainak is. Jézus azért jött, hogy örömhírt hozzon, és ez az örömhír, amely miatt azt mondja: „Szüntelenül örüljetek!” – „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Örvendezésünk a reményből fakad, hogy Krisztus Úr mindenen és ezt az örvendezést csakis a hitünk tudja bennünk folytonossá tenni. Ezért teszi hozzá az apostol: „Szüntelenül imádkozzatok és a Lelket ne oltsátok ki!”

Mindennapi életünkben sokszor ér meg nem értés, csalódás, elutasítás, sőt hátbatámadás bennünket, olykor éppen azok részéről, akikben megbíztunk. Ilyenkor a keserűség helyett dönthetünk úgy, hogy mégis az örömöt választjuk.
Minek örüljünk? Örülhetünk annak, hogy egyszer minden jóra fordul, amikor Krisztus letöröl majd a szemünkről minden könnyet. Örülhetünk annak, hogy Isten közel van hozzánk és szeret bennünket. Örülhetünk annak, hogy a mi Atyánk minden rosszat a javunkra fordíthat.

Az öröm Isten titkos fegyvere. Ezzel legyőzhetjük a rosszat. A döntés a mi kezünkben van! Szent János az evangéliumban leírja, hogy Keresztelő János a világosságról tesz tanúságot. Jézus Krisztus a világ világossága.
S mi örömünk oka? Az, hogy a sötétséget legyőzi a világosság. Nincs olyan sötét, ahol egy kis gyertya ne világítaná be a teret. A sötétség nem tudja elnyomni a világosságot, s mi, akik a világosság gyermekei vagyunk ezzel a hittel a szívünkben kell, hogy éljük keresztény hétköznapjainkat.

Az öröm Jézus Krisztus ígéreteiből fakad még a nehéz helyzetekben, a megpróbáltatások óráiban is. Viszont ez az öröm nem érthető meg földi síkról nézve, s mi sem értjük meg, ha ki akarjuk hagyni az életünkből Istent. Viszont akik kihagyják életükből az Istent, akik eltávolodnak tőle azok nem fognak tudni többé örvendeni, mosolyogni. A keresztény örömre, mosolyra egyedül a remény tesz képessé: az igazi öröm, a mosoly az Isten megtalálására irányuló reményből fakad.

Az élet gyakran pusztaság: nehéz előrehaladnunk az életben, ha viszont rábízzuk magunkat Istenre, életutunk széppé és szélessé válhat, mint egy autópálya. Ehhez annyi elegendő, hogy ne veszítsük el reményünket, annyi elegendő, hogy mindig, mindenek ellenére higgyünk. Ehhez az szükséges, hogy jobban higgyünk Istennek irántunk való szeretetében, mint a saját gyengeségünkben.

Amíg Istenre várunk földi életünkben tudjuk, hogy Isten titkos fegyvere, az öröm, ami a nehézségek közepette és az egyszerű hétköznapokban is velünk van. Ha a hit szemén keresztül látjuk a világot, s járjuk az élet útját, akkor megtaláljuk a kis dolgokban, amelyeket Isten elénk ad, de a nehézségekben szintúgy. Kérjük Istentől az Ő isteni örömét, s legyünk jó tanítványai Szent Pálnak.

Isten örömre hív minket. Ez az öröm a Vele való találkozás és egyesülésünk gyümölcse, a szentség gyümölcse és végül a szeretet gyümölcse. Akkor kapjuk meg, amikor megfeledkezünk magunkról azért, hogy Krisztust kövessük. A keresztény ember öröme olyan, mint egy pecsét, amely hitelesíti a hitünket. Ezért szólítja meg a hitetleneket és ezért van az, hogy a hiánya sokkal nehezebbé teszi az igehirdetést illetve a tanúságtételt.
Márpedig amint XVI. Benedek pápa mondta az Ifjúság Világnapján Kölnben, „Aki felfedezte Krisztust, annak kötelessége a többieket is Felé vezetni. Nem szabad e nagy örömet önmagunknak megtartani. Tovább kell adni.”

Beszélgetés dr. Kerekes László segédpüspökkel a hitoktatásról

„De nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele.” - Advent II. hete, szombat.

 † EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (17,10-13)

Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték föl, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

Ezek az evangélium igéi. 

***

Szt. Lukács szerint Keresztelő János „Illés lelkével és erejével” (Lk 1,16) lépett az emberek közé. Ő az, akit Isten Lelke, a prófétákat elemi erővel elhívó és küldő Lélek betölt. Ő az, aki „már anyja méhében eltelik Szentlélekkel”(Lk 1,15). „Mondom nektek, hogy Illés már eljött” (Mt 17,12) – mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban: Isten Lelke végérvényesen megérkezett a világba.
Illés lelkületének örvénye képes igazzá tenni a szívünket, szavainkat. Illés felismerte és tanúságot tett az igaz Istenről Baal papjaival szemben  ma ezt nekünk kell tennünk.

Illés példája érzékennyé teszi hallásunkat az alig hallható hívásokra. Isten nem a földrengésben, de a leveleken elnyugvó szellőben lett egészen hallható a próféta számára. A közeliben, a felebarátunk öregedésében, a megfogyatkozott egészségű ember szenvedésében, a meg nem értett személy szomorúságában, a gyermek türelmetlenségében; az embertárs gondjában-bajában.

Felismerjük őt? Illés már eljött mondja az Úr, „De nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük. Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik” (Mt 17,12).

Igen, a próféta és a prófétai szó mindig kiszolgáltatott. Még ha megérinti is az emberek szívét, akkor sem biztos, a jó lesz az erősebb, és nem a visszahúzó rossz.

Így aztán kényünk-kedvünk szerint bánunk a prófétai szóval és olykor azzal is, aki azt továbbítja. Ilyen kiszolgáltatott volt Keresztelő János, de az Úr Jézus is.
Ma, „sorsa” rajtunk múlik, azon, hogy miként fogadjuk őt, és ez megdöbbentő felelősséget jelent a mi számunkra.

Tudatában vagyunk ennek?

Varga Kapisztrán ferences atya karácsonyi gondolatai a Keresztény Múzeu...

„Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket?” – advent 2. hete, péntek

Szilveszter archívum - Kaplony

 † EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (11,16-19)

Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: »Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.«Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: »Ördöge van.« Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: »Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!« Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”

Ezek az evangélium igéi.

***

A mai evangéliumi szakasz szerint Jézus kortársai megtalálták a kifogást Keresztelő János és Jézus esetében is, hogy miért ne higgyenek szavuknak.
A történelem ismétlődik, a mai ember számára is könnyebb, ha bírálja a krisztusi tanítást és az Egyházat, vagy annak vezetőit, híveit, mint hogy kövesse az Üdvözítő Krisztust, a világosságot és a végtelen igazságot.

Mindig sikerül belekapaszkodnia egy apró ténybe, jelentéktelen mozzanatba, amellyel igazolni tudja – legalább önmaga előtt –, hogy helyesen cselekszik, amikor nem hajlandó figyelni a szíve mélyén jelentkező isteni hívásra.

Sajnos sokszor mi hívők sem tanúsítjuk kellőképpen Krisztushoz való teljes ragaszkodásunkat. Életünk az akarás és a nem akarás szeszélyei között hullámzik, hiányzik belőlünk a következetesség hitünk és tetteink között. Pedig csak az egész életet átölelő és elkötelező teljes odaadás teszi lehetővé az Istennel való eleven és baráti kapcsolatot. „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23).

Kifogást mindig lehet találni, mert az az esetek többségében nem a külső tényezőn, nem a másik emberen múlik, hanem rajtunk magunkon, békétlen szívünkön. A tét nem az evés vagy nem evés, hanem az Úr parancsainak a megtartása.
Mi ne tartozzunk azok közé, akik sem a Keresztelőre, sem a Messiásra, sem az Egyházra nem hallgatnak! Figyeljünk az Úr szavára, s az evangéliumnak megfelelő élettel válaszoljunk hívására, hogy isteni műve teljessé válhasson bennünk.

Jézus nyomában a Szentföldön (Názáret - Ain Karim - Betlehem)

Adventi gondolatok: „a mennyek országa erőszakot szenved!” - 2. hét, csütörtök

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (11,11-15)

Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!
Ezek az evangélium igéi.

***

A mai evangéliumi részletben Jézus a mennyek országáról tanít, és azt mondja, hogy „a mennyek országa… erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg”.

Az egyik értelmezésben az erőszakra utalás azt jelenti, hogy ellenséges erők próbálják akadályozni az evangélium terjedését. A próféták és szentek üldöztetésére, kiontott vérére gondolhatunk, illetve a ma is üldözött keresztények vértanúságára.

A másik értelmezésben az erőszak önlegyőzést jelent. Azt a következetes és megalkuvás nélküli küzdelmet a bűnnel, a kényelemmel, a megszokással, amelyet Keresztelő János hirdetett, s amire ő maga is példát mutatott.
Ugyanis az ember szívében jelenlévő Isten szerető keresése együtt jár a világnak és önmagunknak való meghalással. Ilyen értelemben minél inkább meghal az ember, annál inkább megtalálja Istent. S ha még sincs így, akkor ez annak köszönhető, hogy nem vagyunk hajlandók fölvállalni ezt a belső erőszakot, az önmegtagadást, az Isten ügyéért való áldozathozatalt.

Az igazság sajnos az, hogy mi keresztények gyakran megelégszünk a felületes, a kényelmes élettel, ami pedig képtelenné tesz bennünket arra, hogy bensőnkben, csendben, összeszedetten, találkozhassunk Istennel.
Az ember könnyen elfelejti, vagy legalábbis elhanyagolja a benne rejlő nagy kincset: az élő és jelenvaló Istent, aki pedig őt mélyebb, igazabb életre, a Vele való bensőséges életközösségre hívogatja.

Ha nem szakítunk ezzel a kettősséggel, ezzel a felületes életvitellel, akkor nem találhatjuk meg a bennünk rejtetten jelenlévő Istent, nem élhetünk közösségben Vele.

Így mindazoknak, akik Jézushoz akarnak csatlakozni, erőt kell venniük önmagukon, kényelemhez szokott életvitelükön, a bűnnel kiegyezett magatartásukon. A kockázatos és küzdelmes életet kell vállalniuk, mert csak erőfeszítések, áldozat vállalások árán lehetnek, lehetünk Isten országának hatékony munkásai, tanúságtevői, s egykor boldog élvezői. 

Adventi áhítat – Sebestyén Márta és a Szent Efrém kórus közös koncertje ...

Adventi hírnök - hatvani szabolcs

Adventi gondolatok: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul” – szerda dec. 9.

Szentírási részek: Iz 40,25-31; Mt 11,28-30

A mai evangéliumi szakaszt olvasva rá kellene döbbennünk ara, hogy a keresztény ember, fő életcélja nem lehet más, mint tanulni attól a Jézustól, aki szelíd és alázatos szívű volt, aki szeretettel fordult még az ellenségei, az őt bántalmazók és kivégzők felé is.
Milyen nagy erő kellett ehhez! Én erre biztosan nem lennék képes - gondolhatjuk magunkban.
Pedig Jézus nem az erős és nagy-hatalmú embereket szólította meg, sőt ellenkezőleg: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én, felüdítelek titeket!”
Pont azokhoz szólt, akiknek legnehezebb a sorsa, nekik/nekünk szeretne lelki nyugalmat adni.

Nem lehetetlen hozzá hasonlóvá válni szelídségben és irgalomban, hiszen, ha az lenne, nem hívott volna meg erre a feladatra minket. E feladat teljesítése kapcsán, már Izajás próféta által megkapjuk az eligazítást: „Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.”

Adventi várakozásunk közben és életünk nehéz pillanataiban, a szelíd és alázatos szívű Jézustól tanulva, jussanak eszünkbe e szavak, s higgyük el: akik az Úrban bíznak, azok nem csalatkoznak, azok erőt kapnak tőle. 

Hermon hegy 2020

Adventi gondolatok: December 7. - Tetőt bontó szeretet…

Szent Lukács evangélista a mai evangéliumi részben (5,17-26), a béna meggyógyításáról számol be, akit néhány férfi vitt Jézushoz. Nem állította meg őket a nagy tömeg, amely Jézust körül vette a ház előtt és megakadályozott mindenkit abban, hogy az Úr közelébe kerüljön, ők leleményesen megbontották a tetőt, és leengedték Jézus elé az ágyat, amelyen a béna feküdt.
Nem riadtak vissza attól sem, hogy a megszokott úton nem tudnak eljutni Jézushoz. Hitük új utat tört. 

Ez az egyetlen alkalom az evangéliumokban, hogy Jézus egy felnőttet valaki másoknak a hite miatt gyógyít meg.

Milyen bátorító számunkra is ez a tetőt bontó, szeretet által munkálkodó hit. Jó lenne ezektől a férfiaktól tanulnunk. Jézus elé vinni a testi-lelki szükségben lévőket, úgy, mint ők; azzal a hittel, hogy Jézus tud és akar is segíteni rajtuk. Letenni őket bizalommal az Irgalom, a Jóság, és a Szeretet Istene elé, elhárítva minden bennünk, és körülöttünk lévő akadályt az útból.

„Őt várjuk, Hozzá tartozunk” – Gondolatok advent második vasárnapjára

„Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mk 1.1-8) - Advent 2. vasárnapja

Advent kegyelmi idejében az Egyház a Szentlélektől vezetve újra átéli a Megtestesülés, a Krisztus eljövetele előtti hosszú várakozást, és közben virrasztva Urára figyel, aki ígérete szerint mindig jelen van az Egyházban, és aki újra eljön az idők végeztével.

Szilveszter archívum - Tordai hasadék közelében

Ezzel kapcsolatosan az egyházatyák arra figyelmeztetnek, hogy Isten eljövetele Krisztus két lényegi eljövetelében valósul meg: megtestesülésében, és dicsőséges második eljövetelében a történelem végén. De a két nyilvános eljövetel mellett van egy harmadik – Szent Bernát szavaival élve időközi vagy rejtett eljövetel –, amely a hívők lelkében valósul meg és hidat emel az első és az utolsó eljövetel között. Az egész egyházban minden lélek – Máriához és Keresztelő Jánoshoz hasonlóan – arra hivatott, hogy földi zarándok útja során virrasztva várja az eljövő Krisztust, hittel és mindig megújuló szeretettel fogadja Őt.

Az adventi liturgia erről az emberi történelembe oly mélyen beíródott várakozásról szól, melynek az egyház ad hangot. Ez a várakozás sajnos túl gyakran meghiúsul, vagy hamis irányba terelődik.
Ezért hangzik fel újra és újra az evangéliumi figyelmeztetés: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” Márk evangélista így mutatta be a Messiás előfutárát, „aki a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára”. Keresztelő János szigorú életével erősítette meg szavait. Azt hirdette az embereknek, hogy készítsék el az Úr útját, és ő volt az első, aki ezt megtette, amikor visszavonult a pusztába, elszakadva mindentől, ami nem Isten: „teveszőrből készült ruhát viselt, sáskával meg vadmézzel élt” – írja az evangélista.
Ugyanis a zajos vigadozás, az elpuhult élet nem alkalmas környezet sem a bűnbánat hirdetésére, sem a bűnbánattartásra. Aki bűnbánatot hirdet, annak előbb bűnbánatot kell tartania elsősorban életvitelével, aztán szavaival, aki pedig hallgatja, annak a csend, az ima és az önmegtagadás légkörében kell lennie. Igazából ez az értelme annak, amikor az Egyház adventben arra szólít fel bennünket, hogy tartózkodjunk a zajos mulatságoktól, mert a hívő keresztény csak így készülhet fel igazán az Úr születésének méltó megünneplésére, és így fogadhatja be teljesebben karácsony kegyelmét.

„Készítsétek el az Úr útját", hív Izaiás az olvasmányban, s hív Keresztelő János az evangéliumban. Közre kell működnünk, hogy az Úr utat találjon felénk, és utat találjon embertársaink, a ránk bízottak szívéhez is.
Az Úr útja nem a fellegekbe vezet, hanem kivezet önmagunkból, mások felé. Kivezet a saját házunkból, összeköti egymással az embereket. A szabadba vezet minket, a szabadságra. Ezért, készítsétek az Úr útját!

A mindennapi életből tudjuk, hogy a sikeres útkészítésnél nagyon sok mindent kell szem előtt tartanunk, ha azt akarjuk, hogy az az út jó és tartós legyen. Ez nincs másként a lelkiéletben sem. Sorra kell vennünk életünk tájait: mi mindent kell átalakítanunk, hogy utat készíthessünk az érkező Úr előtt? Milyen akadályokat kell eltakarítanunk útjából? Mindenhatóságának ugyan semmi nem állhat ellen, de szeretetét nem kényszeríti ránk, s csak oda tér be, ahol várják és ajtót nyitnak neki.
Ha őszintén önmagunkba nézünk, rádöbbenünk arra, hogy mekkora ellentét van a mindennapi életünk és a krisztusi tanítás között, vallott hitünk és életvitelünk között, márpedig ez az ellentét akadályt gördít a felénk közeledő Úr útjába, amit Keresztelő János szerint, nekünk kell elhárítanunk, ha tényleg be akarjuk fogadni az Urat életünkbe, de nemcsak Karácsony szent éjszakáján, hanem életünk minden napján.

Egyik ilyen akadály az ellenségeskedés - de mennyi! - található az emberek között, és sajnos nem csak a nagyvilágban, úgy általában, hanem az egyazon nemzet, hit és vallás fiai és lányai között is.
Igen, mennyi a feszültség ebben a világban! Legyen szó a nagyvilágról, de akár a falu, a plébániai, vagy a különböző munkaközösségekről. Mennyi a feszültség a családokban, gyermekek és szülők között, testvérek és barátok között, népek és nemzetek között. Mennyire hiányzik az igazi krisztusi szeretet, a mindenfajta elfogultságtól, egyéni érdekektől mentes, őszinte véleménynyilvánítás szabadsága, az evangéliumi igazság és értékek melletti gerinces kiállás, mennyire hiányzik az egymás iránti őszinte, segítőkészség, bizalom és a hűség!
Keresztelő János, Izajás prófétával előre irányítja tekintetünket. A ma pusztaságából, félelméből a jövő békességére. A ma kilátástalanságából a jövő tisztább, igazibb életére. Ami akkor valósul meg, ha befogadjuk az Urat.

De egyáltalán ismerjük-e az Urat? S ha igen, akkor engedjük-e, hogy beleszóljon az életünkbe? Ne feledjük a mai világ legnagyobb baja, hogy az emberek nem tűrik el, hogy Isten vezesse őket. Hogy csak addig kell nekik Isten, amíg azt teszi, amit ők akarnak.

Éppen ezért kérdezzem meg magamat: advent minden napján legalább naponta egyszer teszek-e valamit, ami által Isten közelebb kerülhet hozzám és embertársaimhoz? Közreműködöm-e abban, hogy Istennek, a szeretetnek öröme feléledjen szívem mélyén és a körülöttem élőkben?
Vagy éppen én magam vagyok az, aki mindezt megakadályozom, mert az igazság angyalának tüntetve föl magam, széthúzást, békétlenséget és keserűséget okozok? Mások önérzetébe gázolva kijelölöm mindenkinek a helyét az életben, a családban éppúgy, mint a társadalomban, függetlenül attól, hogy kit hová helyezett az Úr Isten, csak azért, hogy érvényre juttassam a magam kis játékait, világmegváltásnak vélt ötleteimet? Pedig a világ nem azáltal lesz jobbá, hogy mindent a feje tetejére állítunk és kilátástalannak ítélünk, hanem, ha átjárható utakat nyitunk meg Isten és egymás számára.
Átjárható utakat, amelyek nem az üzleti utakba torkollanak, hanem továbbvezetnek saját ajtónktól a szomszéd ajtóig. Út, amely kivezet önmagunkból és mindabból, amit e világ kínálni tud. Itt nem a mi saját utunkról van szó, hanem valamiről, ami több mint, amit mi kigondolhatunk, véghezvihetünk.
Mert Isten útra kelt, szembe jött velünk. Erről egy név kezeskedik: Jézus Krisztus. Ő az út, az igazság és az élet – ahogy vallotta magáról. Ezen az úton találkozhatunk mi is vele.

Ha nem jutsz tovább, eltévedtél vagy úgy érzed, hogy csak egy helyben topogsz, holt pontra jutottál, akkor sem kell feladnod. Isten szembe jön veled. Fedezd fel az Ő hozzád vezető útját! Ugyanígy te is készítheted az ő útját. Elhordhatod az előítéletek hegyeit.
Hiszen advent a legalkalmasabb időszak arra, hogy közösséget teremtsünk azzal a sok emberrel, akik igazabb és testvériesebb világra vágynak, amelyben minden nemzet, kultúra, hívők és nem hívők egymásra találnak. Az emberiség békére és igazságosságra vágyik. A hívő emberek számára a béke Isten egyik legszebb neve, mert Isten azt akarja, hogy minden gyermeke egyetértésben éljen.

A legjobb felkészülés az Úr jövetelére és befogadására, egy őszinte, mély lelkiismeret vizsgálat eredményeként, a bűnök belátása, azok megvallása, megbánása, vagyis a megtérés. „János ezért hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban.”
Illés prófétához hasonlóan János kivonul a pusztába, természet adta javakból táplálkozik, és előkészíti az Úr útját, mégpedig úgy hogy a folyó vizében keresztel, és a metanoiá-ra, a gyökeres megtérésre szólítja fel Izrael népét. Ez a gyökeres megtérés azt jelenti, hogy az ember lelkiismeretének négy fala között szembenéz igazi valójával, nem áltatja magát, kisebb nagyobb bűnei ellenére nem saját ártatlanságát bizonygatja, hanem bűneit megnevezi, azokat megbánja és töredelmesen megvallja. Azután pedig elhatározza – és elhatározását naponta megvalósítja – hogy új életet kezd, a régi bűnökbe nem esik vissza, ehhez erőt az Istennel való imádságos kapcsolatából, a szentmiseáldozatból, a szeretet és az önmegtagadás tetteiből merít, és kitart ebben.

Karácsonyra is a legjobb készülődés a megtérés, hitünk elmélyítése, megszabadulás bűneinktől egy jó szentgyónás segítségével, vagyis a teljes odafordulás az élő Istenhez.
Igaz, azok, akik őszintén hisznek és megkeresztelkedtek, akik hívő keresztények, már megtértek. De valójában naponta szükségünk van a kisebb-nagyobb megtérésre: vagyis ha elfordultunk Istentől, ha önzők, szeretetlenek vagyunk a nap folyamán, ha letértünk az egyenes útról, akkor szükségünk van ara, hogy Isten kegyelme segítségével ismét „megtérjünk”: Isten felé, a ragyogó és éltető Nap felé forduljunk, hogy visszatérjünk az egyenes útra.

Advent, ez a Jézus születésének megünneplésére való felkészülés ideje éppúgy, mint az imádságé és a konkrét tettekben is megtapasztalható felebaráti szereteté. Isten eljön az emberhez, hogy megszüntesse a különbségeket, és az embereket megbékítse egymással. Isten minden jóakaratú embert, családot és népet a testvériség, az egyetértés és a béke adományával akar megajándékozni.
Mert igenis, Isten segítségével lehetséges a békésebb, a boldogabb, a szebb, az egyetértésben teljesebb élet. Ne feledjük, gyümölcsöt kell hoznunk. Kinek-kinek a maga helyén. Ott, ahová az Isten állította.
„Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” 

 

Megjegyzés: elhangzott 2014-ben

Zsolozsma egy nagy kincs - Hogyan imádkozhatjuk?

A szentségimádás teológiája, lelkisége, gyakorlata - Varga László

Marosán Csaba I NEK adventi kalendárium 1.

Adventi gondolatok: a várakozás nem elég: Jézus rejtett jelenléte minden pillanatnak értelmet, minden tevékenységnek célt ad

December 1., kedd
Iz 11,1-10; Zsolt 71; Lk 10,21-24
"Az Úr Lelke nyugszik rajta"

Csendes magunkba fordulásra indít bennünket ez a szentírási mondat: vajon bennünk milyen lélek lakozik?

Várakozásunk, elesettségünk, reményeink, örömeink idején egyaránt közelebb juthatunk Hozzá, Akin egész életében az Úr Lelke nyugodott.
Mennyire szükségünk, szükségem van arra, hogy újra megszülessen, s az oly sok rossz hír között ennek örömhírét is továbbadja a világ!
Mi Őrá várunk, Ő pedig arra, hogy szívünk minden érzelmével Hozzá fussunk.
Sötétek és titokzatosak az adventi éjszakák, imáink és énekeink kétségbeesve, sürgetve kiáltanak a várva várt Vendég után.

Milyen csodálatos lenne, ha az éjszaka bennünk is lassan-lassan átfordulna hajnali pirkadattá! Itt az idő, hogy felismerjük: a várakozás nem elég: Jézus rejtett jelenléte minden pillanatnak értelmet, minden tevékenységnek célt ad.
Ennek örömét hordozzuk ebben a szent időszakban: Jézus életének nincs olyan pillanata, amely ne értünk lenne. Valóban Isten Lelkének hordozója volt.

Adjon mindannyiunknak boldogító, gyümölcsöző, Lélek-közeli Adventet!


Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista

fel- és leiratkozás, információk: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

Kafarnaum

Zebra: az élet katolikus papként – 2020. november 30.

Eucharist * Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő!

Esztelneki Ferences Templom hirdetés - Advent első vasárnapja

 

 

A mai vasárnappal elkezdődött az adventi szentidő. Templomunkban hétfőtől-szombatig, reggel 6:30-tól kezdődnek a Rorate-Szentmisék. Kivéve csütörtököt, amikor délután ½ 5-től lesz és azt követően egy félórás szentségimádást tartunk. A Szentmisék előtt lehetőségük van elvégezni a szentgyónást Karácsony szent ünnepére készülőben!

Áldott adventi várakozást! - Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség