Ferenc pápáról

2013. 04. 17. Általános kihallgatás (katekézis Jézus mennybemeneteléről)

Ferenc pápa katekézise Jézus mennybemeneteléről

Szent Péter tér 2013. április 17. (szerda)

  

„Fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján”

Kedves Testvéreim! Jó napot kívánok!

A krédóban ott találjuk a tételt, hogy Jézus „fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján”. Jézus földi életének csúcspontja a mennybemenetel, amikor ebből a világból átmegy az Atyához és elfoglalja helyét az ő jobbján. Mit jelent ez az esemény? Milyen következményekkel jár a mi életünkre nézve? Mit jelent szemlélni az Atya jobbján ülő Jézust? Engedjük, hogy Szent Lukács adjon választ e kérdéseinkre. 

Induljunk ki abból a pillanatból, amikor Jézus elhatározza, hogy utoljára fölmegy Jeruzsálembe. Szent Lukács megjegyzi: „Amikor már közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy” (9,51). Miközben „fölmegy” a szent városba, ahol beteljesedik „exodusa” ebből az életből, Jézus már a célt látja, az eget, de jól tudja, hogy az út, amelyen az Atya dicsőségébe megy, a kereszten, az emberiségre vonatkozó szerető atyai terv iránti engedelmességen át vezet. A Katolikus Egyház katekizmusa mondja, hogy „a kereszten való fölmagasztalás a mennybemenetel fölmagasztalását jelzi, jövendöli, és a kezdetét jelenti” (662. pont). 

A folytatás itt olvasható

Urunk mennybemenetele

ApCsel 1,1-11; Ef 1,17-23 vagy Zsid 9,24-28;10,19-23; Lk 24,46-53

„Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat.”

Hogy az emberiség ráismerjen Jézusban Isten Egyszülöttjére, aki érettünk emberré lett, Isten kiválasztott egy népet, de ennek a népnek sem volt lehetséges Jézus Krisztus fönséges ismeretét előre leírni, közölni, mert Jézus nem mutatható be önmaga nélkül. Megjelenése előtt sok különböző képet adott róla az Atyaisten Izraelnek, de nem adhatta a teljességet, mert a teljesség maga Jézus.

A Messiás, a Dávid házából fölkent király képét adta róla, aki uralkodni fog mindörökké. Ezzel a képpel a Jézus feltámadásában megnyilvánuló egyetemes és örök uralmát akarta előre megsejtetni Izraellel. A szenvedő szolga képével, akinek sebei által gyógyulunk meg mindannyian, a Megváltó szerepét sugallta, aki ártatlanul szenved, aki magára veszi a világ bűneit és megszerzi a kiengesztelődést Istennel. Az Emberfia képével, aki az Ősöregtől érkezik, Jézusnak örök, Istentől való eredetét ragyogtatja fel tükör által homályosan. De azt is mondja a

z Ószövetségben, hogy: „Én magam fogom legeltetni nyájamat”, illetve hogy a küldöttnek Emmánuel lesz a neve, vagyis ő maga jön el, és közvetlenül adja az üdvösséget.

Amíg Jézus el nem jött, amíg meg nem halt és dicsőségesen fel nem támadt, és amíg most vissza nem tér az „Ősöreghez” a felhőkön át, addig az írásokon nevelkedett apostolok a legnagyobb zavarban lehettek, hiszen ha Jézus a Messiás és az Emberfia, akkor nem szenvedhet, ha ő a szenvedő szolga, akkor nem ő az örök király, az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy ember létére Isten jelenlétének hordozója legyen.

Jézus utolsó előtti tette, mielőtt a mennybe menne, az, hogy megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. A korábban adott képek össze nem függő sorát most egybeillesztve látják, s így a részletek kiadják a teljes képet.

Jézus utolsó tette ezen a földön, hogy ezután elküldi apostolait annak hirdetésére, amit most felismertek. Azok azonban nem indulnak rögtön, mert még várnak a Szentlélek erejére.
Ez a három mozzanat kell ahhoz, hogy valaki hitelesen hirdethesse az Igét: Jézus Krisztus fönséges, mindent együtt látó ismerete, küldetés annak hirdetésére és részesedés a Szentlélek erejéből.

fr. Barsi Balázs ofm

Szent Antal kilenced - 4. kedd - meghallgatható prédikáció - fr. Mihály

A múlt angyala

Ferenc pápa keddi homíliája

A gyötrelem során sem szomorú a keresztény ember, hanem mindig tanúságot tesz Krisztus öröméről. Erre hívta fel a figyelmet Ferenc pápa kedd reggeli szentmiséjén a Szent Márta Házban. Homíliájában kiemelte, hogy a nehézségek örömmel való elviselése fiatallá tesz bennünket. A szentmisén Angelo Comastri és Jorge María Mejía bíborosok koncelebráltak, és a Szent Péter Műhely alkalmazottainak egy csoportja volt jelen.

A keresztények a szenvedés során is jókedvűek, sosem szomorúak. A Szentatya homíliájában Pál és Szilás örömére helyezte a hangsúlyt, akiknek börtönbüntetéssel és üldöztetéssel kellett szembe nézniük, amiért tanúságot tettek az Evangéliumról. Örvendeztek, mert követték Jézust szenvedésének útján. Olyan út ez, amelyet az Úr türelemmel tett meg.

Legyünk türelmesek: ez Jézus útja, amit megtanít nekünk, keresztényeknek. Ez nem azt jelenti, hogy szomorúak vagyunk, hanem azt, hogy vállunkra vesszük és elviseljük a nehézségek, az ellentmondások, a gyötrelmek súlyát. Az elviselés keresztény viselkedésmódja a türelem. A Biblia ezt a „Hypomené” görög szóval fejezi ki teljességében, vagyis elviselni az életben a mindennapok munkáját. Pál és Szilás elviselik a gyötrelmet és a megaláztatást, ahogy Jézus is, türelemmel. Ez egy folyamat, az érett kereszténnyé válás folyamata a türelem útja által valósul meg. Ehhez időre van szükség, nem egyik napról a másikra jön el. Egész életünk kell ahhoz, hogy elérkezzünk az érett kereszténységhez. Olyan ez, mint a jó bor – állapította meg Ferenc pápa.

Itt emlékeztetett a vértanúkra, akiket öröm töltötte el, mint pl. Nagasaki mártírjait, akik egymást segítették várva a halál pillanatát. Egyesek úgy mentek a vértanúhalálba, mintha esküvőre tartanának. Ez a megfelelő keresztény hozzáállás, ami nem mazochizmus, hanem olyan viselkedésmód, amely Jézus útjára vezet.

Amikor nehézségek elé kerülünk, kísértések is érkeznek. Pl. a panaszkodás. Az a keresztény, aki állandóan panaszkodik, felhagy jó kereszténynek lenni. A csendes tűrés, a türelmes csend Jézus csendje, aki szenvedése során csak a szükséges két-három szót mondta, de nem egy szomorú csend ez. A kereszt elviselésének csendje nem szomorú csend. Alkalmanként nagyon fájdalmas, de nem szomorú. A szív békében van. Pál és Szilás békében imádkoztak. Voltak fájdalmaik, mert az olvasmány elmondja, hogy a börtönőr megmosta sebeiket, de csendben tűrtek. A tűrésnek ez az útja elmélyíti bennünk a keresztény békét és erősebbé tesz Jézusban – mutatott rá a Szentatya.

A türelemmel való előrehaladás megfiatalít bennünket. Gondoljunk azokra az idősekre, akik nyugdíjas otthonokban élnek, akik sok mindent elviseltek az életben. Nézzünk szemükbe és fiatal szemeket látunk, fiatal lelket és megújult fiatalságot. Erre hív bennünket az Úr: a húsvéti megújult fiatalságra, hogy a szeretetben türelemmel haladjunk előre és viseljük el a gyötrelmeket, egymást. Mindezt szeretettel tegyük. Kérjük az Úrtól a keresztény elviselés kegyelmét, amely békével tölt el; a szívvel és örömmel való tűrést, hogy mindig egyre fiatalabbakká váljunk, mint a jó bor – zárta szentbeszédét kedd reggel Ferenc pápa.

Forrás: Bonumtv.hu

Napi gondolatok: Még sok mondanivalóm volna nektek… (Szerda)

Napi olvasmányok: ApCsel 17,15.22–18,1; Jn 16,12-15

„Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra.”
Pál remekül felépített beszéddel, a szónoki mesterség ragyogó fogásaival áll a szó mesterei, az athéni férfiak elé. Míg azonban másutt az evangélium hirdetése feltárta a szívek gondolatait, állásfoglalásra kényszerített mindenkit, addig az ókori világ szellemi fellegvárában Pál nem kap mást, mint gúnyos megjegyzéseket és fölényes vállveregetést. A művelt elit elegáns módon hárítja el Krisztus üzenetét: „Erről majd még máskor is meghallgatunk téged.” Az udvarias formula, amellyel Páltól búcsút vesznek, legnagyobb valószínűség szerint ezt jelentette: a továbbiakban nem vagyunk kíváncsiak rád. Nem is csoda, hiszen a görögök a testet nem tartották méltónak az örökkévalóságra, csupán a lélek, a szellem továbbélését tudták elképzelni. Természetes, hogy „megfeküdte a gyomrukat” a halottak feltámadásáról szóló tanítás.

Pál egy kissé elszámította magát. Nem gondolt arra, amit Urunk nagyon is reálisan figyelembe vett az utolsó vacsorán, hogy hallgatói nem elég erősek mondanivalója súlyának elviselésére. Az athéniak között nemigen akadtak zsidók, akiket a kinyilatkoztatás ismerete felkészített volna a keresztény tanítás befogadására, a pogányoknak pedig túl sok és eddigi felfogásukkal merőben ellentétes volt, amit Páltól hallottak.

Három dolgot is megtanulhatunk Pál esetéből. Az első, hogy ne gondoljuk, hogy képzettségtől, műveltségtől függ a Krisztus üzenetére való nyitottság. Egy teljesen más irányú szellemi előképzettség éppenséggel akadályt is jelenthet az evangélium befogadásában. A második, hogy Krisztust hirdetve ne eszközökben, módszerekben és technikákban bízzunk, hanem az üzenet eleven erejében. A harmadik pedig, hogy ezt az üzenetet ne egyszerre, mintegy ömlesztve, hanem fokozatosan adjuk át, mindenekelőtt életpéldánkkal, szavainkkal csak akkor, amikor eljön az ideje, s környezetünk megérett rá.

fr. Barsi Balázs ofm

Keresztútjárás Jézushágóján egy „kicsit” másként

Napi gondolatok: A Vigasztaló, amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről… (Kedd)

Napi olvasmányok: ApCsel 16,22-34; Jn 16,5-11

„A Vigasztaló, amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.”

A mai Szentleckét olvasva ismét láthatjuk a pogány világ, azaz a mi világunk megosztottságát, tudathasadásos állapotát. Szilás és házanépe befogadja Krisztust, mások azonban ellene fordulnak, és Pált meg Barnabást börtönbe vetik. A börtön és az éjszaka a sötétség hatalmára utal, amelyet ingerel a keresztény igehirdetésből áradó világosság. Ellenfeleik éppen ezért el akarják nyomni, a tudattalan világ sötétjébe akarják leszorítani a Pálék hirdette Krisztust. A börtönőr azonban világosságot kért és remegve borult Pál és Szilás lábához. Akár jelképesnek is felfoghatjuk cselekedetét: nem akart tovább sötétben maradni, azt akarta, hogy a krisztusi világosság őt is betöltse fényével.

A Szentlélek titokzatos eljövetelének lehetünk tanúi ebben az eseményben. Hiszen megrendült a hely, akárcsak Pünkösd napján, a börtönőr ugyanazt kérdezte Páltól és Szilástól, mint a Pünkösdre összegyűlt népsokaság az apostoloktól Péter beszédét hallgatva: „Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” És meg is keresztelkedett minden hozzátartozójával együtt, s a hit örömmel töltötte el őt és egész házanépét. Pünkösdi esemény ez, hiszen itt éppen az történt, amiről Jézus a mai Evangéliumban beszél. Az Egyház élete szakadatlan Pünkösd; a Szentlélek szüntelenül munkálkodik, hol látványos, szinte viharos módon, hol pedig rejtetten, a szívek mélyén.

Ő az, aki Pál és Szilás igehirdetése által ismét meggyőzően bizonyította a bűnt, az igazságot és az ítéletet. A bűnt elismerve, az Igazságot, Krisztust elfogadva a Szentlélek felmentő ítéletében részesülhetett a börtönőr és egész házanépe. Ez volt hallatlan örömük forrása.
Újra meg újra be kell fogadnunk a Szentlelket. Hogyan is gondolhatnánk, hogy egyszer s mindenkorra befogadhatjuk őt itt a földön? Nap mint nap engednünk kell, hogy ránk bizonyítsa a bűnt és elénk állítsa az igazságot, így kedvező ítéletben lesz részünk, s megtapasztaljuk azt az örömöt, mely nem ebből a világból való, melyet csak Isten adhat azoknak, akik megnyitják előtte szívüket.

Szent Ferenc leghőbb vágya volt, hogy az Úr Lelkét birtokolja, egészen addig, míg a Lélek vette birtokba őt, s tette az üdvösség hirdetőjévé, munkálójává, közvetítőjévé. Legyünk mi is a Szentlélek munkatársaivá azáltal, hogy egészen átadjuk magunkat neki.

fr. Barsi Balázs ofm

Szent Johanna - Jeanne d'Arc - Az Orleans-i szűz

„A hit a legdrágább kincsetek” – Ferenc pápa beszéde a Svájci Gárda új tagjaihoz

Hétfőn délben a Szentatya kihallgatáson fogadta a Pápai Svájci Gárda tagjait, akik ezen a napon emlékeznek rá, hogy 1527. május 6-án, Róma kifosztása idején 147 társuk áldozta fel életét VII. Kelemen pápa védelmében. A 35 újonc délután tette le ünnepélyes esküjét. 

A pápa beszédében ismételten őszinte háláját fejezte ki a gárdisták értékes és nagylelkű szolgálatáért, amelyet személye és az egyház érdekében kifejtenek.

„Minden nap személyesen megtapasztalhatom azt az odaadást, szakértelmet és szeretetet, amellyel tevékenységeteket végzitek. Köszönet érte! Külön megköszönöm családotoknak, akik jóindulattal fogadták választásotokat, hogy a Vatikánt szolgáljátok. Szeretetükkel és imáikkal támogatnak benneteket”.

A pápa utalt rá, hogy ezen a napon megemlékezünk a Svájci Gárda tagjainak életáldozatáról, akik kitartóan megvédték a pápát Róma kifosztásakor. Ma a gárdistáknak nem kell ilyen hősies gesztust végrehajtaniuk. Más formában kaptak meghívást az áldozathozatalra, ami szintén elkötelezettséget kíván: fiatal energiáikat az egyház és a pápa szolgálatába állítják. Ehhez erőre van szükség, valamint arra, hogy a szeretet és a Krisztusba vetett hit lelkesítse őket. Idén a gárdisták ünnepe beleilleszkedik a Hit évébe, amely az egész világegyházat érinti. A pápa kifejezte azt a meggyőződését, hogy a gárdistákat mély hitük késztette szolgálatuk vállalására. Ezt a hitet családjaikban kapták, a plébániákon ápolták. Ez egyben azt is mutatja, hogy a svájci katolikusok mennyire ragaszkodnak az egyházhoz. A pápa emlékeztette a fiatalokat: „a hit, amelyet Isten adott nektek megkeresztelkedésetek napján, a legdrágább kincsetek! A pápa és az egyház szolgálatában végzett küldetések forrása is a hitben van”. 

Ferenc pápa ezután megjegyezte: római tartózkodásuk idején a svájci gárdisták arra kaptak meghívást, hogy örömmel és kedves magatartással tegyenek tanúságot a hitről. Ez nagyon fontos, hiszen olyan sokan keresik fel Vatikánvárost! Fontos azok számára is, akik a Szentszék alkalmazottai, és fontos magának a pápának is! Jelenlétük az evangélium erejének és szépségének a jele, arra szólítja fel minden idők fiataljait, hogy kövessék a Jó Hír útját. A pápa arra kérte a fiatalokat: az Örök Városban töltött időszakot éljék meg az őszinte barátság lelkületével, segítsenek egymásnak, hogy jó keresztény módjára éljenek, amely megfelel hitüknek és az egyházban való küldetésüknek. Legyenek figyelmesek egymással szemben, vegyék észre, ha valaki közülük nehéz pillanatot él át. Imádkozzanak egymásért és valósítsák meg a gyakorlatban egymás kölcsönös segítése révén a szeretetközösséget, amelyet Jézusból merítenek az Oltáriszentségben.

Sajátos egyházi tapasztalatuk a Svájci Gárda testületében kiváltságos alkalom arra, hogy elmélyítsék ismeretüket Krisztusról és evangéliumáról, hogy kövessék őt, szinte belélegezve itt Rómában az egyház katolicitását. Amikor leteszik esküjüket, és amikor társaik szívükben megújítják ezt az esküt, gondoljanak arra, hogy szolgálatuk is tanúságtétel Krisztusról, aki arra hívja őket, hogy hiteles emberek, valódi keresztények, életük főszereplői legyenek. Ha szorosan kapcsolódnak Krisztushoz, akkor éretten szembe tudnak nézni az élet akadályaival, kihívásaival, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy a feltámadt Úr az örök király, aki legyőzte a világ sötétségét. Egyedül ő az Igazság, az Út és az Élet” – mondta a Svájci Gárda újoncaihoz intézett beszédében a pápa.

Végül ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk: „Kedves Svájci Gárdisták! Ne feledjétek, hogy az Úr veletek együtt halad: ez egy jó gondolat, ami jót tesz a léleknek. Ne feledjétek, hogy az Úr mindig veletek dolgozik, mindig mellettetek áll, hogy támogasson benneteket, különösen a nehéz pillanatokban, a megpróbáltatások idején. Szívből kívánom, hogy érezzétek mindig ragyogó és irgalmas jelenlétének örömét és vigaszát. Mindnyájatokat és értékes szolgálatotokat Szűz Mária anyai oltalmába és szent patrónusaitok közbenjárásába ajánlom” – mondta Ferenc pápa, áldását adva szeretete és hálája jeleként.

Forrás: Bonumtv.hu

Aki szeret engem, megtartja tanításomat... - Húsvét 6. vasárnap - hangzó prédikáció

Ha félsz, mindegy mitől: nagy-figyelmeztetéstől, világ végtől, haláltól, betegségtől… akkor nincs béke a szívedben. S ha nincs béke a szívedben, akkor nincs hely az Atyának és a Fiúnak, aki oda be akar költözni. Takarítsd hát ki szívedet, hogy Béke lakozhasson benned. Keywords:

Napi gondolatok: „Ha eljön a Vigasztaló, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam.”

Napi olvasmányok: (ApCsel 16,11-15; Jn 15,26–16,4a)

Pünkösd ünnepéhez közeledve a szentmise olvasmányai a Szentlélekre irányítják figyelmünket. Ő az, akinek erejével az Atya feltámasztotta és megdicsőítette Jézus testét, s aki együttműködik a megdicsőült Krisztussal az Atya dicsőségére az első keresztény hithirdetők munkálkodása és a mi igehirdetésünk mélyén is.

A Szentlélek tanúságtétele, amiről Jézus a mai Evangéliumban beszél, a feltámasztás és a megdicsőítés műve volt, amely által kinyilatkoztatta a világnak, hogy Jézus az Atya Egyszülöttje, Isten hatalmas Fia. Most azonban az apostoloknak kell tanúságot tenniük, ugyancsak a Szentlélek erejében. A Szentlélek vezeti őket, sugallva, hová menjenek és hová ne menjenek. (A minap olvastuk: „A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsia tartományaiban prédikáljanak.”) Ő ad isteni erőt emberi szavaiknak, az Úr Krisztus pedig megnyitja a hallgatóság szívét, hogy befogadják tanúságtételüket, mint Lídia, a tiatírai bíborárus asszony.

Jézus és a Szentlélek csodálatos együttműködését látjuk itt: Hol a Szentlélek nyit ajtót Jézusnak, hol pedig fordítva.

Ahogy a szentáldozásban is a Szentlélekkel fogadjuk a megdicsőült Krisztust, ugyanakkor Jézus eucharisztikus jelenléte a Szentlelket árasztja szívünkbe. Ők ketten együtt alakítanak bennünket az Atyaisten gyermekeivé.

A mai Szentlecke egy további tanítást is hordoz. Egyetlen asszony nagylelkűsége elég egész Európa missziójának megindításához. A női lélek egyházalapító szerepére vet fényt az Apostolok Cselekedeteinek mai részlete, arra a készséges lelkületre, amellyel Szűz Mária befogadta az örök Igét, arra a gondos, szolgáló szeretetre, amellyel Márta vendégül látta a Mestert, s arra az odaadó figyelemre is, amellyel Márta nővére, Mária hallgatta Jézus tanítását.

Íme, a nők szerepe az Egyházban! Nem azzal nyernék el méltóságukat, ha ők is viselhetnének papi hivatalt, hanem ha sajátosan női karizmájukat kibontakoztatnák. Ha sokszínű és nélkülözhetetlen tevékenységükkel kiegészítenék a hithirdető és egyházszervező férfiak munkáját. Ha úgy működnének együtt velük, amilyen egységben, mégis csodálatos „munkamegosztásban” Krisztus és a Szentlélek tevékenykedik.

fr. Barsi Balázs ofm

Római Riport - 2013. május 4.

Ne elégedjetek meg a középszerű keresztény élettel – Ferenc pápa szentmisét mutatott be a konfraternitások számára a Szent Péter téren

Színes esernyők és körmenetben használt zászlók töltötték meg a Szent Péter teret a tavaszi eső ellenére vasárnap délelőtt 10 órakor a pápai szentmisére. A világ minden részéről számos konfraternitás képviselői gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljenek a Szentatyával.

A szertartás elején Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke köszöntötte Ferenc pápát és nyitotta meg a szentmisét. Hosszú időre nyúlnak vissza számos ország és a különböző városok negyedeinek helyi hagyományai, amelyek mélyek élnek az emberek szívében – kezdte beszédét az érsek. Ezer év történelmének képviselői vannak itt jelen, akiket kevesen ismernek, mert a mindennapok egyszerű gesztusai nem érik el a média figyelmét. Ezzel a szentmisével kérik az Urat: nyissa meg szívüket, hogy gazdag hagyományaik mellett fel tudják ismerni azokat az új helyzeteket, ahol a hit a szeretet által még tevékenyebbé válik.

Ferenc pápa homíliája elején a hívekhez fordulva bátornak nevezte őket, hogy az eső ellenére is eljöttek és köszönetet mondott nekik. Az Úr áldjon meg benneteket! Majd hangsúlyozta, hogy a Hit éve keretében örömmel mutatja be a szentmisét a konfraternitások számára. Az egyháznak ez a hagyománya, amelyet a konfraternitások jelentenek, az utóbbi időben a megújulás és az újra felfedezés korszakát éli.

Az Evangéliumból kiindulva a Szentatya Jézus búcsúbeszédeihez fűzte gondolatait, amelyeket János evangelista mond el az Utolsó Vacsora kontextusában. Jézus az apostolokra bízza utolsó gondolatait, mint egy spirituális végrendeletet, mielőtt elhagyná őket. A szöveg hangsúlyozza, hogy a keresztény hit az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való kapcsolatra összpontosul. Aki szereti az Úr Jézust, befogadja Őt és az Atyát, és szívébe, életébe fogadja az Evangéliumot. Ez kijelöli számunkra, hogy mindennek miből kell kiindulnia: Isten szeretetéből és abból, hogy Krisztus tanítványai vagyunk megélve az Evangéliumot. Utalt XVI. Benedek szavaira, aki korábban a konfraternitásokhoz szólva az evangéliumi lelkület kifejezést használta.

A konfraternitásokhoz fordulva a pápa megállapította: a népi vallásosság, amelynek fontos megnyilvánulásai a konfraternitások, olyan kincs, amelyet az egyház és a latin-amerikai püspökök misztikusnak, spirituálisnak neveztek. Találkozási hely Jézus Krisztussal. Mindig Krisztusból merítsetek, aki kifogyhatatlan forrás. Erősítsétek meg hiteteket gondozva lelki képzéseteket, a személyes és a közösségi imát, valamint a liturgiát. Az évszázadok során a konfraternitások sokak életszentségének helyei voltak, akik egyszerűen élték meg az Úrral való intenzív kapcsolatot. Határozottan haladjatok előre az életszentség felé. Ne elégedjetek meg a középszerű keresztény élettel, hanem tagságotok legyen ösztönző erő elsősorban magatok számára, hogy még jobban szeressétek Jézus Krisztust – buzdította a konfraternitások képviselőit Ferenc pápa.

Az Apostolok Cselekedeteinek idézete is az alapvetően fontosról szól számunkra – folytatta szentbeszédét a pápa. A születő egyházban azonnal szükség volt rá, hogy megkülönböztessék azt, ami alapvető volt a keresztények számára, Krisztus követéséhez, és ami nem. Az apostolok és az idősek fontos megbeszélést tartottak Jeruzsálemben, az első zsinatot erről a témáról a problémák után, amelyek abból születtek, hogy a nem zsidóknak, vagyis a pogányoknak hirdetett Evangéliumot. Gondviselésszerű alkalom volt arra, hogy jobban megértsék, mi a fontos: hinni a bűneinkét meghalt és feltámadt Jézus Krisztusban és úgy szeretni egymást, ahogy Ő szeretett bennünket. megfigyelhető, hogy a nehézségeket az egyházon belül és nem azon kívül győzték le.

A második elem, amelyre a Szentatya felhívta a figyelmet XVI. Benedeket idézve: az egyháziasság. A népi vallásosság olyan út, amely elvezet az alapvetően fontos dolgokhoz, ha az egyházban élik meg szeretetközösségben lelkipásztoraikkal. Kedves testvérek, az egyház szeret benneteket! Legyetek a közösségben aktív jelenlét, mint élő sejt, élő kövek – kérte a konfraternitásoktól Ferenc pápa. A latin-amerikai püspökök az Aparecidai dokumentumban (264.) azt írták, hogy „a népi vallásossága hit megélésének legitim módja, amellyel a hívek az egyház részének érezhetik magukat”. Szeressétek az egyházat. Hagyjátok, hogy vezessen benneteket! A plébániákon, az egyházmegyében legyetek a hit és a keresztény élet tüdeje. Friss levegő…

A Szent Péter téren az esernyők színeinek és konfraternitások jelképeinek nagy változatosságát látom – folytatta homíliáját Ferenc pápa. Ilyen az egyház is: mindannak gazdag kifejeződési formája, ami visszavezet az egységhez, ami pedig a Krisztussal való találkozáshoz vezet.

Egy harmadik kifejezést is kiemelt a konfraternitások jellemzésére a Szentatya: a missziós elhivatottságot. Sajátos és fontos hivatásotok van – állapította meg a pápa. Ez pedig nem más, minthogy tartsátok életben a hit és a népek kultúrája közötti kapcsolatot, és mindezt tegyétek a népi vallásosságon keresztül. Amikor pl. körmenetben hordozzátok a keresztet nagy tisztelettel és szeretettel az Úr iránt, akkor ez ne csak pusztán egy külsődleges cselekedet legyen. Az Úr húsvéti misztériumának középpontját mutatjátok fel ugyanis, aki megváltott bennünket. mutassátok tehát fel elsősorban magatoknak és a közösségnek, hogy az élet konkrét útján kell követni Krisztust, hogy átalakítson bennünket.

Ugyanígy, amikor Szűz Mária iránti nagy tiszteleteteket fejezitek ki, akkor a keresztény lét legmagasabb fokú megvalósítását mutatjátok meg. Ő ugyanis hite és Isten akarata iránti engedelmessége, valamint az Igéről és Jézus cselekedeteiről folytatott elmélkedése miatt az Úr tökéletes tanítványa (vö. Lumen gentium 53). Ezt a hitet, amely Isten Szavának meghallgatásából születik, olyan formában juttatjátok kifejezésre, amely az érzékeket, az érzelmeket és a különböző kultúrák jelképeit is bevonják ebbe. Ezáltal közvetítitek a hitet az embereknek, különösen az egyszerű embereknek, akiket Jézus „legkisebbeknek” nevez az Evangéliumban.

„Együtt haladni a kegyhelyek felé és a népi vallásosság különböző megnyilvánulásaiban részt venni a gyermekeket és más személyeket is bevonva ebbe önmagában az evangelizáció cselekedete” – idézte a pápa az Aparecidai dokumentumot. Legyetek igazi evangelizálók – buzdította a konfraternitások képviselőit a Szentatya. Kezdeményezéseitek legyenek „hidak”, utak, amelyek Krisztushoz vezetnek, hogy együtt haladjunk Vele. Ebben a lelkületben fordítsatok mindig figyelmet a szeretetre. Minden keresztény és minden közösség olyan mértékben missziós, amennyire előreviszi és megéli az Evangéliumot, valamint tanúságot tesz Isten szeretetéről mások felé, különösen azok felé, akik nehézségben vannak. Legyetek a szeretet és Isten gyengédségének, irgalmasságának misszionáriusai. Isten mindig megbocsát és vár bennünket. Nagyon szeret minket – erősítette meg Ferenc pápa.

Evangéliumi lelkület, egyháziasság, missziós elhivatottság. Ezt a három kifejezést ne felejtsétek el – buzdított a Szentatya. Kérjük az Urat: irányítsa mindig elménket és szívünket Isten felé, hogy az egyház élő köveiként cselekedeteink és egész keresztény életünk legyen irgalmasságának és szeretetének ragyogó tanúságtétele. Így haladunk földi zarándokutunk célja és afelé a csodás kegyhely felé, ami a Mennyei Jeruzsálem. Ott nincs más szentély, csak Isten és a Bárány, a nap és a hold fénye átadja helyét Isten dicsőségének – zárta homíliáját Ferenc pápa.

A világ minden részéről érkezett konfraternitásoknak bemutatott szentmisét követően az eső ellenére a Szentatya hosszasan körbe járta a Szent Péter teret és köszöntötte a zarándokokat. Programon kívül még pápamobilján elhagyta a Szent Péter teret is és a Via della Conciliazione úton is üdvözölte a híveket. A mozgássérült gyermekekkel hosszasan elidőzött, mindegyiküket megáldotta, megnevettette. Egy Down-kóros kisgyermekkel játszani kezdett, hagyta, hogy megcsókolja keresztjét. Egy fiú ajándékot nyújtott át Ferenc pápának, amit örömmel elfogadott. Egy tolókocsiban ülő idősebb hölgy a pápa köszöntésekor leejtette kézitáskáját, amelyet a Szentatya felemelt és visszaadott neki. A hívek nagy meghatódottsággal fogadták a pápa gesztusait.

(sv)

Forrás: Vatikáni Rádió

Húsvét hatodik vasárnapja a kegytemplom környékén képekben

Az egyház legyen bátor és mondjon nemet a „langyos” keresztényekre – kérte péntek reggeli szentmiséjén a pápa

Minden kereszténynek kötelessége, hogy bátran közvetítse a hitet. Így buzdított Ferenc pápa a Szent Márta Házban megtartott szentmiséjén. Kiemelte, hogy Jézus arra hív bennünket, hogy legyünk bátrak az imában is. Azt kérte a keresztényektől, hogy ne legyenek „langyosak”. A szentmisén a pápa Claudio Maria Celli érsekkel, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnökével koncelebrált. A szertartáson a Svájci Gárda tagjai vettek részt Daniel Rudolf Anrig parancsnok vezetésével, akiket külön üdvözölt a szentmise végén a Szentatya. „Nagyon szép tanúságot tesztek az egyházhoz való hűségről és a pápa iránti szeretetről” – mondta nekik.

Az Úr adja meg mindannyiunknak a bátorság és a kitartás kegyelmét az imában – kérte Ferenc pápa. Homíliáját az Evangélium hirdetése bátorságának szentelte. A keresztények, akik megkapták a hit ajándékát, életükkel és szavaikkal közvetítsék azt. De mi is ez az alapvető hit? – tette fel a kérdést a pápa. A hit a feltámadt Jézus Krisztusban, aki megbocsátotta vétkeinket halálával és kiengesztelt minket az Atyával. Ennek hirdetéséhez bátorságra van szükségünk. Ez a bátorság időnként könnyű.

Ferenc pápa felidézett egy személyes történetet életéből. Kisgyermekként a nagymamája minden Nagypénteken elvitte a gyertyás körmenetre, amelynek végén elérkeztek Krisztus holttestéhez. Ekkor a nagymama letérdeltette őket és azt mondta: Látjátok, meghalt, de holnapra feltámad. Így érkezett el a hit a meghalt és feltámadott Krisztusban. Az egyház történetében sokan voltak, akik egy kicsit próbálták elhalványítani ezt az erős bizonyosságot és spirituális feltámadásról beszélnek. Nem, Krisztus él! – erősítette meg a Szentatya. Közöttünk él. A keresztényeknek legyen bátorságuk hirdetni feltámadását, a Jó hírt.

Egy másfajta bátorságot is kér tőlünk Jézus. Jézus – egy kicsit erősen fogalmazva – kihívást intéz hozzánk az imában, és azt mondja: Bármit kérjetek a nevemben, megteszem, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Legyen tehát bátorságunk Jézushoz fordulni és kérni, hogy segítsen a hit, az evangelizáció előrehaladásában és hogy oldja meg problémánkat. De rendelkezünk-e vajon ezzel a bátorsággal az imában? Vagy csak eltöltünk egy kis időt az imában? – tette fel a kérdést a Szentatya.

Emlékeztetett a bibliai történetre, amikor Ábrahám és Mózes bátran alkudoznak az Úrral. Ez a mások, az egyház érdekében való bátorság, amelyre ma is szükség van – állapította meg Ferenc pápa. Amikor az egyház elveszíti bátorságát, akkor a langyosság légköre uralkodik el. Langyos keresztényekké válnak tagjai, akiknek nincs bátorságuk… Ez nagyon rossz hatással van az egyházra, mert a langyosság befelé fordít, elkezdődnek az egymás közötti problémák. Nincs többé távlatunk, bátorságunk, az imában való bátorságunk az ég felé forduláshoz és az Evangélium hirdetéséhez. Langyossá válunk… Van azonban bátorságunk belekeveredni kicsinyes ügyeinkbe, féltékenységeinkbe, irigységünkbe, a karrierizmusba, az önző előrelépésbe. Ez nem tesz jót az egyháznak. Az egyház legyen bátor! Mindannyian legyünk bátrak az imában kihívást intézve Jézushoz! – buzdított Ferenc pápa péntek reggeli szentmiséje során.

(sv)

Forrás: Vatikáni Rádió

Napi gondolatok: Szent Fülöp és Szent Jakab apostol – Május 3.

1Kor 15,1-8; Jn 14,6-14

„Fülöp megjegyezte: »Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.«”

Fülöp apostolnak ezen kívül alig van szava, melyet megőriztek az evangéliumok. Ez az egyetlen mondat azonban tudtán és akaratán kívül a legmélyebb vágyat fogalmazza meg, amely emberi szívből egyáltalán feltörhet, s azzal, hogy Jézushoz fordul vele, azt is elismeri, hogy ezt az elemi erejű vágyakozást nem töltheti be más, csak ő.

Jézus nem utasítja el Fülöp kérését, hanem azonnal teljesíti, a legnagyobb és legvégső kinyilatkoztatást adva neki az Atya és a Fiú közötti egységről, amely nem pusztán átmeneti vagy szimbolikus egység, hanem örök és teljes egymásban levés. Amikor tehát másnap Fülöp megtudja, hogy az Urat halálra ítélték és keresztre feszítették, akkor az Atyáról is megtud valamit, amit soha senki nem gondolt Istenről. A halott Jézus is az Atya tökéletes képe itt a földön, olyan jel, mint amilyen a betlehemi kisded is volt. Az Atyaistenről a megfeszített Jézus adta a leghitelesebb képet erre a gonoszsággal, szenvedéssel és halállal megjelölt földi életre.

Az utolsó vacsorán Fülöp ezt még nem érthette. Húsvét és Pünkösd után viszont azt nem értené, hogyan lehetnek olyan keresztények, akik azzal vádolják az Istent, hogy békésen trónol az égben, míg mi itt a földön szenvedünk. Krisztus szeretetből vállalt halála az Atyaisten legmélyebb feltárulkozása, önkinyilatkoztatása – számodra is. Ha ez nem segít rajtad, senki és semmi nem segít.
Az értünk meghalt, de a halálon diadalmaskodó Jézus jelenik meg a másik apostolnak, Jakabnak. A Szent Pál-i felsorolás szerint Péteren kívül ő az egyetlen a tizenkettő közül, aki négyszemközt találkozik a Feltámadottal. De míg részletes evangéliumi beszámoló írja le azt az eseményt, amikor Mária Magdolna találkozik a sírnál a feltámadott Úrral, s hogy milyen üzenettel küldi őt Jézus az apostolokhoz, arról nem maradt fenn híradás, mit mondott a Feltámadott Jakabnak (illetve Péternek), hogyan szólította meg, ő pedig hogyan ismerte fel. Vajon miért ez a szűkszavúság?
Talán mert az ilyen bensőséges találkozás a feltámadott Úrral, a vele kettesben töltött percek olyan mélyen érintik és jelölik meg a férfiembert, hogy mindezt nem tudja szavakba önteni. S talán mert rá nem egy bizonyos üzenetet bíz az Úr, hanem őt magát teszi üzenetté.
Téged is hasonló találkozásra hív Jézus Krisztus, a Feltámadott. Arra, hogy vele légy nap mint nap, s ez a bensőséges együttlét az Úrral élő üzenetté formáljon testvéreid számára.

fr. Barsi Balázs ofm

A Szentatya homíliája május 1-jén: igazságtalan az a társadalom, amely nem biztosít munkát vagy kihasználja a dolgozókat

Nem igazságos az a társadalom, amely nem kínál munkát mindenkinek vagy kihasználja a dolgozókat – erősítette meg Ferenc pápa a Szent Márta Házban bemutatott reggeli szentmiséjén Munkás Szent József ünnepén.

A szertartáson kiskorúak és leányanyák vettek részt, akik az „Il Ponte” (A híd) elnevezésű szolidaritási központ vendégei. Az intézmény 1979-ben jött létre a Rómától észak-nyugatra található tengerparti városban, Civitavecchiában. A szentmisén jelen volt az intézmény vezetője Egidio Smacchia atya is.

A napi Evangéliumban Jézust az „ács fiának” nevezik. József munkásember volt és Jézus vele együtt dolgozott. Az első olvasmány arról szól, hogy Isten a világ megteremtésén munkálkodik. A dolgozó Isten képe azt tanítja számunkra, hogy a munka nem pusztán napi kenyerünk megkeresését jelenti.

A munka méltóságot ad. Aki dolgozik, az emberi méltósággal rendelkezik. Sokan vannak, akik szeretnének dolgozni, de nem tudnak. Ez ránehezedik lelkiismeretünkre, mert amikor a társadalomban nincs módja mindenkinek dolgozni és a munka adta méltósággal rendelkezni, akkor a társadalom nem jól működik, nem igazságos. Isten ellen való, aki pedig azt akarta, hogy méltóságunk ebből induljon ki.

A méltóságot nem a hatalom, a pénz, a kultúra adja, nem! – figyelmeztetett a pápa. A méltóság a munkából származik. A méltóságteljes munkából, de ma számos társadalmi, politikai és gazdasági rendszer olyan döntést hozott, amely által kihasználja a személyt. Nem fizetnek igazságosan, nem biztosítanak munkát, mert csak a vállalkozások mérlegére figyelnek. Csak az fontos, hogy én mennyi hasznot nyerek. Ez Isten ellen való! – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Hányszor olvastuk az Osservatore Romano vatikáni napilapban, legutóbb például a bangladesi tragédia napján, hogy havi 38 euróból éltek azok a személyek, akik életüket vesztették a gyárban. Ez rabszolgamunka – mutatott rá a Szentatya. A mai világban ez a rabszolgaság van. Ezt teszik az Istentől embernek adott legszebb dologgal: a teremtés, a munka, a saját méltóság létrehozása képességével. Hány testvérünk él a világban ilyen helyzetben ezek miatt a gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok miatt!

Ferenc pápa ezt követően egy középkori rabbit idézett, aki a bábeli torony történetét mesélte el saját zsidó közösségének. Akkoriban a téglák nagyon értékesek voltak. Amikor egy tégla tévedésből leesett, szörnyű problémát jelentett. Ha azonban a tornyot építő munkások közül zuhant le valaki, ott hagyták. Sokkal fontosabb volt a tégla az embernél. Amit a középkori rabbi mesélt el, az történik most is – állapította meg a Szentatya. A személyek kevésbé fontosak a dolgoknál, amelyek profitot hoznak a politikai, társadalmi és gazdasági hatalommal rendelkezőknek.

Hova jutottunk? – tette fel a kérdést a pápa. Oda, hogy nem vagyunk tudatában a személy és a munka méltóságának. Ezen a napon a dolgozó Szent József, Jézus és Isten alakja mutatja meg számunkra az utat, amely a méltóság felé vezet.

Ma nem mondhatjuk többé, amit Szent Pál mondott: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék”. Ehelyett inkább azt kell hangsúlyozni, hogy „Aki nem dolgozik, elvesztette méltóságát”, mert „nem talál munkalehetőséget”. Vagyis a társadalom megfosztotta a személyt méltóságától.

Ma hallgassuk meg újra Isten szavát, amikor Káinhoz fordul: „Káin, hol van Ábel, a testvéred?”. Ma ehelyett egy másik hangot hallunk: „Hol van a testvéred, akinek nincs munkája? Hol van testvéred, aki rabszolgamunkát végez?” -majd így zárta homíliáját Ferenc pápa: „Imádkozzunk mindazokért a testvéreinkért, akik ilyen helyzetben vannak.”
Forrás: Vatikáni Rádió
(sv)

Saját munkánkon keresztül részt veszünk a teremtés művében

Május elsején, szerdán délelőtt a Szentatyát több mint hetvenezer hívő köszöntötte a Szent Péter téren az általános pápai kihallgatás alkalmából. Ferenc pápa katekézisében kiemelte a munka értékét, amely része az emberi méltóságnak, és határozottan elítélte az emberkereskedelmet és minden olyan munkát, amely az embert rabszolgává teszi.

A lengyel zarándokokhoz intézett köszöntésében emlékeztetett II. János Pál boldoggá avatásának második évfordulójára. Arra buzdította őket, hogy életüket hassa át a pápa hite, szeretete és apostoli bátorsága.

Katekézisét Ferenc pápa a következő szavakkal kezdte: „Ma, május elsején munkás Szent Józsefet ünnepeljük és megkezdjük a hagyományosan Máriának szentelt hónapot”. Két gondolatkört fejtett ki tanításában: előbb a munkáról, majd Jézus szemléléséről elmélkedett.

A folytatást az alábbi linkre kattintva olvashatjuk
Saját munkánkon keresztül részt veszünk a teremtés művében

Közéleti GPS keresztényeknek

A kortárs, posztmodern, szekuláris közélet megértését és sikeres alakítását kívánja elősegíteni a bécsi Kairos publications 2010-es, angol nyelvű kiadványa: A zsákutca elkerülése – GPS keresztényeknek a közélethez (Exiting the Dead End – A GPS for Christians in Public Discourse). 

A kötet szerzői közt olyan személyiségek is megtalálhatóak, mint Christoph Schönborn bécsi bíboros; Charles Chaput philadelphiai érsek; Hilarion Alfejev orosz ortodox érsek, az orosz ortodox egyház külkapcsolatokért felelős vezetője; Rocco Buttiglione professzor, aki a homoszexualitásról kifejtett véleménye miatt nem válhatott az Európai Unió Bizottságának biztosa; vagy épp Gudrun Kugler bécsi nemzetközi jogász, az európai keresztényellenességről szóló jelentések szerzője.

A szerzők alapvető célkitűzése, hogy segítségükkel a közéletben résztvevő keresztények megértsék a kortárs szekuláris kultúrát, az emberi jogi nyelvezetet és sikeresen tudjanak reagálni ennek a kihívásaira. Az első rész arról szól: mi a baj a nyugattal? A második rész az emberi jogi nyelvezetet elemzi, a harmadik pedig azt, hogy miként lehetne ellene tenni a kereszténység és a keresztények marginalizációjának.

„Honnan származik a gonosz? A tudományos világ nem tud válaszolni erre a kérdésre. Megkíséreltek választ adni rá a haladásban való hittel. Minden gonoszt egy szuszra felszámolnának. A betegséget legyőzné az orvostudomány, az igazságtalanságokat a gazdasági fejlődés. A vallást lecserélték a haladásban való hitre. Ugyanakkor van ezzel két probléma. Először is: a jövőbeni eredmények nem segítenek nekem ma. Már ma meghalhatok, a szenvedés és igazságtalanság, ami eddig megtörtént, nem törölhető el. Másodszor: jogos a kétkedés a korlátlan fejlődéssel kapcsolatban, mivel az nem létezik – fejti ki például a bécsi érsek, Christoph Schönborn, aki arról értekezik tanulmányában, hogy a kereszténység vajon idegen test vagy gyökér az európai kultúrában. A bíboros arra jut: mindkettő.

Jelenleg a kereszténységre és főleg a Katolikus Egyházra egy régi, bűnös múlttal és jelennel rendelkező, elnyomó szervezetként tekintenek a progresszív politikai kultúra képviselői. Ez a világlátás neomarxista alapon elnyomókra és elnyomottakra osztja a világot, jellemzően úgy, hogy az európai avagy nyugati ember, a többségi nemzet, a férfiak, a heteroszexuálisok és a keresztények rendszerint alapból az elnyomók oldalára sorolódnak, míg a nem keresztények, elsősorban az Európában élő muzulmánok, a bevándorlók, a nemzeti kisebbségek, a nők és a homoszexuálisok (és más „alternatív” nemi viselkedés képviselői) elnyomottaknak számítanak. A keresztények például ebből a szempontból nehezen lehetnek hátrányban, és az „elnyomók” egyes jogai (például a szólásszabadságuk) jogosan korlátozhatóak.

A folytatást az alábbi linkre kattintva olvashatjuk 
Közéleti GPS keresztényeknek

A „belső lakás” őre... - Imre atya írása

Megvallom, mást vártam, amikor többi paptestvéremmel az érdi ciszterci nővérekhez megérkeztünk: kolostort templommal, méteres, magas, ódon falakkal, óriási épülettel, sok-sok ablakkal. Ehelyett egy modern épületegyüttes várt ránk több házzal, sok lakással, nagy területen szétszórva…

A falak azonban megvoltak. Ha nem is olyan magasak és vastagok, mint elképzeltem…

És a kisház is ott volt a kapu közelében...

Ő pedig ott ült egy kis fülkében... Az ismerősöket barátságosan köszöntötte, az idegeneket árgus szemmel figyelte.

- „Mit csinál itt egész nap?” – kérdeztem.

Ő büszkén válaszolt:

- „Én vigyázok a házra.” Majd kisvártatva így folytatta: „Azok, akik ebben a kolostorban laknak, rám bízták, hogy felügyeljek rá. Valakinek ugyanis vigyázni kell a házra, nehogy idegenek kirabolják és kifosszák a lakásokat...”

Ekkor belém villámlott az a gondolat: Rám is sok „ház” és „lakás” van bízva, hogy őket védjem, és értékeikre vigyázzak.

Ezek a „házak” és „lakások” az emberek belső „titkai”, ezeket bízták rám a tulajdonosaik...

Abban a reményben, hogy rájuk vigyázok és azokat soha és semmilyen körülmények között el nem árulom!

És nekem nem szabad ezeket az embereket becsapnom!

Nem szabad, hogy ezek az emberek csalatkozzanak bennem.

Az emberek „belső titkai” ugyanis szentek és sértetlenek.

Nem szabad őket megrabolni és kifosztani.

Az embereknek életszükséglet egy-egy „felvigyázó”...

Vannak, akik Rád is számítanak!

Légy méltó a bizalomra!

Stuttgart, 2013-05-01.

Május 2. Szent Atanáz püspök és egyháztanító emléknapja

Alexandriában született 295-ben. Sándor püspökkel együtt vett részt a niceai zsinaton, majd utóda lett. Az ariánusok ellen hevesen küzdött, emiatt sokat szenvedett, és többször kellett számkivetésbe mennie. Kiváló műveket írt, amelyekben az igaz hitet kifejtette és védelmezte. Meghalt 373. május 2-án.

 Szent Atanáz püspök szónoklataiból: Az Ige megtestesülése 

     Isten szellemi, romlást és anyagot nem ismerő Igéje a mi világunkba jött, bár előzőleg sem volt távol: soha nem volt a világnak egyetlen olyan része sem, amelyből hiányzott volna, hiszen Atyjával együttlétezve mindent mindenütt betöltött.

     Eljött hozzánk jóságában, s mintegy felfedte magát előttünk. Megkönyörült emberi nemünk nyomorúságán, megindult a mi romlásunkon, s nem tűrve, hogy eluralkodjék rajtunk a halál – nehogy elpusztuljon a teremtmény, és nehogy meghiúsuljon Atyjának embert alkotó tevékenysége –, ő maga is olyan testet vett fel, amely nem különbözik a miénktől; és nem csupán csak jelen akart lenni ebben a testben, és nem is csak valami jelenés akart lenni.

     Ha ugyanis csak látszani akart volna előttünk, nyilvánvalóan más valami dicsőbb testet is felvehetett volna; ő mégis a mi testünket öltötte magára.

     A Szűzben templomot, testet épített magának, amelyben lakott, és megmutatkozott közöttünk, s azt mint engedelmes eszközt tette magáévá: így tehát a miénkhez hasonló testét – mivel mindnyájan alá voltunk vetve a halál romlásának, mindenkiért halálra adva – utolérhetetlen jósággal felajánlotta Atyjának. Részben azért, hogy mindazok számára, akik benne halnak meg, az embereket sújtó és a bűn miatt hozott törvény megszűnjék, hiszen az az Úr testében már érvényét veszítette, és hogy az ugyanolyan testtel rendelkező emberekkel szemben se legyen már hatálya; részben pedig azért, hogy a romlásba hullott embereket újra romolhatatlanná tegye, és visszahívja őket a halálból az életre. Magára vett testével és feltámadása kegyelmével teljesen száműzi tőlük a halált, mint ahogy a tűz megemészti a szalmát.

     Krisztus azért vette magára a halandó emberi testet, hogy miután ez a mindenek fejedelmének, az Igének lett a teste, egyben elégtétel is legyen halálával az összes emberért, és mivel ebben a testben benne lakik az Ige, ezért maradjon is meg romolhatatlanságban, és végül az ő feltámadása kegyelméből romolhatatlan legyen minden emberi test is.

     Amikor ezt a magára vett testet halálában tiszta, szeplőtelen és véres áldozatként felajánlotta, és önmagát másokért feláldozta, a halált a hozzá hasonló emberektől is elűzte.

     Így Isten Igéje, aki mindenek felett áll, templomát és látható testet – amint mondta – mindenkiért felajánlva és feláldozva, halálával lerótt minden tartozást, s így Isten romlást nem ismerő Fia, aki emberi testével mindenkihez hozzá van kapcsolva, a feltámadás ígéretével méltán és joggal tett halhatatlanná minden embert.

     Ezek után a halál rontásának már nincs semmi ereje az emberek felett, hála az Igének, aki az egy test révén bennük lakik.

Forrás: Az Imaórák Liturgiája

Boldog John Henry Newman bíboros élete

Napi gondolatok: Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…

Forrás hely

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők" (Jn 15:5) - mondja Jézus. El tudunk képzelni ennél bensőségesebb kapcsolatot? A szőlővesszők és a szőlőtő rostjai azonosak. Az életképesség, az erő és a tápanyag akadály nélkül és folyamatosan jut a vesszőkbe. A gyökér a vesszőkbe küldi a tápanyagot.

Ilyen a hívő Krisztussal való kapcsolata is, amennyiben Benne lakozik és Tőle veszi táplálékát. Ez a lelki kapcsolat Krisztus és az ember között egyedül a személyes hit gyakorlásán keresztül jöhet létre. „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni...” (Zsid 11:6), mert a hit az, ami összeköt bennünket a mennyei erővel és tesz alkalmassá a sötétség erőivel való küzdelemre. „Az a győzelem, mely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1Jn 5:4).

A hit hozzászoktat bennünket Isten létezéséhez és jelenlétéhez, s miközben oszthatatlanul Isten dicsőségére élünk, egyre többet látunk meg jellemének szépségéből és kegyelmének nagyszerűségéből. Lelki erőnk növekszik, mert mennyei légkört lélegzünk be és felismerjük, Isten jobb kezünk felől áll, hogy meg ne inogjunk. A világ fölé emelkedve arra tekintünk, aki tízezer közül is kitetszik, aki mindenestől fogva kívánatos, és szemlélődés által mi is az Ő hasonlatosságára változunk.