Napi gondolatok: Assisi Szent Ferenc életpéldája

Szent Ferenc atyánk írásait olvasva, megállapíthatjuk, hogy legfőbb törekvése és legforróbb vágya az volt megtérése után, hogy mindenütt és mindenben megtartsa a szent Evangéliumot, és tökéletesen, teljes éberséggel, teljes odaadással, elméjének teljes megfeszítésével és szívének minden rezdülésével kövesse a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és utánozza életpéldáját.

A nagyravágyó fiatalember életét három egymást követő esemény formálja azzá, amivé lett: Krisztus Urunk egyik legnagyobb, leghűségesebb és legnépszerűbb követőjévé. 

Szent Ferenc megdicsőülése

Az első egy álom, miközben katonaként szeretne nagy névre szert tenni, egy hang megkérdezi álmában: "Mond csak Ferenc, ki adhat neked többet: az úr vagy a szolga?  Az Úr - felelte Ferenc. Hát akkor miért hagyod el az Urat a szolgáért, a Herceget az alattvalóért?  Mi az akaratod Uram? - kérdezte Ferenc. Ettől kezdve, szülőföldjére visszatérve többet imádkozik, a templomok, kápolnák csendjében keresi Isten akaratát, közben támogatja a szegényeket, betegeket, elesetteket.

Újabb fordulatot jelent életében, az, amikor „Egy napon…A Lélek ösztönzésére betért a San Damianoi romos templomba, hogy ott imádkozzék a kereszt előtt…” (2 Cel 10) A hagyomány szerint e szavakkal: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat”.

A romos templomban megszólítja őt a kereszt: „Ferenc, menj és állítsd helyre Egyházamat, mert mint látod, romokban hever”(2Cel 10). "Szívesen megteszem Uram" - és hozzá lát a romos templomok, kápolnák rendbetételéhez. Az elsők között van a Szt. Damján, a Szt. Péter és a Porcinkula, Angyalos Boldogasszony kápolnája. 

Azonban az igazi fordulat akkor következik be, amikor életének értelmét keresve s helyét a világban, találkozik a Szentírás eligazító, megszólító erejével. A szentmisében a következő szentírási részt olvassák: "Menjetek és hirdessétek: közel van a Mennyek országa. A betegeket gyógyítsátok meg… a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki… Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut…"(Mt 10,7-20).

Amikor Ferenc ezt hallotta, mintha hályog hullott volna le szeméről. Egy csapásra véget ér a keresés: a felolvasott szövegben Isten akaratát fedezi föl: "Ezt akarom, ez az, amit keresek! Teljes szívvel ezt akarom tenni!" - mondta boldogan és azonnal hozzá fog tettekre váltani a hallottakat. 

A fiatal Ferenc tehát az élet értelme után kutatva az Evangéliumba ütközik. Felszabadultan fellélegzik, mert az évszázadok távolából rátalált arra, Aki „kezdetben volt”, az Élet Szavára, a Názáreti Jézusra. Végrendeletében írja: „senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki részemre, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem”. Olyan történet kezdődött el vele, amely ma is tart, és sokféle közösségben és személyiségben folytatódik lelkisége.

Közben az Evangélium fényénél rájön a San Damianoi hang: "Menj, építsd föl hajlékomat, Egyházamat, látod, romba dőlt" - helyes értelmére is. E szerint az "Egyházam" nem a kis út menti templomocska, nem az épület, hanem a Krisztus alapította közösség. S ez azért omladozott, mert a korabeli híveknek és a papságnak nagy része nem élt Krisztus tanítása szerint. Azt hiszem, nem járunk távol az igazságtól, ha párhuzamba állítjuk a mi korunkat a Ferenc korával, mert sajnos ma is vannak gondok a Krisztuskövetéssel…

Ferenc zseniális meglátása – a korának súlyos hibáit, visszaéléseit, bűneit tapasztalva, világiak és egyháziak részéről –, hogy a rossz élet legjobb kritikája az, ha megmutatjuk, hogyan kell jobban, szebben élni. Ő nem vesztegette arra idejét, hogy a gazdag egyházat támadja, vagy az olyan pénzsóvár kereskedőket, mint tulajdon apja, csak félreállt és másképpen élt, az evangélium útmutatásait követve: „Istenben, Istennel és Isten által”.

És ma mi a megoldás, a teendő? Az, ami Szt. Ferenc atyánk idején volt, amikor düledezett az Egyház: olyan emberekre van szükség, akik vállalják az Evangéliumot, akik Isten szavát komolyan veszik, akik mernek és akarnak is az Evangélium szerint élni.

Mai elmélkedésünket, itt Szent Ferenc atyánk napján (sírjánál), a korábbi Minister Generalis atya sokat mondó szavaival szeretném befejezni: „Világunkat egyre inkább a fejetlenség és a zavar jellemzi; keresi az értékeket. S ebben az állapotában folyamatosan provokál és kérdez bennünket, Krisztuskövetőket. Tragikus pillanatoknak, szenvedéseknek és sötétségnek vagyunk a tanúi. Az emberiség pozitív jövője attól a képességünktől függ, hogy az eljövendő nemzedékeknek tudunk-e átadni reményt, életértelmet – képesek vagyunk-e örömmel és bizakodással járni életutunkon, hitet és reményt sugározva magunkból - hogy tudunk-e a béke eszközeivé, hídépítőkké, közösségalkotó eszközökké és módszerekké válni.

Assisi Szegénykéje tudott felelni kora kihívásaira aktualizálván az Evangéliumot és tanúságot téve róla. S az Evangélium forradalmi erejét olyan készségesen tudta átadni, ahogy arról a mai ember is álmodozik. Saját generációjának úgy tudta azt közvetíteni, hogy ezáltal új kapcsolatrendszerek alakultak ki és egy lelkes vonzódás fakadt a nyomában”. (G.B.)

Gyászoló testvéreit, s nővéreit, akik Ferenc égbetávozása láttán könnyeztek, e szavakkal vigasztalta: „Én megtettem, amit tennem kellett. Amit nektek kell tennetek, arra tanítson meg benneteket Krisztus”. (2 Cel 214).

Szent Ferenc atyánk közbenjárására, bennünket is tanítson meg Krisztus arra, hogy hogyan valósíthatjuk meg az Ő igaz és szent parancsát, akaratát életünkre vonatkozóan.

Szegénység, tisztaság, engedelmesség: Assisi Szent Ferenc

Gazdag posztókereskedő családból származik, fiatalságát ennek megfelelően a pénz, a szórakozás bűvöletében töltötte. Egy betegség után a lovagi pályára, a dicsőségre, a hírnévre kezdett vágyni.
1205. tavaszán csatlakozni akar a keresztesekhez. Fölfegyverkezik és elindul, de Spoletóban egy látomás visszatéríti Assisibe. "Ferenc, ki a nagyobb: az úr vagy a szolga? Akkor miért nem az úrnak akarsz szolgálni?"

Assisi - kiemelkedik a Szt. Ferenc bazilika tornya

Ferenc rendszeresen és hosszan imádkozni kezd. 1205. végén San Damiano templomában a Megfeszített szól hozzá: "Menj és építsd fel egyházamat, mely, mint látod, romokban hever!" 1206 tavaszán a püspök előtt Ferenc mindenét, még ruháit is visszaadja apjának. Aztán hozzálát, hogy Assisi környékén felújítson három romos kápolnát: a San Damianoit, a Szent Pétert és a Porciunkulát, ez utóbbi fölé később felépítik az Angyalos Boldogasszony bazilikát.

1208. február 24-én az evangélium hallgatásakor felfedezi hivatását az evangéliumi életre. Ruházatát habitusra és kordára cseréli. Elkezd prédikálni. Nyolc társa lesz.
1209-ben rövid életszabályt ír, amit III. Ince jóváhagy számukra. Így kezdi: „A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát…” Egyszerűen összefűzött néhány evangéliumi idézetet saját figyelmeztetéseivel. Ez maradt a Ferencesek alapszabálya mind a mai napig. Ennek volt a 800. éves évfordulója a 2009. esztendő. Ferenc és társai még ekkor letelepednek a Porciunkulában. Ferenc kialakítja sajátos életformáját, amelyben a prédikációs utak a hosszú magány időszakaival váltakoznak, de mindkettő a testvéri közösség keretében.

Stigmatizáció - Gioto festménye

1215. novemberében Ferenc részt vesz Rómában a IV. Lateráni Zsinaton, majd 1219. őszén Ferenc elmegy a Szentföldre és találkozik Melek-el-Kamel szultánnal. Fegyver nélkül hirdeti az evangéliumot.

1223 Karácsonyán, Greccióban felidézi Jézus születését, megrendezve a betlehemi éjszakát. Innen ered az éjféli mise és a karácsonyi jászol-állítás szokása.

1224. szeptember 14-én Ferenc La Verna hegyén hosszan tartó imádság és böjt után a Krisztus kínszenvedésének jegyeiben, a stigmákban részesül. 1225-ben betegsége súlyosbodik, szembaja lesz. Szenvedése közepett az üdvösség bizonyosságát kapja. Ilyen állapotban írja a Naphimnuszt. Többször is próbálkoznak gyógyításával, kevés sikerrel.

1226. májusában megírja a Végrendeletet. Halála közeledtét érezve visszatér a Porciunkulába, ahol október 3-án meghal. Másnap, 4-én eltemetik a Szent György templomban, Assisi városában. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatja.

1230. május 25-én földi maradványait átviszik a tiszteletére épített bazilikába (San Francesco).

Napi gondolatok: Őrizzenek téged minden utadon

Október 2 a Szent Őrzőangyalok emléknapja

A Trienti zsinat rendeletéből a Katekizmus tanítja: gondos szülő védő vezetőt biztosít az útra gyermeke mellé, a mennyei Atya is ezt teszi a veszedelmek ellen.

Szent Bernát azt mondja: tiszteletet kell adnunk a jelenlétükért, odaadást a jóakaratukért, bizalmat az őrségért.

A Római Katekizmus tanítása szerint az angyalok szellemi teremtmények, akik szünet nélkül dicsőítik Istent, és szolgálják az üdvözítő tervét, körülveszik Krisztust, akit üdvözítő küldetésében szolgálnak.

Az ünnep hódolat Istennel szemben, aki szeretetből angyalát küldi szolgálatunkra és védelmünkre. Az ünnep ezenkívül erősíti és elmélyíti bennünk az őrangyal iránti hitet és öntudatot. Ugyanakkor növelni bennünk önmagunk és társaink lelkének megbecsülését is, hiszen Isten is egy tiszta, szent angyal által őrizteti azt.

 

Napi jó feltétel: Angyalként élj: dicsőítsd Istent és szolgálj Neki, ugyanakkor vigyázz a rád bízottakra!

Tanulságos történet: Miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted?

Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:

- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.

- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító.

A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:

- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság.

Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van.

A tanítványaira nézett, és így folytatta:

- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat.

Napi gondolatok: Arra számítok, hogy nem maradok munka nélkül a Mennyben sem…

„Arra számítok, hogy nem maradok munka nélkül a Mennyben; az a vágyam hogy tovább tevékenykedhessek az Egyházért és a lelkekért”

Október 1 A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szent Teréz szűz és egyháztanító emléknapja

Teréz 1873. január 2-án született Franciaországban, Alencon-ban. Csipkegyáros szülők utolsó, kilencedik gyermeke volt. A keresztségben a Mária, Franciska, Teréz neveket kapta. Apja Martin Szaniszló, anyja Guerin Mária-Zelia volt, házasságuk előtt mindketten szerzetesek szerettek volna lenni, de Isten akarata más volt. Szüleik is vallásos emberek voltak, már a gyermekek is nagyon komoly vallásos életet éltek.

Kis Szent Teréz koporsója - Lisieux

Öt éves korában elvesztette édesanyját és ekkor, 1877. november 16-án Lisieux-be költöztek, ahol Paulina nénje lett kismamája. Sokat tanult nővérétől, azonban az karmelita apáca lett. A kis Teréz a válásba súlyosan bele betegedett, már lemondtak róla. Testvérei imádkoztak érte a betegágy mellett, bágyadtan nézett fel a beteg, az ágy mellett álló Szűzanya szoborra tekintett és a szobrot megelevenedni látta.

Csodálatosan felgyógyult, és nemsokára elsőáldozó lett. Ezután minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencévesen kérte felvételét a karmelita nővérekhez - mindhiába. Tizenöt évesen ismét próbálkozott: kikönyörögte nővérétől, hogy előbb ő, Teréz mehessen a szerzetbe; kikönyörögte apjától, hogy beleegyezzen a rendbe vonulásba.

A Kármell elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni, hiába volt a püspökhöz küldött fellebbezés is. Egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó pápa trónusa elé térdelt Teréz, de a kérésre a pápa is csak kitérő választ adott. Ekkor felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel Jézus bármit tehet, csak öröme teljék benne.

Végül is 1890. szeptember 8-án (17 évesen) fogadalmat tehetett. Sok-sok testi és lelki szenvedés kínozta: édesapja sorozatosan kapta a szélütéseket, végül meghalt; fájdalmai voltak. A bántásokat szótlanul tűrte; soha nem panaszkodott; magányosság gyötörte; kételyei voltak. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy a szentek nagyon nagyot tettek már a szentségük érdekében. Ő még nagyon kicsiny hozzájuk képest, de ezt a "kis utat" tökéletesen akarta végigjárni. Meg akarta az embereket tanítani erre a "kis útra": szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé. 

Tüdőbajban halt meg, 1897. szeptember 30-án, 25 évesen, ragyogó arccal. Utolsó szavai voltak: „Istenem szeretlek”. Már 1923-ban boldoggá, 1925. május 17-én szentté avatták.  

1925. december 14 óta a missziók főpártfogója, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója.

Kis Szent Teréz megtalálta a maga kis útját alázatban, egyszerűségben, Isten iránti szeretetben és bizalomban. Isten iránti mérhetetlen bizalma jut kifejezésre, amikor ezeket írja: „A jó Isten nekem az erőt szenvedéseim arányában adja. Érzem, hogy a jelen pillanatban többet nem tudnék elviselni, de nem félek, mert ha növekednek szenvedéseim, ő majd növeli erőmet is”. 

Hivatását ő maga így foglalja össze: „Anyámnak, az Egyháznak szívében a szeretet leszek.” Mert: „Megértettem, hogy csupán a Szeretet tarthatja mozgásban az Egyház tagjait… Megértettem, hogy a Szeretet magába foglalja az összes hivatásokat, hogy a Szeretet a minden.” - írja Teréz önéletrajzában.

Ezt a szeretetet pedig a napi apró jótettek, imádságok, az önfeláldozás útját járva valósította meg nap, mint nap hűségesen és jutott egészen közel Istenhez.

„Miután nagy erények gyakorlására nem volt bennem tehetség, főleg a kicsinyekét tartottam szem előtt; szerettem például összehajtogatni a nővérek ottfelejtett köpenyét s annyi apró szolgálatot tenni nekik, amennyit csak tudok”- írta önéletrajzában.

Teréz világosan látja, hogy „el kell viselnem magam olyannak, amilyen vagyok, minden tökéletlenségemmel együtt; de meg akarom keresni a módját, hogy az Égbe jussak… éspedig egy kicsi, nagyon egyenes, nagyon rövid, egészen új kis úton keresztül.” Ezért Kis szent Terézt a kis út szentjének nevezik.

Szent X. Pius pápa mondja róla: „Teréz nővér nagysága abban rejlik, hogy rendkívüliség nélkül tudott rendkívüli lenni”.

„Megértettem, hogy a tökéletes szeretet mások hibáinak elviselésében áll, abban, hogy egy csöppet sem csodálkozunk gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet szemünk láttára gyakorolnak, főleg pedig azt értettem meg, hogy a szeretet nem maradhat a szív mélyén elzárva.” 

Közvetlenül halála előtt néhány órával mondta: „Nem bántam meg, hogy átadtam magam a Szeretetnek”.

Mi is Isten segítségével akarjuk járni életünk útját, megtalálni életünk hivatását, és megmaradni az Istentől rendelt úton.