Napi gondolatok: Assisi Szent Ferenc életpéldája

Szent Ferenc atyánk írásait olvasva, megállapíthatjuk, hogy legfőbb törekvése és legforróbb vágya az volt megtérése után, hogy mindenütt és mindenben megtartsa a szent Evangéliumot, és tökéletesen, teljes éberséggel, teljes odaadással, elméjének teljes megfeszítésével és szívének minden rezdülésével kövesse a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és utánozza életpéldáját.

A nagyravágyó fiatalember életét három egymást követő esemény formálja azzá, amivé lett: Krisztus Urunk egyik legnagyobb, leghűségesebb és legnépszerűbb követőjévé. 

Szent Ferenc megdicsőülése

Az első egy álom, miközben katonaként szeretne nagy névre szert tenni, egy hang megkérdezi álmában: "Mond csak Ferenc, ki adhat neked többet: az úr vagy a szolga?  Az Úr - felelte Ferenc. Hát akkor miért hagyod el az Urat a szolgáért, a Herceget az alattvalóért?  Mi az akaratod Uram? - kérdezte Ferenc. Ettől kezdve, szülőföldjére visszatérve többet imádkozik, a templomok, kápolnák csendjében keresi Isten akaratát, közben támogatja a szegényeket, betegeket, elesetteket.

Újabb fordulatot jelent életében, az, amikor „Egy napon…A Lélek ösztönzésére betért a San Damianoi romos templomba, hogy ott imádkozzék a kereszt előtt…” (2 Cel 10) A hagyomány szerint e szavakkal: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat”.

A romos templomban megszólítja őt a kereszt: „Ferenc, menj és állítsd helyre Egyházamat, mert mint látod, romokban hever”(2Cel 10). "Szívesen megteszem Uram" - és hozzá lát a romos templomok, kápolnák rendbetételéhez. Az elsők között van a Szt. Damján, a Szt. Péter és a Porcinkula, Angyalos Boldogasszony kápolnája. 

Azonban az igazi fordulat akkor következik be, amikor életének értelmét keresve s helyét a világban, találkozik a Szentírás eligazító, megszólító erejével. A szentmisében a következő szentírási részt olvassák: "Menjetek és hirdessétek: közel van a Mennyek országa. A betegeket gyógyítsátok meg… a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki… Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut…"(Mt 10,7-20).

Amikor Ferenc ezt hallotta, mintha hályog hullott volna le szeméről. Egy csapásra véget ér a keresés: a felolvasott szövegben Isten akaratát fedezi föl: "Ezt akarom, ez az, amit keresek! Teljes szívvel ezt akarom tenni!" - mondta boldogan és azonnal hozzá fog tettekre váltani a hallottakat. 

A fiatal Ferenc tehát az élet értelme után kutatva az Evangéliumba ütközik. Felszabadultan fellélegzik, mert az évszázadok távolából rátalált arra, Aki „kezdetben volt”, az Élet Szavára, a Názáreti Jézusra. Végrendeletében írja: „senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki részemre, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem”. Olyan történet kezdődött el vele, amely ma is tart, és sokféle közösségben és személyiségben folytatódik lelkisége.

Közben az Evangélium fényénél rájön a San Damianoi hang: "Menj, építsd föl hajlékomat, Egyházamat, látod, romba dőlt" - helyes értelmére is. E szerint az "Egyházam" nem a kis út menti templomocska, nem az épület, hanem a Krisztus alapította közösség. S ez azért omladozott, mert a korabeli híveknek és a papságnak nagy része nem élt Krisztus tanítása szerint. Azt hiszem, nem járunk távol az igazságtól, ha párhuzamba állítjuk a mi korunkat a Ferenc korával, mert sajnos ma is vannak gondok a Krisztuskövetéssel…

Ferenc zseniális meglátása – a korának súlyos hibáit, visszaéléseit, bűneit tapasztalva, világiak és egyháziak részéről –, hogy a rossz élet legjobb kritikája az, ha megmutatjuk, hogyan kell jobban, szebben élni. Ő nem vesztegette arra idejét, hogy a gazdag egyházat támadja, vagy az olyan pénzsóvár kereskedőket, mint tulajdon apja, csak félreállt és másképpen élt, az evangélium útmutatásait követve: „Istenben, Istennel és Isten által”.

És ma mi a megoldás, a teendő? Az, ami Szt. Ferenc atyánk idején volt, amikor düledezett az Egyház: olyan emberekre van szükség, akik vállalják az Evangéliumot, akik Isten szavát komolyan veszik, akik mernek és akarnak is az Evangélium szerint élni.

Mai elmélkedésünket, itt Szent Ferenc atyánk napján (sírjánál), a korábbi Minister Generalis atya sokat mondó szavaival szeretném befejezni: „Világunkat egyre inkább a fejetlenség és a zavar jellemzi; keresi az értékeket. S ebben az állapotában folyamatosan provokál és kérdez bennünket, Krisztuskövetőket. Tragikus pillanatoknak, szenvedéseknek és sötétségnek vagyunk a tanúi. Az emberiség pozitív jövője attól a képességünktől függ, hogy az eljövendő nemzedékeknek tudunk-e átadni reményt, életértelmet – képesek vagyunk-e örömmel és bizakodással járni életutunkon, hitet és reményt sugározva magunkból - hogy tudunk-e a béke eszközeivé, hídépítőkké, közösségalkotó eszközökké és módszerekké válni.

Assisi Szegénykéje tudott felelni kora kihívásaira aktualizálván az Evangéliumot és tanúságot téve róla. S az Evangélium forradalmi erejét olyan készségesen tudta átadni, ahogy arról a mai ember is álmodozik. Saját generációjának úgy tudta azt közvetíteni, hogy ezáltal új kapcsolatrendszerek alakultak ki és egy lelkes vonzódás fakadt a nyomában”. (G.B.)

Gyászoló testvéreit, s nővéreit, akik Ferenc égbetávozása láttán könnyeztek, e szavakkal vigasztalta: „Én megtettem, amit tennem kellett. Amit nektek kell tennetek, arra tanítson meg benneteket Krisztus”. (2 Cel 214).

Szent Ferenc atyánk közbenjárására, bennünket is tanítson meg Krisztus arra, hogy hogyan valósíthatjuk meg az Ő igaz és szent parancsát, akaratát életünkre vonatkozóan.