Evangélium: Mt 24,42–51
„Virrasszatok tehát!”
– Jézus mai felszólítása szépen folytatja az elmúlt napok üzenetét. De ezen
a reggelen, Szent Mónika emléknapján ez a szó különös mélységet kap. Hiszen
ő valóban tudta, mit jelent virrasztani valakiért.
Éveken, évtizedeken át
hordozta imádságában fiát, Ágostont. Nem tudta, mikor változik meg,
mikor talál rá Krisztusra. Nem látta előre imáinak gyümölcsét, mégsem
mondott le róla. Szeretett, imádkozott, remélt – és várt. Az ő virrasztása
nem tétlen várakozás volt, hanem hűséges szeretet.
Talán mi is hoztunk
valakit, valakiket erre a reggeli szentmisére a szívünkben. Egy
gyermeket, unokát, házastársat, testvért vagy barátot, aki eltávolodott
Istentől; vagy a pápát megtagadva elszakadtak az egyháztól, valakit, valakiket,
akiknek életét nem tudjuk rendezni, döntéseit nem tudjuk megváltoztatni. Szent
Mónika ma arra tanít: amit mi nem tudunk elérni, azt bízzuk Istenre – de
ne szűnjünk meg szeretni.
És most az oltárnál éppen
ezt tesszük. Idehozzuk örömeinket, gondjainkat és azokat is, akikért
talán már csak imádkozni tudunk. Krisztus kezébe tesszük őket.
Amikor innen kilépünk a
munkába, családunkhoz, feladatainkhoz vagy pihenésünkhöz, vigyük magunkkal ezt
a csendes éberséget: ma se fáradjunk bele a jóba. Nem kell mindennek
azonnal megváltoznia. Nekünk ma hűségesnek kell maradnunk.
Szent Mónika élete
bizonyítja: Isten akkor is munkálkodik, amikor mi még semmit sem látunk.
Urunk, adj
nekünk Szent Mónika hűségéből, türelméből és reményéből. Áldd
meg mindazokat, akiket ma szívünkben eléd hozunk, és segíts, hogy
szeretetünkben és imádságunkban soha el ne fáradjunk Tőled. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése