A mai evangéliumban Jézus egyetlen mondatot intéz Mátéhoz, a
vámoshoz:
„Kövess engem!” (Mt 9,9) És Máté feláll,
mindent otthagy, és követi Krisztust.
Milyen egyszerű jelenet! Nincs hosszú magyarázat.
Nincs vita. Nincs alkudozás. Csak egy tekintet, egy hívás és egy válasz.
Pedig Máté, a vámos élete nem volt makulátlan,
kifogástalan. A kortársai bűnös embernek tartották. Sokan lenézték,
megvetették. Jézus azonban nem a múltját nézte, hanem azt, hogy mivé
válhat Isten kegyelméből.
Ez az évközi tizedik vasárnapjának első örömhíre: Krisztus
nem a múltunk alapján ítél meg bennünket, hanem a jövőt látja bennünk.
Talán vannak itt olyanok, akik úgy érzik, sok hibát követtek
el. Talán vannak fiatalok, akik a jövő miatt aggódnak. Talán vannak idősek,
akik életük terheit hordozzák. Talán vannak családok, akik nehéz időszakon
mennek keresztül.
Jézus ma mindannyiunknak ugyanazt mondja:
„Kövess engem!”
Nem azt mondja: előbb légy tökéletes. Nem azt mondja: előbb
rendezz el mindent. Hanem azt mondja: indulj velem, kövess engem.
A próféta szavai az első olvasmányban ugyanezt erősítik meg:
„Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.”
Isten nem külsőségeket keres. Nem látványos vallásosságot
vár. A szívünket keresi. Olyan hitet, amely szeretetté válik.
A hit akkor válik hitelessé, amikor lehajol a
szenvedő emberhez.
És itt különleges hálával kell megemlékeznünk városunk két
ferences hőséről: Fábián Bernardin és Kálmándi Ferenc atyákról.
1710-ben rettenetes pestisjárvány pusztított
Székelyudvarhelyen. Az emberek rettegtek. Sokan magukra maradtak. Beteg
családtagjaikat is elhagyták egyesek a félelem miatt.
Ebben a sötét időben ez a két ferences atya nem
menekült el.
Tudták, hogy a betegek között szolgálva maguk is
megfertőződhetnek. Tudták, hogy életüket kockáztatják. Mégis mentek
házról házra. Ápolták a betegeket. Vigasztalták a haldoklókat. Kiszolgáltatták
a szentségeket. Imádkoztak a magányosokkal. Kenyeret, reményt és Isten
irgalmát vitték oda, ahol már szinte minden remény kialudt.
Végül mindketten maguk is a járvány áldozatai lettek.
A város népe nem véletlenül nevezte őket „a szeretet
vértanúinak”.
Ők megértették Jézus szavait:
„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a
betegeknek.”
A ferences lelkiség egyik legszebb vonása éppen ez: nem
távolról szeretni az embereket, hanem közelről. Nem elméletben, hanem a
valóságban. Nem kényelmes körülmények között, hanem akkor is, amikor áldozatot
kíván.
Assisi Szent Ferenc, akinek idén ünnepeljük égi
születésnapjának 800-ik évfordulóját, ezért tudta átölelni a leprást. Bernardin
és Ferenc atyák ezért tudtak belépni a pestises házakba.
A szeretet mindig kockázatot vállal.
A mai ember talán nem pestisjárvány közepén él, de
bennünket is járványok vesznek körül: a közöny, a magány, a
reményvesztettség, a hitetlenség, az önzés járványa.
Sokan ma is várnak valakire, aki meghallgatja őket. Valakire,
aki rájuk mosolyog. Valakire, aki imádkozik értük. Valakire, aki
Krisztus szeretetét közvetíti.
Lehet, hogy ezen a héten éppen te leszel az a személy.
Képzeljünk el egy sötét szobát. Nem kell nagy
erőfeszítés ahhoz, hogy a sötétséget szidjuk. Elég azonban egyetlen
gyertyát meggyújtani, és máris változni kezd minden.
A keresztény ember nem azért van a világban, hogy a
sötétség miatt panaszkodjon, hanem hogy Krisztus világosságát hordozza.
Szent Pál a második olvasmányban Ábrahám hitéről
beszél. Arról az emberről, aki akkor is remélt, amikor emberileg már nem volt
remény.
Milyen nagy szüksége van erre a hitre a mai világnak!
A fiatalok előtt sokszor bizonytalan a jövő. A
családok előtt számos kihívás áll. Az idősek ereje fogyatkozik. A világ hírei
gyakran félelmet keltenek.
De Ábrahám példája azt üzeni:
Isten akkor is dolgozik, amikor mi még nem látjuk az
eredményt.
A Szentháromságos Egy Isten ma is vezeti népét.
Az Atya gondviselő szeretete ma is hordoz bennünket.
A Fiú ma is hív: „Kövess engem!”
A Szentlélek ma is erőt ad a helytálláshoz.
Ezért ne engedjük, hogy a félelem legyen életünk
irányítója. Legyen Krisztus az!
És amikor az Egyház útján járunk, ne feledjük: Jézus nem magányos tanítványokat akart, hanem közösséget. Ezért olyan fontos számunkra az Egyház egysége, és az a szeretetközösség, amely összeköt bennünket XIV. Leó pápával és az egész katolikus világgal. Az egység nem emberi találmány, hanem Krisztus ajándéka és akarata.
Amikor ma megemlékezünk Fábián Bernardin és Kálmándi
Ferenc atyákról, ne csupán a múlt hőseit lássuk bennük. Halljuk meg
rajtuk keresztül Krisztus mai hívását:
„Kövess engem!”
A családban. A munkahelyen. Az iskolában. A betegágy
mellett. A templomban. Az utcán.
Mert a világot végső soron nem a hangos emberek változtatják
meg, hanem azok, akik mernek szeretni.
És aki szeret, az már most Isten országát építi.
Ima
Urunk Jézus Krisztus!
Köszönjük, hogy ma is megszólítasz bennünket, ahogyan egykor
Mátét megszólítottad. Adj nekünk nyitott szívet, hogy felismerjük hívásodat, és
bátorságot, hogy kövessünk Téged.
Köszönjük nagy elődeink, Fábián Bernardin és Kálmándi Ferenc
atyák példáját. Taníts bennünket olyan szeretetre, amely nemcsak beszél,
hanem cselekszik is.
Erősítsd hitünket, növeld reményünket, gyújtsd lángra
szeretetünket, hogy a ránk bízott világban a Te világosságodat hordozzuk.
A Szentháromságos Egy Isten oltalmába ajánljuk életünket,
családjainkat, városunkat és egész Egyházunkat.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése