Nem feledett el – és te sem vagy elveszve - 4. nagyböjti hét, szerda reggel

 Szentírási alap: Iz 49,8–15

Van egy csendes, de nagyon is valós félelem az ember szívében: mi van, ha megfeledkeznek rólam? Mi van, ha nem számítok igazán?

Ez ott van a diákban, aki küzd, de nem kap visszajelzést.

Ott van a szülőben, aki mindent odaad, mégis kimerül.

Ott van az idős emberben, aki visszatekint, és kérdezi: maradt-e nyoma az életemnek?

És ott van bennünk is, amikor Isten hallgatni látszik.

Izajás próféta szava ma ebbe a félelembe világít bele: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az anya? … De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad.” Ez nem költői túlzás. Ez kinyilatkoztatás. Isten hűsége nem hangulat kérdése, nem attól függ, mennyire vagyunk erősek vagy sikeresek. Ő akkor is hűséges, amikor mi elfáradunk, elbizonytalanodunk vagy eltávolodunk.

És itt van a nagyböjt igazi feszültsége: miközben Isten nem feled el minket, mi milyen könnyen megfeledkezünk róla. Belecsúszunk a „minden mindegy” kényelmébe, a felületességbe, a rohanásba. Elhisszük, hogy majd egyszer lesz időnk imádkozni, rendezni a kapcsolatainkat, komolyabban venni az életünket. De a „majd” sokszor soha nem jön el.

Isten viszont most szól. Most keres. Nem vádló hangon, hanem hívó szóval. Azt mondja: „tenyerembe véstelek.” Ez a kép Krisztusban válik valósággá. Az ő átszegezett keze nemcsak a szenvedés jele, hanem az emlékezésé: te ott vagy az ő szeretetében, végérvényesen.

Mit jelent ez a mai napra? Nem nagy szavakat, hanem konkrét lépéseket. Ha diák vagy: ne add fel könnyen, a kitartásod érték. Ha fiatal vagy: ne félj keresni az igazat, még ha lassabb is az út. Ha dolgozol: végezd becsülettel, amit rád bíztak, még ha nem is látják. Ha családban élsz: mondd ki a szeretetet, ne csak érezd. Ha idős vagy: a múltad nem elveszett, hanem Isten kezében megőrzött történet.

És ha elfáradtál, ha kiüresedtél, ha úgy érzed, nem változik semmi: akkor ma ne nagy döntéseket hozz, hanem egyetlen hűséges lépést. Egy őszinte imát. Egy megbocsátást. Egy csendes percet Istennel.

A nagyböjt nem teljesítmény, hanem visszatérés. Annak felismerése, hogy nem mi tartjuk meg Istent, hanem ő tart meg minket.

Imádság:

Uram, sokszor úgy élek, mintha nem számítanál, és mégis Te soha nem feledkezel meg rólam. Add, hogy ma visszatérjek Hozzád szívvel, figyelemmel, hűséggel. Taníts meglátni jelenlétedet a hétköznapokban, és erősíts meg, hogy a szeretet útját válasszam akkor is, amikor nehéz. Ámen.

Útravaló:

Nem az a kérdés, hogy Isten emlékszik-e rád – hanem hogy te ma válaszolsz-e az ő hűségére.