Szentírási alap: Dán 3,25.34–43
A nap végén, a
sötét beálltával csendesebbé válik a világ. A zajok elhalkulnak, a teendők
lassan mögöttünk maradnak. Ilyenkor különösen is alkalmas az idő arra, hogy
visszatekintsünk a napra – arra a napra, amelyet reggel Isten kezébe tettünk.
Reggel arról
elmélkedtünk, hogy Isten számára a megtört és alázatos szív a legkedvesebb
áldozat. Most, este feltehetjük magunknak a kérdést: milyen volt ma a
szívem?
A nap során
mindannyian átmegyünk kisebb „kemencéken”. Feszültségek, félreértések,
fáradtság, csalódás vagy éppen a közöny kísértése. Néha sikerült hűségesnek
maradnunk, máskor talán kevésbé.
De az este nem az
önvád ideje, hanem az igazság és az irgalom találkozásának pillanata.
Isten most sem
tökéletes teljesítményt kér tőlünk. Csak azt, hogy őszintén elé vigyük mindazt,
ami a szívünkben van: a hálát, a fáradtságot, a hibáinkat és a reményeinket.
Ami ma sikerült, azt köszönjük meg. Ami nem sikerült, azt bízzuk irgalmára.
A megtört szív nem
vereség, hanem kapu. Kapu Isten irgalmához.
Amikor így tesszük
le a napot az ő kezébe, lassan béke költözik a lélekbe. És a szív csendjében
megszületik a bizalom: nem vagyunk egyedül. Isten ma is velünk volt – és holnap
is velünk lesz.
Esti
ima
Ámen.
Jó éjt
– útravaló gondolat
Aki este alázattal Isten kezébe teszi a napját, az békében hajthatja álomra a fejét. 🌙🙏

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése