„A próbatétel nem ellenség, hanem műhely” - 6. évközi hét – hétfő, reggeli üzenet

Szentírási alap: Jak 1,1–11

Kevés olyan mondat van a Szentírásban, amely első hallásra ennyire szembe megy az ösztöneinkkel:

„Tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatás ér benneteket!”

Örömnek? A bizonytalanságot? A kudarcot? A betegséget? A csalódást? A meg nem értettséget? A jövőtől való félelmet?

A mai ember – fiatal és idős egyaránt – inkább menekül a nehézség elől. Gyors megoldást keres, azonnali eredményt, kényelmet, biztonságot. Ha valami fáj, elfordítjuk a fejünket. Ha valami kihívás, inkább elkerüljük. És közben észrevétlenül felszínessé válik az életünk. Mélység nélkül, gyökér nélkül, állhatatosság nélkül.

Jakab apostol azonban mást mond. Nem azt állítja, hogy a szenvedés önmagában jó. Nem is romantizálja a fájdalmat. Azt mondja: a próbatétel műhely. Olyan hely, ahol a hit nem elmélet marad, hanem valóság lesz.

A hit próbája állhatatosságot szül. Az állhatatosság pedig érettséget. És az érettség nem más, mint Istenbe kapaszkodó, belsőleg szilárd emberré válni.

Ez a különbség a törékeny és a megedzett ember között.

A törékeny ember addig hívő, amíg minden rendben van.

A megedzett ember a viharban is Istenbe kapaszkodik.

A próbatétel leleplezi, mire építettünk. Saját erőnkre? Elismertségre? Anyagi biztonságra? Mások véleményére? Vagy Krisztusra?

Ma sokan élnek úgy, mintha az élet csak erről a világról szólna. Mintha a siker lenne az érték mércéje. Mintha a látható lenne az egyetlen valóság. De amikor jön egy betegség, egy veszteség, egy családi törés, egy munkahelyi bizonytalanság – kiderül, milyen mélyek a gyökereink.

A hit nem azt jelenti, hogy nem lesznek megpróbáltatások. A hit azt jelenti, hogy a megpróbáltatások közepette sem omlunk össze.

Jakab nem moralizál. Nem fenyeget. Nem relativizálja a fájdalmat. Irányt mutat: a megpróbáltatás az Isten pedagógiájának része. Nem büntetés, hanem formálás.

Isten nem azért engedi a megpróbáltatást, hogy megtörjön, hanem hogy megerősítsen. Nem azért, hogy elvegye a reményt, hanem hogy megtisztítsa a reményünket.

Fiatal testvéreim!

Ne féljetek a küzdelmektől. Az állhatatosság nem velünk született tulajdonság, hanem kialakuló erény. Amiért megdolgoztok, az bennetek marad.

Idősebb testvéreim!

Az évek során átélt nehézségek nem értelmetlen sebek. Ezekből lett a bölcsesség, a csendes türelem, a belső béke. Az állhatatosság tanúságtétel a fiatalabb nemzedék számára.

És ti, akik most talán fáradtak, csalódottak, kétségbeesettek vagytok:

A próbatétel nem a végállomás. Az Istenbe vetett bizalom nem naiv optimizmus, hanem szilárd döntés: „Uram, nem értem, de Benned bízom.”

A keresztény ember öröme nem felszínes vidámság. Az öröm annak bizonyossága, hogy Isten a nehézségen keresztül is munkálkodik. A próbatétel idején formálja legmélyebben a szívünket.

Az állhatatosság tesz „tökéletessé” – nem hibátlanná, hanem éretté. Olyanná, akit nem sodor el minden szél. Olyanná, aki nem omlik össze minden kritikától. Olyanná, aki nem veszti el a békéjét az első nehézség után.

Ma reggel kérdezzük meg magunktól:

A jelenlegi küzdelmem elkeserít – vagy érlel?

Elfordít Istentől – vagy közelebb visz hozzá?

Ne meneküljünk a próbák elől. Engedjük, hogy Isten műhelyében formálódjunk.

Mert az állhatatosság nem csupán kitartás – hanem bizalom. És a bizalom békét szül. 

Imádság

Urunk, Istenünk!

Nem mindig értjük megpróbáltatásaink értelmét. Sokszor félünk, sokszor elfáradunk. Add, hogy ne meneküljünk a nehézségek elől, hanem Benned találjunk erőt. Formáld hitünket, érleld állhatatosságunkat, mélyítsd bizalmunkat! Taníts meg arra, hogy a próbatételekben ne a vereséget, hanem a növekedés lehetőségét lássuk. Adj békét a szívünkbe, hogy Benned gyökerezzünk, és Benned maradjunk meg mindenkor. Ámen.

Útravaló

A próbatétel nem rombolni jön – hanem megerősíteni azt, aki Istenbe kapaszkodik.