A nap végén a fényben megpihenni – lefekvés előtti gondolat és esti ima

Karácsonyi idő: január 7., szerda

Szentírás: 1Jn 3,22–4,6; Mt 4,12–17.23–25

A nap végén már nem kell sietni. Amit lehetett, megtettünk, amit nem, azt most letehetjük. A csendben visszagondolva talán észrevesszük: ma is sok hang szólalt meg bennünk. Volt, amelyik türelmetlenségre vitt, volt, amelyik bezárt. És talán volt egy halkabb hang is – a szereteté.

János apostol arra tanított ma, hogy meg lehet tanulni különbséget tenni. Nem bonyolultan, csak egyszerűen: ami békét hozott, ami közelebb vitt, ami jót szült – az Istentől volt. Ami keménnyé tett, ami elzárt, ami nyugtalanított – azt nem kell tovább cipelnünk.

Az evangéliumban Jézus egész nap úton van. Tanít, gyógyít, hordozza mások terhét. Most, az este csendjében ugyanez a Jézus mellénk ül, és nem kér számon. Csak annyit mond: engedd, hogy a mai nap is szíved felém forduljon – mindazzal együtt, ami sikerült, és azzal is, ami nem.

A sötétség nem ellenség ilyenkor, hanem pihenés. A fény már megtette a dolgát. Most elég, ha rábízzuk magunkat.

Esti ima:

Uram Jézus,
köszönöm ezt a napot,
minden találkozását, terhét és örömét.

Köszönöm a jó döntéseket,
és azt is, hogy a gyengeségeimmel együtt is itt lehetek előtted.
Ami ma szeretetből fakadt,
azt őrizd meg bennem.

Ami kemény volt, türelmetlen vagy zárt,
azt most leteszem eléd.
Tisztítsd meg a szívemet,
hogy felismerjem a Te Lelked hangját
a holnapi napon is.

Világosság vagy a sötétben,
pihenés a fáradt szívnek.
Őrizd az éjszakámat,
adj csendes alvást,
és vezess holnap is a fény felé,
lépésről lépésre.

Ámen.

„Elég, ha nem zárjuk el a fényt.”