A mai evangéliumban (Lk 7,11–17) Jézus Naim városába érkezik. A város kapujánál két menet találkozik: az egyik az élet, a másik a halál menete.
Jézus és tanítványai, valamint a sokaság az életet
hordozzák, hiszen Ő maga az Élet Ura. A másik oldalon ott a gyászmenet:
egy özvegyasszony, aki egyetlen fiát veszítette el. A reménytelenség, a
jövő összeomlása, a magány képe ez.
És ekkor történik valami, ami nem csupán a
múlt eseménye, hanem ma is Isten üzenete: „Amikor az Úr meglátta, megesett
rajta a szíve.” Jézus szíve megmozdul az ember fájdalma láttán. Nem
közömbös, nem távolságtartó, hanem együttérző, irgalmas. Kimondja a
szavakat: „Ne sírj!” – s az ifjú feltámad, visszaadja őt édesanyjának.
Ez az evangéliumi jelenet több szinten
üzen számunkra:
1. Először lelki vonatkozásban üzen: Mindannyiunk életében
vannak „halott” területek: kiüresedett kapcsolatok, megfáradt imádság,
elveszített remények. Jézus ma is odalép ezekhez, és új életet lehel
beléjük. Azt üzeni: „Ne sírj, bízz bennem!” Az Ő szava
életet ad, újrakezdésre bátorít.
2. Másodszor üzen az élet
legmélyebb szintjén: Az özvegy története a kiszolgáltatottságot jelképezi. Egyedül
maradni, támasz nélkül élni – ez sokak mai tapasztalata is. Anyagi
gondok, betegségek, magány, munkahelyi bizonytalanság, háborús hírek, menekülők
sorsa… A világ tele van özvegyekkel és árvákkal, akiknek életében
kihunyt a remény. Jézus üzenete nekik is szól: van, aki mellétek áll,
aki felemel, aki új jövőt mutat.
3. Harmadszor a közösség szintjén is
megszólít: A
városból sokan kísérték az özvegyet. A közösség jelen volt a
gyászban, de igazi vigasztalást csak Jézus tudott adni.
Ma, amikor közösségeinket sokszor megosztja a
széthúzás, az önzés, a közöny, az Úr arra hív, hogy ne csak kísérjük
egymást a bajban, hanem engedjük, hogy Ő legyen a közösség közepe, aki
összeköt, gyógyít, reményt ad.
4. S negyedszer a családi élet szintjén: Az édesanya a
visszakapja fiát. Milyen sok szülő sóhajt így ma is: „Bárcsak
visszakapnám a gyermekemet – a hitét, a bizalmát, a szeretetét, az élet iránti
vágyát.”
Sok család hordozza a szétesés, a feszültség, a
közöny „halálát.” Jézus ma is azt mondja: „Ne sírj! Hozd elém a
fájdalmadat, én képes vagyok életet lehelni belé, életet adni.”
Testvérek, Páduai Szent Antal tisztelete hozott össze ma
bennünket. Antalt mindenki a „csodatevő szentként” ismeri. De a legnagyobb
csodája az volt, hogy életével és igehirdetésével újra és újra visszavezette az
embereket Krisztushoz, aki az Élet, az Út és az Igazság.
Ő is felismerte, hogy az igazi
válasz nem emberi okosságban, nem anyagi megoldásokban rejlik, hanem abban,
hogy engedjük Jézust odalépni a fájdalmainkhoz, veszteségeinkhez.
Ma is szükségünk van erre a hitre:
amikor világunkban háborúk dúlnak, amikor a hírek a bizonytalanságot és a
félelmet táplálják, amikor családok hullanak szét, amikor a rohanásban sokszor
nincs időnk egymásra, Jézus ma is odalép hozzánk, és szelíd szavával
biztat: „Ne sírj! Én vagyok a feltámadás és az élet.”
Ez a mondat nem üres ígéretből
fakadó, semmit sem érő vigasztalás, hanem a kereszt és a feltámadás
erejének valósága. Aki Vele él, annak még a halál sem az utolsó szó, hanem
a mennyország kapuja, az örök boldogság kezdete.
Mit jelent ez számunkra a hétköznapokban?
– A családban:
odafigyelni egymásra, megerősíteni, bátorítani.
– A munkahelyen: nem csak feladatokat végezni, hanem emberséget vinni a
mindennapokba.
– A közösségben: észrevenni, ha valaki terhet cipel, és Krisztus
szeretetével mellé állni.
– Az ünnepben és a gyászban egyaránt: hinni, hogy az Úr velünk van.
Ez a Naimi ifjú története ma is a hitre hív, hogy ne csupán
kísérői legyünk a fájdalomnak, hanem engedjük, hogy Krisztus új életet hozzon
közénk. És így, amikor hazamegyünk, ne csak egy szép történettel legyünk
gazdagabbak, hanem a szívünkben ott dobogjon az evangélium örömhíre,
mégpedig az, hogy Isten irgalmas szíve ma is közel van hozzánk.
Naim városában egy édesanya
visszakapta a fiát. A mi szívünkben ma szintén élet támadhat, ha Jézus
szavát komolyan vesszük. Ez az evangélium nem múltbeli csoda, hanem ma is
érvényes meghívás: „Ne sírj, bízz bennem!”
Ez a hit adhat nekünk bátorságot,
hogy a zűrzavaros világban is reményt és bizalmat sugározzunk, miközben
tudjuk: igazi hazánk a mennyben van, de az út oda a földön át vezet – Jézussal,
aki képes életet, örök életet adni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése