„Boldog ember, akinek sokra nincsen gondja,
aki a kedvet vesztő pénznek nem bolondja.
Boldog, aki kevéssel meg tud elégedni,
aki, ha nincs is néki, el tudja szenvedni.”
A mai vasárnap evangéliuma egy ember
kérésével indul: „Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az
örökséget!” (Lk 12,13). Olyan kérés ez, amely sokunk szívében is ott
motoszkál: legyen igazság, legyen egyenlőség, jusson nekem is! De Jézus
válasza eltereli a figyelmet a külső problémáról, és a lényegre mutat rá:
nem az számít, mit birtokolsz, hanem hogy mi van a szívedben.
Ez a gondolat végig vonul
mindhárom mai szentírási szakaszon – a Prédikátor könyve fájdalmas sóhajától: „Mert
hiábavalóság minden fáradozás” – Préd 2,23, Pál apostol tanításáig a
kolosszeieknek: „Keressétek azt, ami odafönt van” – Kol 3,1, egészen
Jézus evangéliumi példabeszédéig a kapzsi emberről.
De miről is van szó valójában? Arról,
hogy az anyagi javak önmagukban nem rosszak – a kérdés az, hogyan
viszonyulunk hozzájuk.
1. Nem egyszer halljuk emberektől – akár
ismerősöktől, akár hírekből, főleg a reklámokból – hogy „aki gazdag, az
boldog”. Vagy: „pénz nélkül nem lehet élni”. És valóban, ma,
amikor háború, infláció és gazdasági bizonytalanság nehezedik ránk, egyre
többen érzik azt, hogy a pénz a boldogulás kulcsa.
De Jézus mást mond. Nem azt, hogy a
pénz rossz, hanem hogy „nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember
élete”. Az anyagi javak önmagukban sem nem jók, sem nem rosszak –
csak eszközök. Ha Istentől kapott ajándékként kezeljük őket, és mások
javára is tudunk belőlük adni, akkor áldássá válnak. Ha azonban önzés,
irigység, birtoklási vágy és biztonság-keresés forrásává lesznek, akkor
bálvánnyá emeljük őket.
Ahogy a prédikátor írja: az ember
egész életén át gürcöl, robotol, de közben nyugtalan a szíve, mert nem látja az
értelmét. Miért? Mert a vagyon, a karrier, az elért eredmények nem
képesek választ adni a legfontosabb kérdésre: mi az életem értelme?
2. Gyakran hajlamosak vagyunk azt
gondolni, hogy ezzel Jézus a gazdagokat akarja „helyre tenni”. De figyeljük
csak meg: a példabeszédet a tömegnek mondja – egyszerű, hétköznapi embereknek,
akik valószínűleg nem dúskáltak a vagyonban.
Ez figyelmeztetés: a kapzsiság nemcsak
a gazdagok bűne, hanem a szív betegsége.
A szegény is lehet kapzsi – ha nem tud
megosztani, ha mindenhez görcsösen ragaszkodik, ha a másik sikerét irigykedve
figyeli, sőt kész keresztbe tenni, lejáratni, rágalmazni. A bűn nem a
pénztárca méretében van, hanem a szív hozzáállásában.
A kapzsiság mindig többért kiált, de
soha nem elégszik meg. Ez az a hang, ami azt suttogja: „ha még ezt
megszerzed, boldog leszel…” – de sosem ad nyugalmat. Ezért mondja
Jézus, hogy őrizkedjünk minden kapzsiságtól.
3. A példabeszéd gazdag embere minden
eshetőségre felkészült – csak egyre nem: hogy az élete véges. Felhalmozta a
termést, megtervezte a jövőt, megépítette az új csűröket – de elfelejtette
Istent. És vele együtt: elfelejtette az élet igazi értelmét.
Mit jelent tehát Istenben gazdagodni?
- Először
is:
Rábízni magunkat Istenre. Nem a biztosítási kötvények, nem a
bankszámlák, nem a piaci árfolyamok, hanem az Isten iránti bizalom az, ami
biztonságot ad. Ő nem inflálódik, nem értéktelenedik el, és nem
csap be.
- Másodszor: Olyan
javakat gyűjteni, amelyek az örök életbe is elkísérnek. Ezek a
szeretet cselekedetei, az irgalmasság, az igazságosság, a megbocsátás, a
hűség, az önmegtagadás, a másik emberre való odafigyelés.
- Harmadszor: Tudni
lemondani, ha arra van szükség. Tudni osztozni, ha a másik
rászorul. Tudni nemet mondani a mohóságra, az önzésre, a
reklámok harsány hazugságaira, amelyek azt sugallják: „akkor vagy
valaki, ha többet birtokolsz”.
4. A mai világ zajában, amikor minden az
élvezetről, birtoklásról és sikerességről szól, különösen fontos, hogy
meghalljuk Jézus csendes, de határozott figyelmeztetését. A szomszédban háború
dúl, a gazdaság ingatag, az emberek félelemben élnek.
Mit mondhatunk erre, mi keresztények?
Azt, hogy van remény. Hogy Isten ott
van a hírek mögött is. Hogy a világ zűrzavara nem törli ki az örök élet
ígéretét. És hogy a szív békéje nem az árfolyamok stabilitásától függ, hanem
attól, hogy mennyire vagyunk közel Istenhez.
5. A mai tanítás nem csak
elmélkedésre hív, hanem tettekre ösztönöz. Konkrét lépésekre, amelyek
által olyan kincseket gyűjthetünk, amik megmaradnak az örök életre.
Nézzük meg, mit tehetnénk:
- Kész
vagyok-e időről időre átgondolni, mihez ragaszkodom túlságosan?
- Tudok-e
örülni annak, amim van – és nem csak annak, amit még megszerezhetnék?
- Meg
tudok-e osztani valamit a szegényebbel, a magányossal, a rászorulóval?
- Helyet
adok-e Istennek a napjaimban – nem csak az ünnepeken, hanem a
hétköznapokban is?
Ha ezekben apró lépéseket teszünk,
elkezdjük gyűjteni azokat a kincseket, amelyeket nem rág meg a moly, nem emészt
föl a rozsda – és amelyeket az örökkévalóságban találunk majd viszont.
Befejezésül álljon újra
előttünk a prédikáció mottója, Pálóczi-Horváth Ádám szavaival:
„Boldog ember,
akinek sokra nincsen gondja,
aki a kedvet vesztő pénznek nem bolondja.
Boldog, aki kevéssel meg tud elégedni,
aki, ha nincs is néki, el tudja szenvedni.”
Ez a boldogság nem szegénység,
hanem szabadság. Aki így él, már itt a földön gazdag. Istenben
gazdag. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése