Utoljára mikor volt, hogy igazán ránéztél valakire? Nem
csak átfutó pillantással, hanem úgy, hogy megláttad benne az embert, a
sebzettet, a keresőt, a reménykedőt?
A mai világban könnyen elsiklunk egymás mellett – sőt, Krisztus mellett is. De
ma, ebben az evangéliumi pillanatban egy csoda történik: nemcsak a béna ember
lábai erősödnek meg, hanem valami újjá születik azokban is, akik látják – a
hit, a remény, az öröm.
„Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, azt adom neked: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” (ApCsel 3,1-10)
Péter és János nem pénzt adnak, hanem Jézust. És ezzel többet adnak,
mint amit a béna férfi valaha is kért volna. A feltámadás fénye ilyen – ott
világít, ahol nem is számítanánk rá.
A hétköznapokban ez azt jelenti: lehet, hogy nem tudjuk megoldani mások minden
problémáját, de Jézust adhatjuk – jelenlétünkkel, szavainkkal,
együttérzésünkkel, imánkkal.
Ma nézz rá valakire igazán. Ne csak lásd – érzékelj!
Figyelj a másik ember szívére. Talán éppen a te mosolyod, figyelmed, bátorító
szavad lesz az az „arany”, amely felemeli őt.
És ha úgy érzed, hogy te vagy a „béna ember”, akinek semmije sincs, kérj
bátran! A Feltámadott ott van, közeledik – és talán nem azt adja, amit kérsz,
hanem valami sokkal mélyebbet: önmagát.
Fohász:
Uram, Jézus Krisztus, Te ma is élő vagy és jelen vagy! Add, hogy
ne csak nézzek, hanem lássak is – Téged a másikban, és Téged önmagamban is.
Gyógyítsd meg a félelmeimet, bénaságaimat, és add, hogy a Te örömöddel járjam
az élet útját. Ámen.
Útravaló gondolat
Ne aranyat adj – Krisztust add. Ő az igazi kincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése