Életigazságok - idézetek: "Háromarcú kereszténység , avagy megváltásunk elvesztésének tragédiája"

A mai ember nem érzi, hogy veszélyben van. Nem érzi a bűn súlyát, mert a világ minden erejével igyekszik azt relativizálni, eljelentékteleníteni. Pedig a bűn valóságos. A Szentírás elejétől kezdve arról tanít bennünket, hogy a bűn elválaszt Istentől, aminek a végső következménye nem más, mint az örök kárhozat. Ma azonban mindez archaikus mítosznak tűnik sokak számára, mert a modern világ elhitette velünk, hogy nincs szükség megváltásra.

Robert Sarah bíboros pontosan ezt a tragikus tényt tárja elénk a következő idézetbe: „Az Egyházban sokan már nem is merik tanítani az üdvösség valóságát és az örök életet. A prédikációkban alig hallani a végső dolgokról, kerülik az áteredő bűn említését, mert archaikus, mitológiai tanításnak tűnik. A bűn jelentése, úgy látszik, eltűnt, nincs többé jó és rossz… A rossz lett a jó, a jó pedig a rossz. Az ember már nem érzi úgy, hogy rászorulna a megváltásra, hogy meg kellene menteni – ez is annak következménye, hogy elvesztette az isteni transzcendencia értelmét. Láthatóan nem foglalkoztat minket, hogy mi lesz velünk, amikor eltávozunk a földi életből."

Igen, egyre ritkábban hallani az üdvösség tanítását, a végső dolgok – halál, ítélet, mennyország, pokol – említése kiveszett a prédikációkból. Az emberek elfordulnak az isteni transzcendenciától, és közömbössé válnak saját örök sorsuk iránt. Így formálódik ki a háromarcú keresztény ember:

1. A templomi keresztény, aki vasárnaponként még elmegy a misére, de hitbeli élete csupán formális, megszokásból végzett cselekedetek sorozata. Talán még imádkozik is néha, de szíve távol van Istentől.
2. A családjában pogány ember, aki otthonában nem közvetíti a keresztény értékeket. Nem tanítja gyermekeit hitre, hanem hagyja, hogy a világ befolyásolja őket. Közönyösen nézi, ahogy a média, az internet és a társadalmi normák átalakítják szerettei gondolkodását.
3. A mindennapok közömbös embere, aki a munkahelyén, barátai között, a társadalomban már semmilyen módon nem mutatja meg hovatartozását. Beleolvad a világba, alkalmazkodik az elvárásokhoz, és nem meri megvallani hitét, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljön.

Ez a háromarcú kereszténység a mai Egyház nagy válságának tükre. Isten azonban nem középszerűségre hívott minket, nem arra, hogy megosszuk életünket, hanem hogy teljes szívünkből, teljes elménkből és minden erőnkből szeressük Őt!

Mit tehetünk ebben a nagyböjtben?

Először is, tekintsünk magunkba őszintén! Hol vagyunk mi ebben a háromarcú kereszténységben? Vállaljuk a hitünket teljes életünkkel, vagy csak a templomban éljük meg azt?

Másodszor, ismerjük fel a bűn súlyát! A világ azt mondja, hogy minden relatív, de Isten nem változik. Ami tegnap bűn volt, ma is bűn, és annak következményei elkerülhetetlenek. Térjünk vissza az igazsághoz, és ne féljünk bűnbánatot tartani!

Harmadszor, kezdjünk el harcolni lelkünkért! A nagyböjt nem csupán külső lemondások időszaka, hanem egy komoly belső küzdelem. Az ördög létezik, és ha nem veszünk róla tudomást, még könnyebben vezet félre minket.

Ne engedjük, hogy hitünk megkopjon, hogy életünk három különböző arcot öltsön! Legyünk teljes szívünkkel keresztények, hogy amikor majd eljön az idő, ne maradjunk Isten országán kívül. Ez a nagyböjt legyen az újrakezdésünk, a valódi megtérésünk ideje!