Évközi 6. vasárnap - A boldogság forrása: A helyemen vagyok Isten jelenlétében, tervében

A kép forrás helye: Lövei Tamás Facebook

Minden ember boldogságra vágyik. De vajon hol találjuk meg az igazi boldogságot? „Mi az, ami embert boldoggá tehetne?” – kérdezi a költő, és válasza így hangzik: „Kincs, hír, gyönyör, legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, s nem fogja tudni, hogy van szívöröm” (Vörösmarty Mihály). Az ember szíve a végtelen után sóvárog, és semmilyen földi kincs vagy dicsőség nem képes betölteni ezt a vágyat. Szent Ágoston megfogalmazta az igazságot, amely minden korban érvényes: „Nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik Tebenned, Istenünk.” Az igazi boldogság maga az élő Isten, a Szentháromságos Egy Isten.

A mai szentmise olvasmányai arra hívnak minket, hogy tegyük fel a legfontosabb kérdéseket: miben bízunk igazán? Hol keressük a boldogságot? Vajon a világ mulandó dolgai, az anyagi javak, a hatalom vagy a földi élvezetek adják meg számunkra a biztos alapot? Vagy inkább Isten örök élete, az Ő szeretete az, ami boldogságot hoz a szívünkbe? Az evangéliumban maga Jézus válaszolja meg ezt a kérdést.

Az evangéliumban Jézus a boldogságról tanít. Szent Lukács evangélista szembe állítja a földi életet a mennyei élettel. Jézus boldognak mondja azokat, akik Isten országának javait helyezik előtérbe, míg figyelmezteti azokat, akik minden törekvésüket az e világi jólét megszerzésére fordítják. Nem azt mondja, hogy a gazdagság, a hatalom vagy a kényelmes élet önmagában rossz volna. De óvatosságra int, mert ezek a dolgok könnyen elvonhatják figyelmünket az igazán fontos értékekről, és eltávolíthatnak Istentől.

Boldogok a szegények, az éhezők, a gyászolók és az üldözöttek – mondja Jézus. De fontos megértenünk, hogy nem a szegénység, az éhezés, a gyász vagy az üldöztetés tesz boldoggá önmagában. A boldogság titka az a krisztusi lelkület, amellyel mindezeket hordozzuk. Azok, akik az élet nehézségeit Isten erejére támaszkodva viselik, megtapasztalják az Ő jelenlétének örömét. Jézus boldogságmondásai nem csupán vigasztalást nyújtanak, hanem kihívást is jelentenek számunkra: arra hívnak, hogy ne a világ szemével nézzük az életet, hanem Isten szemével.

Ha Jézus tanítását komolyan vesszük, akkor észrevesszük, hogy az igazi boldogság nem a külső körülményektől, nem a szegénységtől vagy gazdagságtól függ, hanem attól, hogy milyen kapcsolatban vagyunk a Háromszemélyú Egy Istennel és embertársainkkal.

Az Úr Jézus tanításának megélése, modern, kézzelfogható példája Lövei Tamás, egy fiatal budapesti fényképész története, aki idén januárban vállalkozott egy gyalogos, nyolcnapos zarándoklatra. Portugáliából indult és a cél Spanyolország, Santiago de Compostela (285 km), Szent Jakab apostol sírhelye volt.

A napi eseményeket, történéseket az ő Facebook oldalán közzétett bejegyzésekben lehetet nyomon követni. Ezekből kiderül, hogy a zarándoklat nem csupán egy fizikai teljesítmény volt a számára, hanem egy mély, lelki tapasztalat is, amely közelebb vitte az igazi boldogság forrásához: Isten jelenlétének megtapasztalásához.

A hatodik nap végén Tamás negyven kilométeres fárasztó út után, kimerülten érkezett meg egy zarándokszállásra, de mivel nem volt zarándokútlevele, nem engedték be. Nem készült erre, mert eredetileg sátorban töltötte az éjszakákat, de a hideg miatt a hatodik napon kénytelen volt felhagyni ezzel.

Ezeket írja: „Mindent beleadtam, majd ezután következett a kálvária… ugyebár nem engedtek be zarándokszállóra zarándokútlevél nélkül… A recepciós hölgy felküldött a templomba, hogy onnan szerezzek. Fölmentem, de szentmise lévén visszatértem a szálláshelyre. A hölgy ismét visszaküldött a templomba és annyit mondott, hogy várjam meg a mise végét, így újra felmentem a templomba és beültem a misére. Már ekkor éreztem, hogy valószínűleg ide vezetett minden eddigi utam... A templomot is épp Santiagonak nevezik. Megvártam a szertartás végét, az összes hívő elment én pedig odaléptem az atyához, aki szívélyesen tovább irányított az apácákhoz, egyenesen be a sekrestyébe. Ők pedig... Hát, azzal az igazán mélyreható mosollyal üdvözöltek és már adták is az útlevelet. Mikor visszaléptem a templomba egyedül találtam magam. Egyedül az Istennel.

Mint a filmekben... Az atya épp kilépett az ajtón, ami bezárul mögötte… és én ott álltam szemtől szemben azzal, akinek ezt az egész utat köszönhetem. Fáradtan, koszosan, fájdalmakkal terhelten. Percekig csak álltam ott és sírtam. Csak hagytam, hogy történjenek bennem a dolgok… Egy biztos: oda kellett eljutnom tegnap. Nem a szállásra, nem az ágyba, nem a negyvenedik kilométerhez. Csakis a templomba” - Isten jelenlétébe, az Istennel való mély találkozáshoz.

Tamás zarándoklata során fizikai és lelki határait is átlépte. A betegség, a fájdalom, a kimerültség, a hosszú távok mind-mind olyan akadályok voltak, amelyek meghaladták erejét. Egyik bejegyzésében ez áll: „Bátran kijelenthetem, hogy az összes létező határomat átléptem, nem is kicsit. Éppen ezért valószínűleg ma hajnalban a jobb térdem olyat tett, amit még soha. Csak ott álltam a sötétben a főút szélén, kapaszkodva a szalagkorlátba, kiabálva a fájdalomtól és fohászkodva, hogy legalább egy kevésbé veszélyes útszakaszig elvigyen még a lábam.”

Gondolom, ez az a pillanat volt számára, amikor az ember felismeri gyengeségét amikor ráébred arra, hogy egyetlen igazi kapaszkodója van: Isten és Istenhez kiált. Ahogy Jézus tanítja: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Az ádámi ember számára meglepő és érthetetlen, hogy a fájdalom, a fizikai kínszenvedés paradox módon a boldogsághoz vezethet, mert az ember felismeri, hogy semmi másra nincs szüksége, mint Istenre.

Amikor végül a 8-ik napon Tamás belépett a Santiago de Compostela térre, a hatalmas katedrális elé, felismerte a helyet, ahol két éve is járt. Ekkor még mélyebben érezte a hálát. Nem csupán az út befejezése miatt, hanem azért a belső tapasztalatért, amelyben része volt. Felismerte, hogy zarándoknak lenni nem csupán fizikai gyaloglás, utazás, annak minden nehézségével, hanem egy belső, lelki út, amely segít megérteni az ember igazi helyét: „A helyemen vagyok” – írta – Isten jelenlétében, az Ő tervében.

A modern világ azt sugallja, hogy boldogságunkhoz anyagi gyökerek kellenek, biztonság, stabilitás. De a keresztény ember, az élet vándora arra kapott meghívást, hogy szívének gyökereit Istenbe vesse, az örök otthonba. Ahogy Tamás tapasztalata is mutatja, igazi boldogságunk nem a komfortzónánkban, nem a kényelmes élethez való ragaszkodásban rejlik, hanem a hitben és az élő Istennel való mély, személyes találkozásban.

Ezért az élet igazi teljessége, a tökéletes boldogság megtapasztalása, a komfortzónánkból való kilépéssel kezdődik és az Istennel való mély találkozásban rejlik, aminek leple alatt önmagunkkal is szembenézhetünk, igazi énünket is felfedezhetjük.

Mit tanulhatunk a már mondottakból?

• A boldogság néha nem a célállomás vagy a fizikai eredmények megvalósulásában, nem a cél elérésében rejlik, hanem az út során átélt lelki tapasztalatban, átalakulásban.
• Istenhez vezető pillanataink néha váratlan helyzetekben rejlenek. Váratlan helyzetek – mint például egy szállás eléréséhez szükséges zarándokútlevél megszerzése – sokszor Isten terveinek részei. Ezek a pillanatok formálnak minket és vezetnek közelebb Hozzá.
• Az alázat és hála elengedhetetlen a valódi boldogsághoz. Tamás állapota – fáradtan, koszosan, fájdalmakkal – egyben az emberi gyengeség elfogadásáról és az Isten előtti alázatról tanúskodik. Az, hogy hálával és könnyekkel adta át magát Isten jelenlétének, az igazi boldogság és hit mély pillanata volt.

A mai szentírási szakaszok arra hívnak minket, hogy vizsgáljuk meg, hol van a szívünk bizalma, miben keressük az igazi boldogságot. Vajon a világ mulandó dolgai adják meg nekünk a biztonságot, vagy Krisztus örök élete?

A már sokat idézett zarándok történet nem csupán egy egyedi történet, hanem minden ember belső útját is szimbolizálja, bátorítást nyújthat mindenkinek, aki az élet útvesztőiben keresi a helyét, vagy éppen az Istennel való mélyebb kapcsolatra vágyik.

Jézus boldogság mondásai ma is valósak: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele” (Mt 5,6). Az igazi beteljesedés, boldogság ott található, ahol az ember kilép saját magából, levetkőzi földi biztonságát, és teljesen Istenre bízza magát. Ez a Krisztus-követő zarándok szívének boldogsága.

Életünk alapja a föltámadt Krisztus. Ő nem csupán erre a földi életre ad reményt, hanem az örök életre is. Engedjük, hogy Jézus boldogságmondásai formálják gondolkodásunkat, hogy valóban boldogok lehessünk Istenben – már itt a földön, és még inkább odaát, az örök életben. Ámen.