Ahogy ma átéltük napunkat, ahogy végeztük napi feladatainkat, vajon volt-e valami, amire különösen rátapadt a szívünk? Egy gondolat, egy félelem, egy tárgy vagy vágy, amely elvonta figyelmünket Istentől vagy embertársainktól?
Remete Szent Antal példája arra tanít, hogy a nap végén ne az elmulasztott feladatok vagy hibák felett őrlődjünk, hanem szabadítsuk fel a szívünket, és adjuk át mindazt az Úrnak, ami terhet jelentett. Így találhatjuk meg azt a belső békét, amelyet Jézus ígért azoknak, akik követik Őt.
Estei imádság:
Urunk, Istenünk!
A nap végén megállok előtted, és hálát adok mindazért, amit ma kaptam: a lehetőségekért, a találkozásokért és a tanításaidért.
Segíts, hogy szívemben ma este letehessem mindazt, ami eltávolított Tőled. Szabadíts meg az aggodalomtól, az önzéstől és a felesleges ragaszkodástól.
Töltsd be lelkemet a Te békéd csendjével, és add, hogy holnap újra örömmel és bizalommal induljak el a Te utadon.
Kérlek, áldd meg szeretteimet, és világíts meg minket szereteted fényével. Ámen.
„Bizony mondom nektek: ahol a ti kincsetek, ott lesz a szívetek is.” (Mt 6,21)
Ezzel a gondolattal hajtsuk fejünket nyúgalomra, és kérjük az Urat, hogy szívünkben mindig az Ő szeretete legyen a legnagyobb kincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése