A múlt vasárnappal lezárult a karácsonyi időszak és elkezdődött az évközi idő a liturgiában. Az Egyház arra hív minket, hogy ismerjük fel Jézus jelenlétét mindennapi életünkben, ehhez pedig ma különösen mély üzenetet kapunk a szentírási olvasmányokon keresztül. A mai szentmise üzenete a remény, a közösség és a lelki növekedés köré épül. E gondolatokat szeretném ma megosztani, hogy erőt meríthessünk belőlük a hétköznapok küzdelmeihez, és közelebb kerülhessünk az Úrhoz.
Az első olvasmányban Izajás próféta képeivel találkozunk (Iz 62, 1-5), aki a babiloni fogságból hazatérő néphez szól. Isten gondviselő szeretetéről beszél, amely képes visszaállítani a nép méltóságát és kapcsolatát az Úrral. A próféta szavai szerint Isten nem hagy el minket, hanem "új nevet ad," amely az ő szeretetének és kegyelmének jele.
Ez az üzenet ma is aktuális számunkra, hiszen hányszor érezzük, hogy terheink, kudarcaink és bűneink távol tartanak minket Istentől! Ám Izajás arra hív, hogy merjünk hinni abban: Isten nemcsak megbocsát, hanem újjá is formál. Gondviselő szeretetével képes arra, hogy bűneinktől megszabadítson, és gyermekeiként fogadjon minket országába.
Szent Pál a Korintusiakhoz írt első levelében (1 Kor 12, 4-11) a Szentlélek által adott különféle lelki ajándékokról beszél: a bölcsességről, a tudásról, a hitről, a gyógyításról, csodatevésről. Kiemeli, hogy mindannyian kaptunk valamilyen ajándékot, de ezeket nem magunknak kaptuk, hanem a közösség javára. Ez különösen fontos üzenet egy önző, individualista korban, amikor sokszor saját boldogulásunkat helyezzük előtérbe.
Ahogy Pál írja: „A Lélek megnyilvánulása mindenkinek arra adatik, hogy használjon vele.” Kérdés számunkra: hogyan használjuk a kapott ajándékokat? Vajon felismerjük-e, hogy talentumaink nemcsak saját sikerünket szolgálják, hanem közösségeink, családjaink, és az Egyház épülésére kaptuk őket?
A Szentlélek ajándékainak gyümölcseit láthatjuk egy jól működő közösségben. Együttérzés, szolgálatkészség, és az egymás iránti felelősségvállalás jellemzi azokat, akik tudatosan élnek Istentől kapott kegyelmeikkel. Tegyük fel a kérdést: Életünk gyümölcsei vajon a közösség – a család, a plébánia vagy falú közösség javát szolgálják?
Az evangéliumban János apostol beszámol Jézus első csodájáról (Jn 2, 1-11), amely a kánai menyegzőn történt. A jelenet telve van jelentőséggel. Egy örömteli esemény keretein belül Jézus Mária közbenjárására borrá változtatja a vizet. Ez az esemény két dolgot hangsúlyoz ki: az öröm fontosságát a keresztény életben és a Mária közbenjárásában rejlő bizalmat.
Az első dolog, amit kihangsúlyoz a kánai menyegző története az az öröm keresztény jelentősége
A kereszténység nem egy szomorú, nyomasztó vallás. Ahogy a kánai menyegző példázza, Jézus maga is jelen akar lenni örömeinkben, és meg akarja azokat szentelni. Ez arra emlékeztet minket, hogy az igazi öröm forrása Isten jelenléte az életünkben.
Manapság sokan keresik az örömöt külső dolgokban – anyagi javakban, sikerekben, szórakozásban vagy a pillanatnyi élvezetekben. A gondolkodó ember azonban hamar rá döbben arra, hogy ezek csak múló boldogságot képesek nyújtani. Az evangélium üzenete, hogy az igazi öröm abból fakad, ha életünket Istenre alapozzuk, és szeretetben élünk másokkal.
A második dolog, amit kihangsúlyoz a kánai menyegző története az Mária közbenjárása és az ima ereje
A kánai menyegző eseménye Mária közbenjáró szerepének nagyszerű példája. Amikor a bor elfogy, Mária észreveszi a szükséget, és Jézushoz fordul. Nem parancsol, nem követel, hanem csendes bizalommal csak ennyit mond: „Nincs boruk.” Ez a mondat egyszerű, mégis mély hitet és bizalmat sugall. Mária tudja, hogy Jézus képes megoldani a problémát, és ez a hite megnyitja az utat a csoda előtt.
Mária szavai a szolgákhoz – „Tegyetek meg mindent, amit mond” – ma is aktuálisak számunkra. Az ő közbenjárása és biztatása arra hív, hogy mi is tegyük meg Jézus akaratát, akkor is, ha nem mindig értjük, miért kér tőlünk valamit. Az ima nemcsak egyirányú kommunikáció, hanem kölcsönös kapcsolat Istennel: mi kérjük, ő pedig válaszol, és az ő terve mindig a javunkra válik.
Liguori Szent Alfonz Mária, a Redemptoristák rendjének alapítója, nagy tisztelője volt Szűz Máriának. Élete során számtalan alkalommal tapasztalta meg Mária közbenjárásának erejét. Egyik legismertebb története a következő: Egy alkalommal Szent Alfonz nagyon súlyos betegségen esett át. Az orvosok már lemondtak róla, és mindenki azt gondolta, hogy közeledik földi életének vége. Szent Alfonz azonban Máriához fordult imáiban, és kérte az ő közbenjárását. A történet szerint ekkor látomása volt: megjelent előtte Szűz Mária, és megérintette őt. Az érintés után Alfonz nemcsak, hogy felépült, de újult erővel folytatta lelkipásztori szolgálatát és rendje vezetését.
Ez az eset nemcsak Alfonz számára volt bizonyíték Mária közbenjárásának erejére, hanem mindazok számára is, akik látták, hogyan tért vissza az életbe. Alfonz ezt követően még jobban terjesztette a rózsafüzér imádkozásának fontosságát, és buzdította az embereket, hogy minden szükségükben forduljanak Máriához.
Mit tanulhatunk ebből? Ez a történet arra emlékeztet bennünket, hogy Mária közbenjárása nemcsak egy távoli teológiai igazság, hanem konkrét, személyes valóság. Ha bizalommal fordulunk hozzá, ő mindig Fiához viszi kéréseinket. Az ő példája arra tanít, hogy legyen türelmünk és hitünk akkor is, amikor a válasz nem azonnal érkezik.
A történet fényében érdemes újra átgondolnunk imáinkat. Vajon bizalommal fordulunk-e Máriához, az Esztelneki Madonnához, amikor nehézségeink vannak? Felismerjük-e, hogy ő mindig Jézushoz vezet minket? A rózsafüzér imádkozása vagy akár csak egy egyszerű „Üdvözlégy” kimondása is lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk az Úrhoz Mária által. Ne feledjük: ahogy a kánai menyegzőn, úgy ma is kész arra, hogy segítsen.
E történet és Mária kánai szerepe erősítse meg bennünk a bizalmat és a hitet az ima erejében! Tegyük meg, amit mond, és tapasztaljuk meg Isten kegyelmének csodáit életünkben!
A kánai menyegző csodája a szentmisében az Eucharisztia csodájában teljesedik ki. Jézus a szentmiseáldozatban a bort szent vérévé változtatja, hogy táplálékká legyen számunkra. Ez a legnagyobb ajándék, amelyben részesülhetünk: maga Jézus adja önmagát, a kenyér és a bor külső színében, hogy lelkünket erősítse.
Az Eucharisztia, az Oltáriszentség nem pusztán szimbolikus, jelképes valami, hanem valóságosan jelen van benne az Úr, aki velünk akar járni hétköznapjaink során. Amikor a szentmisében részesülünk az Eucharisztiában azáltal, hogy szentáldozáshoz járulunk, nemcsak Jézussal találkozunk, hanem közösséget vállalunk testvéreinkkel is. Az oltár körül egy családként gyűlünk össze, hogy töltekezzünk és megerősödjünk a hitben.
A liturgiában az évközi idő alkalmat ad arra, hogy felismerjük: Isten jelen van a mindennapi életünkben. Nemcsak a nagy ünnepeken, hanem a csendes hétköznapokban is.
A mai szentírási szakaszok arra hívnak minket, hogy:
Az első olvasmányban Izajás próféta képeivel találkozunk (Iz 62, 1-5), aki a babiloni fogságból hazatérő néphez szól. Isten gondviselő szeretetéről beszél, amely képes visszaállítani a nép méltóságát és kapcsolatát az Úrral. A próféta szavai szerint Isten nem hagy el minket, hanem "új nevet ad," amely az ő szeretetének és kegyelmének jele.
Ez az üzenet ma is aktuális számunkra, hiszen hányszor érezzük, hogy terheink, kudarcaink és bűneink távol tartanak minket Istentől! Ám Izajás arra hív, hogy merjünk hinni abban: Isten nemcsak megbocsát, hanem újjá is formál. Gondviselő szeretetével képes arra, hogy bűneinktől megszabadítson, és gyermekeiként fogadjon minket országába.
Szent Pál a Korintusiakhoz írt első levelében (1 Kor 12, 4-11) a Szentlélek által adott különféle lelki ajándékokról beszél: a bölcsességről, a tudásról, a hitről, a gyógyításról, csodatevésről. Kiemeli, hogy mindannyian kaptunk valamilyen ajándékot, de ezeket nem magunknak kaptuk, hanem a közösség javára. Ez különösen fontos üzenet egy önző, individualista korban, amikor sokszor saját boldogulásunkat helyezzük előtérbe.
Ahogy Pál írja: „A Lélek megnyilvánulása mindenkinek arra adatik, hogy használjon vele.” Kérdés számunkra: hogyan használjuk a kapott ajándékokat? Vajon felismerjük-e, hogy talentumaink nemcsak saját sikerünket szolgálják, hanem közösségeink, családjaink, és az Egyház épülésére kaptuk őket?
A Szentlélek ajándékainak gyümölcseit láthatjuk egy jól működő közösségben. Együttérzés, szolgálatkészség, és az egymás iránti felelősségvállalás jellemzi azokat, akik tudatosan élnek Istentől kapott kegyelmeikkel. Tegyük fel a kérdést: Életünk gyümölcsei vajon a közösség – a család, a plébánia vagy falú közösség javát szolgálják?
Az evangéliumban János apostol beszámol Jézus első csodájáról (Jn 2, 1-11), amely a kánai menyegzőn történt. A jelenet telve van jelentőséggel. Egy örömteli esemény keretein belül Jézus Mária közbenjárására borrá változtatja a vizet. Ez az esemény két dolgot hangsúlyoz ki: az öröm fontosságát a keresztény életben és a Mária közbenjárásában rejlő bizalmat.
Az első dolog, amit kihangsúlyoz a kánai menyegző története az az öröm keresztény jelentősége
A kereszténység nem egy szomorú, nyomasztó vallás. Ahogy a kánai menyegző példázza, Jézus maga is jelen akar lenni örömeinkben, és meg akarja azokat szentelni. Ez arra emlékeztet minket, hogy az igazi öröm forrása Isten jelenléte az életünkben.
Manapság sokan keresik az örömöt külső dolgokban – anyagi javakban, sikerekben, szórakozásban vagy a pillanatnyi élvezetekben. A gondolkodó ember azonban hamar rá döbben arra, hogy ezek csak múló boldogságot képesek nyújtani. Az evangélium üzenete, hogy az igazi öröm abból fakad, ha életünket Istenre alapozzuk, és szeretetben élünk másokkal.
A második dolog, amit kihangsúlyoz a kánai menyegző története az Mária közbenjárása és az ima ereje
A kánai menyegző eseménye Mária közbenjáró szerepének nagyszerű példája. Amikor a bor elfogy, Mária észreveszi a szükséget, és Jézushoz fordul. Nem parancsol, nem követel, hanem csendes bizalommal csak ennyit mond: „Nincs boruk.” Ez a mondat egyszerű, mégis mély hitet és bizalmat sugall. Mária tudja, hogy Jézus képes megoldani a problémát, és ez a hite megnyitja az utat a csoda előtt.
Mária szavai a szolgákhoz – „Tegyetek meg mindent, amit mond” – ma is aktuálisak számunkra. Az ő közbenjárása és biztatása arra hív, hogy mi is tegyük meg Jézus akaratát, akkor is, ha nem mindig értjük, miért kér tőlünk valamit. Az ima nemcsak egyirányú kommunikáció, hanem kölcsönös kapcsolat Istennel: mi kérjük, ő pedig válaszol, és az ő terve mindig a javunkra válik.
Liguori Szent Alfonz Mária, a Redemptoristák rendjének alapítója, nagy tisztelője volt Szűz Máriának. Élete során számtalan alkalommal tapasztalta meg Mária közbenjárásának erejét. Egyik legismertebb története a következő: Egy alkalommal Szent Alfonz nagyon súlyos betegségen esett át. Az orvosok már lemondtak róla, és mindenki azt gondolta, hogy közeledik földi életének vége. Szent Alfonz azonban Máriához fordult imáiban, és kérte az ő közbenjárását. A történet szerint ekkor látomása volt: megjelent előtte Szűz Mária, és megérintette őt. Az érintés után Alfonz nemcsak, hogy felépült, de újult erővel folytatta lelkipásztori szolgálatát és rendje vezetését.
Ez az eset nemcsak Alfonz számára volt bizonyíték Mária közbenjárásának erejére, hanem mindazok számára is, akik látták, hogyan tért vissza az életbe. Alfonz ezt követően még jobban terjesztette a rózsafüzér imádkozásának fontosságát, és buzdította az embereket, hogy minden szükségükben forduljanak Máriához.
Mit tanulhatunk ebből? Ez a történet arra emlékeztet bennünket, hogy Mária közbenjárása nemcsak egy távoli teológiai igazság, hanem konkrét, személyes valóság. Ha bizalommal fordulunk hozzá, ő mindig Fiához viszi kéréseinket. Az ő példája arra tanít, hogy legyen türelmünk és hitünk akkor is, amikor a válasz nem azonnal érkezik.
A történet fényében érdemes újra átgondolnunk imáinkat. Vajon bizalommal fordulunk-e Máriához, az Esztelneki Madonnához, amikor nehézségeink vannak? Felismerjük-e, hogy ő mindig Jézushoz vezet minket? A rózsafüzér imádkozása vagy akár csak egy egyszerű „Üdvözlégy” kimondása is lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk az Úrhoz Mária által. Ne feledjük: ahogy a kánai menyegzőn, úgy ma is kész arra, hogy segítsen.
E történet és Mária kánai szerepe erősítse meg bennünk a bizalmat és a hitet az ima erejében! Tegyük meg, amit mond, és tapasztaljuk meg Isten kegyelmének csodáit életünkben!
A kánai menyegző csodája a szentmisében az Eucharisztia csodájában teljesedik ki. Jézus a szentmiseáldozatban a bort szent vérévé változtatja, hogy táplálékká legyen számunkra. Ez a legnagyobb ajándék, amelyben részesülhetünk: maga Jézus adja önmagát, a kenyér és a bor külső színében, hogy lelkünket erősítse.
Az Eucharisztia, az Oltáriszentség nem pusztán szimbolikus, jelképes valami, hanem valóságosan jelen van benne az Úr, aki velünk akar járni hétköznapjaink során. Amikor a szentmisében részesülünk az Eucharisztiában azáltal, hogy szentáldozáshoz járulunk, nemcsak Jézussal találkozunk, hanem közösséget vállalunk testvéreinkkel is. Az oltár körül egy családként gyűlünk össze, hogy töltekezzünk és megerősödjünk a hitben.
A liturgiában az évközi idő alkalmat ad arra, hogy felismerjük: Isten jelen van a mindennapi életünkben. Nemcsak a nagy ünnepeken, hanem a csendes hétköznapokban is.
A mai szentírási szakaszok arra hívnak minket, hogy:
• Bízzunk Isten gondviselő szeretetében, amely képes újjáalakítani életünket.
• Fedezzük fel és használjuk a Szentlélek ajándékait közösségeink javára.
• Merítsünk örömet Isten jelenlétéből, és osszuk meg ezt az örömet másokkal.
• Forduljunk bizalommal Máriához, aki mindig Jézushoz vezet minket.
• Vegyük komolyan a szentmise ajándékát, és éljük meg az Eucharisztia csodáját a szentáldozás pillanatában.
• Fedezzük fel és használjuk a Szentlélek ajándékait közösségeink javára.
• Merítsünk örömet Isten jelenlétéből, és osszuk meg ezt az örömet másokkal.
• Forduljunk bizalommal Máriához, aki mindig Jézushoz vezet minket.
• Vegyük komolyan a szentmise ajándékát, és éljük meg az Eucharisztia csodáját a szentáldozás pillanatában.
Végül, ne feledjük, hogy keresztény életünk tanúságtétel is. Azok, akik talán csak néha járnak templomba, vagy életükben kettősséget élnek meg, rajtunk keresztül tapasztalhatják meg Isten szeretetét. Életünk legyen hiteles, hogy mások is vonzódjanak az Úrhoz.
Imádkozzunk tehát közösen, az Esztelneki Madonnát is kérve, hogy ez az évközi idő valóban a hitben, reményben, szeretetben és a lelkiéletben való előrehaladás ideje legyen mindannyiunk számára. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése