Nagyböjt 2. vasárnapja

 Ter 22, 1-2. 9a. 10-13. 15-18 Mk 9, 2-10

A nagyböjti szent idő különleges ajándéka által arra kapunk meghívást, hogy egy egészen bensőséges, szent találkozást és együttlétet éljünk át az Úr Jézussal, mint Péter, Jakab és János a színeváltozás hegyén. A Bibliában a hegy mindig szent hely, ahol Isten megnyilvánul, ahol az ember közelebb van Hozzá, mint a völgyben, mint az egyszerű hétköznapok ködében.

Isten hegyén, Isten jelenlétében fedezhetjük föl, a kiválasztott apostolokhoz hasonlóan, hogy mennyire jó, örömteli, szép és értelmes dolog Jézushoz tartozni, és vele közösségben élni. Ezt az élményt élte át nem csak a kiválasztott három személy a színeváltozás hegyén, de Zakeus, a vámos, amikor hajlékába fogadta a Mestert, - a Jézus lábát olajjal megkenő bűnös nő, - a vámasztaltól elhívott Lévi, a dúsgazdag posztókereskedő fiaként megszólított Assisi Ferenc és megannyi követője Krisztus Urunknak. Erre az élményre hív bennünket is Jézus a húsvéti ünnepekre való előkészületek szent negyven napjában.

A színeváltozás pillanata mindig ajándék, amit sem önmegtagadással, sem imával nem lehet kierőszakolni és megtartani. De megtörténhet, hogy váratlanul, Isten jelenlétében időzve, fényességet tapasztalunk, hirtelen minden világos lesz, átlátjuk, szemlélhetjük a végső, szilárd alapot. Néhány másodperc erejéig minden világos bennünk.
De aztán jön a felhő, és mindent elfed. Az Ószövetségben a felhő Isten jelenlétének a képe, itt, a színeváltozás hegyén, azonban elhomályosítja a fény tapasztalatát. A tanítványok félnek. A világosság e nagyszerű tapasztalata, élménye után úgy látszik, mintha minden elszállna. Istenből már nem lehet semmit sem érezni, a sötétség és a félelem veszi át az uralmat.
Ebbe a félelembe kiált bele egy hang: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Azzal, hogy Krisztusra hallgatunk, oszlik a sötétség és oldódik a félelem. Ezt a mondatot azonban egyszersmind, mint létemben megerősítő mondatot is érthetem. Mintha csak Isten azt mondaná: „Te vagy az én szeretett fiam, Te vagy az én szeretett lányom, benned telik kedvem!”

Ezekben a szent napokban nekünk is föl kell mennünk Jézussal a kinyilatkoztatás hegyére, hogy megismerjük az ő dicsőséges arcát, és így elfogadhassuk a "kereszt botrányát", megváltásunk szent titkát. Mert a kereszt titkát nem önmagában tiszteljük és fogadjuk el, hanem a föltámadással együtt.
A nagyböjt, Jézus szenvedés története, húsvét nélkül, önmagában értelmetlen és kegyetlen végzet, amelyet nem érdemes ünnepelni. De éppen a húsvéti hajnal dicsősége teszi szemlélhetővé és széppé Jézusnak a szenvedésben eltorzuló arcát. Mert a keresztről ránk tekintő Jézus arcra is tökéletesen érvényes és igaz a felhőből megszólaló hang kijelentése: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!". Jézus megdicsőült és szenvedő arca egyaránt, szavak nélkül is hirdeti a legfontosabbat, amire mindig hallgatnunk kell: életünkre vonatkozólag, az Atya akaratának teljesítése, megvalósítása a valódi szeretet és tökéletesség.
Ennek csodálatos előképe mindaz, amit az ószövetségi olvasmányban, Mózes első könyvéből olvastunk Ábrahám áldozatáról. Őt is Isten szólította meg. Előtte is a kinyilatkoztatás tárja fel Isten kegyetlennek tűnő, mégis a szeretet próbájaként megmutatkozó akaratát. Neki is el kell hagyni megszokott világát, hogy elmenjen Mória földjére, és ott bizonyítsa feltétlen szeretetét és bizalmát Isten atyai szeretetébe és szövetségéhez való hűségébe. Mennyire megrendítő az a szilárd bizalom, amivel Ábrahám indul, hogy Isten akaratát megvalósítsa.
Pedig micsoda dráma játszódott le az idős pátriárka szívében! Annak idején Szodomáért és Gomoráért szót emelt, most saját fiáért és önmagáért nem könyörög. „Hittel engedelmeskedett”, mondja róla Zsidókhoz írt levél, már akkor, amikor Isten hívását hallva, szülőföldjét elhagyva más vidékre kellett költöznie (11,8).
Istent azonban Ábrahám nemcsak hatalmasnak ismerte meg, hanem jóságosnak is, igaznak, ezért remélt benne a reménytelenség ellenére is. Hitt benne akkor, amikor éppen hitének alapjai rendültek meg, amikor elsötétült előtte az addig ragyogó Isten-arc.
Hisz Ábrahámtól valami olyasmit kíván az Isten, amire a megszokott erkölcsi kategóriák szerint nem kerülhetne sor. Olyan válságba sodorja, amelyet csak akkor viselhet el, ha egészen egyedülálló bizalommal Istenre tudja bízni magát. Nem csak a hit próbája ez. Az egyházatya Origenész szerint: Ábrahám szeretete is mérlegre kerül. Valami olyan magatartásformát provokál itt ki az Isten, amely egyszerre hit, remény, szeretet, engedelmesség, megsemmisülés, amely az emberi személyiséget teljesen kifordítja sarkaiból, és Isten karjába veti.
Kt. Így lett Mória hegye egy nagy tapasztalata a hívő embernek, vagyis az, hogy Isten hitünket, szeretetünket, olykor próbára teszi.

Miért? Biztosan azért, hogy megerősödjön, hogy tudatosuljon, hogy élő maradjon, hogy végül az ő karjaiba vessük magunkat. Jézusnak a kereszten elhangzott szavai is erről tanúskodnak: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Ugyanis húsvét hajnalfényéig csak az jut el, akinek hitét, hűségét ez a pillanatnyi sötétség nem rendíti meg.
Nagyböjt annak az ideje, hogy mi is kilépjünk megszokottságunk világából és megtegyük határozott lépéseinket Isten akaratának őszinte megvalósítása felé. Mennyire nehéz elindulni, hogy bocsánatot kérjünk attól, akinek fájdalmat, szomorúságot okoztunk, akinek a becsületében kárt tettünk, hazug, rosszindulatú megszólásunkkal, kritizálásunkkal. Mennyire késedelmesek tudunk lenni, amikor egy-egy házasság előtti, házasságon kívüli bűnös kapcsolat felszámolásáról van szó, amikor a bűnbe vivő társaságot, illetve kísértést okozó újságot, könyvet vagy filmet mellőznünk kellene.
Mennyire udvariatlanok tudunk lenni, akkor, amikor Isten szeretetét, ingyenes ajándékát, bár szükségünk van rá, mégis visszautasítjuk, azáltal, hogy nem élünk a szentségek kínálta kegyelmekkel, a bűnbánat nyújtotta bocsánattal, az oltáriszentség nyújtotta erőforrással.
Mennyire csak a szavaink vallanak szívünk szeretetéről, de a cselekedeteink távol járnak az Úrtól, akkor, amikor szentgyónásainkban ígéretet teszünk arra, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülni fogjuk, s közben a gyóntatószéket elhagyva, eszünk ágába sincs kerülni a bűnre vivő alkalmat, felszámolni a bűnös állapotot, minden folytatódik ott, ahol abbahagytuk mielőtt beléptünk volna a templomba. - Vigyázat, a gyóntatót esetleg meg lehet téveszteni, de a szíveket-veséket vizsgáló Istent nem lehet becsapni és nem is érdemes megpróbálni.
Mit tesz Ábrahám, amikor megszólítja az Úr? Szó nélkül engedelmeskedik Istennek. Isten parancsoló szavára Ábrahám részéről a válasz mindig a tett. Nagyböjt a cselekvés ideje és nem az okoskodás a töprengés időszaka. Mert a valódi böjt mindig a szeretetből önként vállalt áldozatok meghozatalából, megvalósításából áll. „A tett halála az okoskodás” - tartja a népi bölcsesség.
Ábrahám esetében nem felelőtlen emberi magatartásról van szó, hanem éppen ellenkezőleg egy átgondolt és megfontolt, tudatos engedelmességről, mely képes őszintén bizakodni abban a Valakiben, aki az ígéreteket tette és továbbra is hiszi, hogy Isten megtartja adott szavát. Aztán kiderül, hogy Isten nem Izsák halálát akarta, hanem meg akart bizonyosodni Ábrahám vitathatatlan hitéről és engedelmességéről.  
Valódi engedelmességről csak akkor beszélhetünk, ha megtaláljuk benne a gondolkodó és bizalom teli mozdulatot. Nem is marad el ennek az ábrahámi magatartásnak a jutalma: "Magamra esküszöm - ez az Úr szava -, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak".
Az Isten akaratára figyelő és azt következetesen megvalósító emberi magatartás jutalma az Isten áldása.
És ez az, amiről a második olvasmány, Szent Pál római levelének részlete tanít bennünket. "Ha Isten velünk, ki ellenünk?" - írja az apostol. Isten erejében, az ő áldásával valóban képesek vagyunk legyőzni önmagunkban minden kishitűséget, bizalmatlanságot, félelmet és késedelmeskedést. Ez az Istentől jövő erő pedig éppen abban áll, hogy ő saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, és így vele együtt nekünk ajándékozott mindent. Ami Ábrahám áldozatában előképként jelent meg, azt Jézusban az Atya tökéletesen megvalósította.
Megismertetett bennünket a szeretet lényegével, és azzal a titokkal, hogy miért kéri tőlünk a teljes elkötelezettséget. Mert ő sem csak valamit ajándékozott nekünk úgy általában, hanem Fiában mindent odaadott értünk a golgota ormán, a kereszten.

Bármerre is vezessenek útjaink, a Moria, a Golgota vagy a Tábor hegyére, tudnunk kell, hogy minden utunk végén a jóságos Isten vár bennünket: az az Isten, aki az ember pártjára állt, aki saját Fiát sem kímélte, hanem irántunk való szeretetének zálogaként feláldozta értünk, aki tehát hajlandó minden mást is nekünk ajándékozni. Természetesen csak akkor, ha a Szeretetre szeretettel válaszolunk.
Nagyböjti elcsöndesedésünk arról szól, hogy legyen bátorságunk szemlélni ezt a mindent odaajándékozó isteni szeretetet, és Ábrahámhoz hasonlóan merjünk válaszolni rá. És bár mindig újra tapasztaljuk saját gyöngeségünk sebeit, mégis merjünk bizakodni abban, aki nem ítél el bennünket, mert meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk az Atyánál.

Az Esztelneki Ferences Plébánia hirdetése nagyböjt 1 vasárnapján

Az elmúlt héten a kolostor felújítására névtelenül 500 lejt adományoztak. Hálás köszönet érte és Isten fizesse adományukat. 

Már jó előre hirdetjük, hogy a plébánia nagyböjti lelkigyakorlatát március 25 – 26 és 27-én tartjuk. Ennek vezetője Bartos Károly Kézdisárfalvi plébános úr lesz.

Szentmisék sorrendje február 21 és 28 között

 

 

Esztelneki Ferences Plébánia: Szentmisék sorrendje február 17 és 21 között

Február 17. Hamvazószerda:
Plébánia templom – Szentmise délelőtt 10 órától + hamvazkodás
Csomortán: Szentmise délután ½ 5 órától + hamvazkodás
Ferences templom: Szentmise délután ½ 6 órától + hamvazkodás

Február 18. Csütörtök:
Ferences templom – délután 5 órától szentmiseáldozat, majd azt követően csendes szentségimádás

Február 19. Péntek:
Ferences templom - Délután ¼ 5-től keresztúti ájtatosság és 5 órától szentmise

Február 20. Szombat:
Ferences templom - szentmise reggel ½ 8-tól
Csomortán - Du. 6 órától szentmise + Bálint György lelki üdvéért a 6-ik hetes

Február 21. Vasárnap:
Csomortán - de. 9 órától szentmise + Móré Jenő lelki-üdvéért
Plébánia templom - ½ 11 órától szentmise + Jakab Otília lelki üdvéért 9. évf.
Ferences templom - ½ 11 órától szentmise a HÍVEKÉRT
Kurtapatak – ½ 1 szentmise + Mike József lelki üdvéért

Böjt és Gyónás

Húzzak zsákruhát és üljek hamuba? [Misevlog #hamvazószerda]

A gyógyulást nekünk is akarnunk kell – Évközi 6. vasárnap

Mint hallottuk az első olvasmány és az evangélium is az egyik legszörnyűbb betegséggel, a leprával foglalkozik.
A lepra a zsidó felfogásban egyrészt a bűn következménye, másrészt a bűn jelképe. Ezért a leprást a zsidók elsősorban nem betegnek, hanem tisztátalannak, bűnösnek tekintették. S úgy gondolták, hogy ha egy ilyen beteg meggyógyul, az annak a jele, hogy Isten megbocsájtotta bűneit. Amikor tehát Jézus meggyógyítja a leprást, e szimbolikus értékű cselekedettel azt tanítja, hogy ő valóban Isten, mert hatalma van a bűnök eltörlésére.
A gyógyítással kapcsolatos hallgatási tilalom közvetett módon ugyanezt tanítja. Jézus hallgatást parancsol a meggyógyított embernek: „ne szólj erről senkinek egy szót sem”, mert el akarja kerülni a félreértést. Tudatában van annak, hogy kereszthalála és feltámadása előtt az emberek csak felszínesen fogják értelmezni cselekedetét: a gyógyulásban csupán fizikai gyógyulást fognak látni, a gyógyítót valamiféle evilági csodadoktornak fogják tartani; s nem veszik észre, hogy az ő isteni küldetése elsősorban nem a fizikai nyavalyák kiküszöbölésére irányul, hanem arra, hogy megszabadítsa az emberiséget a bűn végzetes következményétől, a biztos kárhozattól.

Szent Márk evangéliumának az imént felolvasott részletéből megtudjuk, Jézus nemcsak megszállottakat, lázas betegeket, hanem leprásokat is gyógyított. Amikor a leprás ember kérelmét hallva Jézus megindul feléje és megérinti, megesett szívvel mintegy átöleli, akkor az egyik leglényegesebb újszövetségi kinyilatkoztatást adja: közel van az Isten azokhoz, akiket az írástudók, farizeusok, a rabbik és az öntelt egészségesek véleménye megbélyegzett és kizárt Isten népének közösségéből. Akit az ember halottnak ítél, az az Isten szemében élő, szeretetre méltó személy.
Igen, míg az ószövetségben, vagy éppen napjainkban, csak kizárni tudták, tudják a leprás, vírusos beteget, eltávolítani az egészségesektől, addig Jézus isteni hatalmával meggyógyítja a beteget, segít visszatérni övéihez, a társadalomba, s így testi, lelki szenvedését megszünteti.
 
„Egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte és így kérlelte: Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!”(Mk 1,40).
Milyen nagy és erős volt a hite ennek a betegnek! Ez a szegény, kitaszított, akit elhagytak az emberek, sőt azt állították, hogy Isten is elhagyta őt, nagyobb hittel rendelkezik, mint sok korabeli, magát igaznak tartó zsidó, vagy mai Krisztus-követő!
 „Ha akarod, megtisztíthatsz engem!”- mondja a beteg. Ezek a szavak az erős hit mellett a tökéletes imáról tanúskodnak, hisz a beteg szavaiban elővételezve felismerhetjük Jézus imáját, amit a Getszemáni kertben mondott kivégzése előtt: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely” (Lk 22, 42). Itt tehát a hiteles ima példájával találkozunk. Minden imánkat így kellene kezdenünk: „Istenem, ha akarod…” Senki sem akarja jobban a javunkat, mint Isten. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat.

A határtalan bizalmat kifejező merész kérésre Jézus egy olyan gesztussal válaszol, amely a nép számára – a leprásokkal való bármifajta kapcsolat, érintkezés tilalma miatt – hihetetlen volt: „Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: Akarom! Tisztulj meg!”
Itt az Úr Jézus együttérzését és jóindulatát külön kihangsúlyozza azzal, hogy megérinti a beteget, és nem idegenkedik tőle.
Miután a leprás meghallgatásával és megérintésével Jézus áthágta az ószövetségi törvényt, be is teljesíti, akkor, amikor a törvény előírásának értelmében azt mondja: „Menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot”.

Az evangélista a történettel kapcsolatosan megjegyzi, hogy Jézusnak „megesett rajta a szíve.” Vagyis szíve mélyéig megrendül, akárcsak barátjának, Lázárnak a sírjánál (Jn. 11,38), s ahogy ott visszaadja az életet, itt is legalább akkora „áttöréssel” bontja le az emberek által épített falakat; a beteget a fizikai távolságból a szeretet közelségébe vezeti, hogy egyszer s mindenkorra tudatosítsa: nem szabad őket magukra hagyni, leírni, kizárni az emberi közösségből!
Szent Pál apostol mondja, hogy: „Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy viseljük el a gyengék betegségeit, anélkül, hogy a magunk kedvét keresnénk” (Róm 15,1). Ezzel kapcsolatosan Szent Ferenc atyánk végrendeletében maga mondja: „Amíg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása; de az Úr közéjük vezetett, és én irgalmasságot cselekedtem velük.” Ugyancsak ő beszélte el, hogy valamikor annyira elviselhetetlen volt számára a leprások látása, hogy világfi korában házaik megpillantására már két mérföldnyire befogta az orrát. Mióta azonban a Magasságbeli kegyelméből és erejével szent és hasznos gondolatok kezdték foglalkoztatni, egészen megváltozott. Még a világban élt, mikor egy napon egy leprással találta magát szemben; de ő erőt vett magán: odalépett hozzá és megcsókolta.

Jézusnak „Megesett rajta a szíve”- írja az evangélista. Ez a mondat többször visszatér az Evangéliumokban. Jézus együtt érez a leprás beteggel, teste, de még inkább lelke gyötrelmével. Az elsőt meggyógyítva, megmutatja, hogy a másodikat is megtudja, és meg akarja gyógyítani.
Jézusnak ezt a gyógyító tevékenységét, ezt a segítőkész szeretetét kell, hogy megélje az Egyház, és annak minden egyes tagja, tehát mi is.
Ha mi nem is tudjuk visszaadni a betegek egészségét, de jó szót, együttérzést, türelmes ápolást, szerető gondoskodást, enni és innivalót, minden körülmények között, gondolkodás nélkül adhatunk és adnunk kell nekik! Mint ahogy egyébként szívvel lélekkel teszik ezt sokan, azok közül, akik már évek óta beteget ápolnak minden fizetség, s talán elismerés nélkül is. Ők biztosak lehetnek az égi jutalomban, hisz velük kapcsolatban mondja az Úr Jézus: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert ennem és innom adtatok, mert beteg voltam, és meglátogattatok, ugyanis amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”(Mt 25, 34-40).

Bűneink és mások bűneinek következményeként valamennyien leprások vagyunk, még akkor is, ha nem vagyunk hajlandók beismerni. Lehet, hogy ennek nincsenek kívülről látható jelei; de a gyilkos kór, az örök halált hozó bűn belülről pusztítja lényünket. Az evangélium arra tanít, hogy Jézus meg tud szabadítani e belső betegség végzetes következményétől. Folyamodjunk tehát hozzá egy jó szentgyónás keretében, és az evangéliumi leprás bizalmával kérjük őt, tisztítson meg bennünket a bűn leprájától, hogy a gyógyult ember hálás örömével hirdethessük csodatetteit a világban.

A leprás ember, akinek meggyógyításáról a mai evangélium beszámol, már bizonyára hallott  Jézus csodás gyógyításairól. Ezért, amikor az Úr segítségét kéri, kifejezi hitét, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani, ha akarja. Ezt a hitet jutalmazza Jézus a csodával. Csak akkor érdemes Jézus segítségét kérnünk bajainkban, ha erősen hisszük, hogy Ő valóban tud segíteni rajtunk. Nem csak szavainak, de tetteinek is ereje van, amely képes megváltoztatni az embert. Az isteni kegyelem megérinthet bennünket, és átalakítja életünket, ha hiszünk abban, hogy Jézussal boldogabb lesz az életünk. Minden újesztendő, minden új nap és most a nagyböjt kezdete, jó lehetőség számunkra, hogy Jézushoz forduljunk és elkötelezzük magunkat mellette. A lelki gyógyulást azonban nem csak Jézusnak kell akarnia, hanem nekünk is!

Fizikai értelemben vett leprások nincsenek környezetünkben, de sajnos vannak súlyos, vagy éppen gyógyíthatatlan betegek, egyedül élő idősek, végelgyengülésben szenvedők, fiatalon ágynak esettek, sőt a különböző szenvedély betegek, akik ez által megbélyegzettek lettek, de akik mégis hozzánk tartoznak, akár a hitvestársi, a szülői, a gyermeki, a rokoni, a baráti, a szomszédi, az egyházközségi szálak révén…

Miattuk, és az általunk nem rokonszenvesnek tartott embertársainkért hangzik fel újra és újra Jézus leprást gyógyító története, hogy tanuljunk belőle, hogy példáját követve hasonlóan cselekedjünk.

Esztelneki Ferences Plébánia Hirdetése: évközi 6. vasárnap

A legutóbbi temetés kapcsán a néhai György Mária családja a kolostor felújítására 500 lejt adományozott. Hálás köszönet érte és Isten fizesse adományukat.

A hamvazó szerdával kezdődő nagyböjti szent időben az Egyház arra szólít fel bennünket, hogy tartózkodjunk a zajos, zenés, táncos mulatságoktól, még március 8-án is.

Jó, ha tudjuk, hogy hamvazószerda és nagypéntek szigorú böjti nap, ami azt jelenti, hogy e két napon háromszor étkezünk, de csak egyszer jóllakásig, a többi pénteken az előírások értelmében a hús fogyasztásától kell tartózkodnunk.

Dicséretes, ha e kötelező előírásokon túl több önmegtagadást is vállalunk, ha többet imádkozunk, ha részt veszünk a hétköznapi szentmiséken, keresztúti ájtatosságokon, szentségimádáson, a sorra kerülő nagyböjti lelkigyakorlaton, ha elvégezzük a szentgyónásunkat, gyakran járulunk szentáldozáshoz, ha gyakrabban teszünk jót rászoruló és nélkülöző embertársainkkal! 

 

Ma is rengeteg szükség van a világban – Évközi 5. vasárnap

A mai szentírási részek (Jób 7,1-4. 6-7 / 1 Kor 9,16-19.22-23 / Mk 1,29-39) az örökös emberi problémával foglalkoznak, a szenvedésre irányítják a figyelmünket, s ennek kapcsán az élet értelmének a kérdését vetik fel és azt üzenik, hogy ez a földi élet nem minden. A mi testi-lelki szenvedésünket is csak a hit segítségével az örökkévalóság távlatában tudjuk elviselni.

Az első olvasmányban Jób pátriárka a fizikai és erkölcsi szenvedésektől szorongatott emberiség jelképeként áll előttünk, hisz sokat szenvedett, nagy csapások érték őt. Látta és átélte a sok kínt és szenvedést, ami rá szakadt, de nem adta föl a reményt, nem esett kétségbe. Sejtette, hogy ez a földi élet nem minden.
A Szentírás összefüggő részeiből tudjuk, hogy Jób pátriárka mi mindenen ment át: elveszítette minden vagyonát, hirtelen meghaltak gyermekei és ő maga is csúnya, fertőző betegségbe esett, ami miatt mindenki elhagyta. Barátai sem segítettek rajta, inkább vádolták, azt állították, az ószövetségi felfogást követve, hogy biztos valami titkos bűnt követett el és Isten azért bűntetti. Így hát nem csoda, hogy olyan keserves szavakra fakadt, amikor szinte az Istennel is perbe szállt, de mégis, minden megpróbáltatás ellenére hű maradt Istenhez, nem szakította meg a Vele való kapcsolatát, hanem hitt benne és őt hívta segítségül.
„Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot”(Jób 7,6-7). Ez a sóhaj, reménysugár a fájdalmak tengere fölött, nem hiába való. Isten lehajol az emberhez, Üdvözítőt küld neki, hogy enyhítse szenvedéseit, és szívét egy nagyobb remény felé nyissa meg.

A szentleckében Szent Pál apostol megosztja a korintusi hívekért érzett aggodalmát: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek”. Aztán hozzáteszi, hogy mindezt az evangéliumért teszi. Ez nekünk szánt üzenet, ugyanis az Evangélium nem csak kedves olvasmány számunkra, hanem másokért vállalt elkötelezettség, szolgálat kell, hogy legyen. Szent Pál tanításában minden karizma, vagyis minden kegyelmi ajándék, minden talentum azért van, hogy szolgáljunk vele másoknak.

Az Evangélium ebben a keretben mutatja be Jézust, akit a szenvedők tömege vesz körül: „Amikor lement a Nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat… Jézus pedig sokakat meggyógyított…” (Mk 1, 32-34).
Az Úr Jézus tevékenykedik, az üdvösség megvalósításán fáradozik. „Hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket” (39) – olvastuk.
Jézus, hogy az emberiséget kiemelje a fizikai és erkölcsi szenvedés állapotából, amely ellen harcol, körül jár, tanít és gyógyít. Tanításával megvilágosítja a lelkeket, kinyilatkoztatja Isten szeretetét, elvezet a hitre, értelmet ad a fájdalomnak, és megmutatja az üdvösségre vezető utat.
Érdemes megfigyelni, hogy az Úr Jézus bár később tanítványainak is megadja a gyógyító hatalmat, mégsem szünteti meg a világban uralkodó szenvedést és halált. Bár sokszor szembesül az emberi nyomorúsággal, mégsem nyit kórházat, ahol gyógyít, nem „rendel”, nem áll rá a háziorvosi teendők végzésére, nem ezért jött, neki más a küldetése…

Igaz, nem szünteti meg a fájdalmat, a szenvedést, sőt még meg sem magyarázza, DE élet példájával – ami minden szónál többet ér –, rámutat arra, hogy a tudatosan vállalt szenvedés mélyebb szinten mások megváltásává lehet. Mert nem a dicsőségesen uralkodó Isten váltott meg bennünket, hanem a szenvedő, a kereszten függő Isten.
A szenvedő Isten közelebb áll a szenvedő emberhez, mint minden fölségében és jogos hatalmában. Tehát Jézus nem szünteti meg a szenvedést, de vigaszt fűz hozzá, rávilágít a lényegére, sőt mi több örömmé változtatja, érthetőbbé teszi azt. Ezért mondja Avilai Szent Teréz: „Megtaláltam az örömöt és a boldogságot a földön, de egyedül a szenvedésben”.

Az Újszövetségi Szentírás arról tesz tanúságot, hogy Jézus, a Megváltó a végtelen sok út közül a szenvedések útját választotta és azon jött el hozzánk, hogy a megváltás nagy művét véghezvigye. Ő a fájdalmak embere, igen érzékeny minden emberi szenvedés, fájdalom iránt. Valahányszor tanúja egy-egy szenvedésnek isteni irgalmasságával mindig mélyen megindul. Igyekszik a szenvedést, gyógyításai, halott feltámasztásai által enyhíteni.
Csodáival meggyógyítja a szenvedő testeket, kiűzi a gonosz lelkeket, mert az egész embert akarja üdvözíteni, a testből és lélekből álló embert. Meggyógyítja a testet, hogy az a lélek üdvösségének legyen a jele és eszköze. Amikor pedig nem veszi el a szenvedést, megtanít, hogyan lehet azt reménnyel és szeretettel hordozni, hogy az örök élet gyümölcseit teremje.

Az első beteg, akit Jézus meggyógyított, Péter anyósa volt. Egy idős asszony, aki lázas betegen feküdt. Nem ő kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg, hanem mások. Jó emberek, akik nem magukra gondoltak, hanem másokra. Ekkor Jézus odament a beteghez és kézen fogva fölsegítette. Szinte lelki szemeinkkel láthatjuk, amint Jézus nagyon gyöngéd mozdulattal segíti föl a beteget. Ez a mi Jézusunk, ilyen Ő ma is.

A továbbiakban az evangélista leírja, hogy amikor beesteledett, sok beteget vittek hozzá, hogy gyógyítsa meg őket, megjegyzi, egy kis túlzással, hogy az egész város ott tolongott az ajtó előtt. „Jézus pedig sokakat meggyógyított… és sok ördögöt kiűzött”. Aztán mintegy záróakkordként írja az evangélista: „Hajnalban Jézus nagyon korán kelt. Kiment a házból, elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott”.

Érdemes megfigyelnünk a mai evangéliumi szakasz eseményeinek a sorrendjét: Jézus hirdette az Isten igéjét, betegeket gyógyított, azaz gyakorolta a felebaráti szeretetet, majd visszavonult a magányba, hogy ott egyedül legyen Istennel, imádkozzon.
Ez kellene, hogy legyen a helyes sorrend a hívő ember, azaz a mi életünkben is: először Isten, másodszor az ember, és harmadszor az én. Ez hitünk három egymást követő lényeges, fel nem cserélhető mozzanata.

Első az Isten! Az Ő igéje az alap, amelyre hitünk épül. A kereszténység kinyilatkoztatott vallás, ami azt jelenti, hogy nem az ember szólította meg Istent, hanem Isten szólította meg az embert. A kinyilatkoztatás azt is jelenti, hogy nem az ember tornászta fel magát Isten megismerésére értelmi képességei révén, hanem Isten mondta el magáról, hogy kicsoda Ő, vagyis, hogy jóságos, szerető Atya. A kinyilatkoztatás harmadszor azt jelenti, hogy az ember nem magától jutott el önmaga ismeretére, hanem Isten üzente neki, hogy minden egyes ember az Ő képmására van teremtve és hogy szeretett gyermeke, vagyis, hogy emberi méltóságunk megalapozója istengyermekségünk valósága.

Második az ember! Az emberszeretet a keret, amelyben hitünket megélhetjük, gyakorolhatjuk. Szent Pál tanításában minden karizma, vagyis minden kegyelmi ajándék, minden, képesség, talentum azért van, hogy szolgáljunk vele másoknak. Erre gyakrabban kellene gondolnunk. Az egészség Isten ajándéka, és ha valaki egészséges, akkor ezt Isten nemcsak azért adta neki, hogy önzően örüljön neki és élvezze az életet, hanem azért, hogy képessé tegye őt mások megsegítésére, szolgálatára. A jólét is Isten ajándéka. Ha valaki anyagilag be van biztosítva, akkor ezt nemcsak azért kapta, hogy azt felélje, és a fölösleget elrejtse, hanem azért, hogy rajta keresztül adjon azoknak is, akiknek nem jutott az evilági javakból a megélhetéshez szükséges adag. Vagyis azért, hogy jótékonykodjon, illetve Szt. Lukács evangélista szavaival élve: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba” (16,9).   

Harmadik az Én! A személyes ima, azaz erőforrás, amely élteti hitünket. Az ima odafordulás Istenhez, akit dicsőítünk, akinek mindenért hálát adunk, és akitől kérhetjük bűneink bocsánatát, s égi támogatását. De a keresztény imának van egy másik jellegzetessége is. A keresztény nem csak saját magáért imádkozik, hanem másokért is, amint tették ezt a mai evangéliumi szakaszban azok, akik szóltak Jézusnak a beteg asszonyt illetően, akit hamarosan meggyógyított.

Ma is rengeteg szükség van a világban, de közvetlen környezetünkben is, amelyek mind arra várnak, hogy imáinkban Isten elé vigyük azokat. Imádkoznunk kell a világbékéért, de plébániai közösségünk egységéért és békéjéért, a szenvedőkért, a betegekért és az őket szolgáló ápolókért, gyógyító orvosokért, az éhezőkért, az üldözöttekért, különösképpen az üldözött keresztény testvéreinkért, a haldoklókért, az e világból eltávozottakért. Imádkoznunk kell plébániai közösségünk testi, lelki, és erkölcsi szükségleteiért: a szülőkért, a nevelőkért és a neveltekért, hogy gyerekeink, fiataljaink kedvességben és bölcsességben növekedjenek Isten és az emberek előtt. Imádkoznunk kell az árvákért és özvegyekért, hogy Isten szerető jóságát megtapasztalhassák életük minden napján! Imádkoznunk kell az alkohol és az egyéb szenvedély betegségek áldozataiért, a családokért, ahol állandó nézeteltérés uralkodik és ez által veszélybe került a család egysége, békéje… Röviden, mindenkiért, de leginkább azokért, akik a legjobban rászorulnak imáinkra.

Biztosan Jézus is, miután egész nap gyógyított és utána elvonult imádkozni, hálát adott az Atyának minden csodatettéért, majd pedig átadta neki az összes szenvedőt, akik korábban hozzá fordultak és azokat is, akik majd utánuk fognak következni. Jó tudni, hogy ezek között voltunk már akkor mi is, vagyis, hogy Jézus már akkor, amikor meggyógyította Péter anyósát és sok más beteget, ránk is gondolt és imádkozott értünk, sőt, hogy ma is segíthessen, rendelte a betegek szentségét.

Az Úr Jézus tanításából és életpéldájából kiindulva, az a dolgunk a világban, hogy a tudatosan vállalt szenvedéseinket mélyebb szinten mások megváltásává tegyük, hogy észrevegyük a hiányokat, a gyengeségeket, de ne csak a mieinket, hanem elsősorban más emberekét, természetesen a segíteni akarás szándékával! Az értük végzett imádságaink által foltozgassuk, állítsuk helyre az életüket, egzisztenciájukat, gyógyítsuk őket, amennyire tőlünk telik, mindezt azért, hogy utat készítsünk az Evangéliumnak.
Irtogassuk magunkban és másokban a jóbi kétségbeesést, reménytelenséget, és orvosoljuk a világ sérüléseit, hiányait. Így magunk is közelebb jutunk, és másokat is közelebb juttathatunk a minden jó és tökéletesség forrásához, Istenhez. Ámen.

Esztelneki ferences plébánia és templom hirdetése

 Évközi 5. vasárnap

1.    A héten a ferences templomban reggel ½ 8-tól lesznek a szentmisék, kivéve csütörtököt, amikor délután 5-től lesz és a szentmisét követően folytatjuk a korábban megkezdett félórás csendes szentségimádásainkat. Aki csak teheti, tartson velünk ezeken, csütörtöki szentségimádási alkalmakon, hisz van, amiért imádnunk az Urat, hálát adni neki és segítségét kérni a magunk, plébánia közösségünk, községünk és nemzetünk javára.
2.    A mostani csütörtök egyben a betegek világnapja is, ezért a szentségimádás keretében imádkozni fogunk a betegek gyógyulásáért, az őket szolgáló és gyógyító ápolókért és orvosokért.
3.    A plébánia templomban kedden és pénteken délután 5 órától lesz szentmise.
4.    Az idei évben is támogathatják adójuknak 3,5%-val az Esztelneki ferences templomot és kolostort illetve a plébánia tevékenységét. Az ehhez szükséges nyomtatványokat igyekszünk elkészíteni és a rendelkezésükre bocsátani. Az elmúlt évi adományukat Isten fizesse! 

***

A múlt vasárnap a plébános úr, Imre atya elköszönt a hívektől, mivel Érsek úr áthelyezte a gyergyói Kilyénfalvára, és a héten megtörtént a plébánia átadása, átvétele a tartományfőnök és a főesperes úr jelenlétében.
Érsek atya, február 1-től a plébánia vezetését, amelyhez hozzátartozik Kézdicsomortán és Kurtapatak is, és a lelkipasztorációs feladatok ellátását a ferencesekre, vagyis ránk bízta. Szilveszter testvér plébánosként, Bernardin atya pedig lelkészként fogja végezni e szolgálatot.

Érsek atya, a plébánost kinevező okiratában többek közt ezt írta: „kérem, hogy különösen figyelmet fordítson az esztelneki plébánia és a hozzátartozó filiák egyházi közösséggé formálására”- természetesen, ahhoz, hogy e kérésnek eleget tehessünk, szükséges, hogy a kedves testvérek, mind az anyaegyházban mind pedig a filiákban, ennek fényében gondolkodjanak és cselekedjenek.

A múlthoz viszonyítva annyi változás lesz, hogy a plébánia irodáját majd a kolostorban kell keresni.

Ha ilyen jelegű problémájuk adódik, vagy lelki beszélgetésre lenne szükségük, illetve a szentmisétől függetlenül, szentgyónást szeretnének végezni, bátran keressenek bennünket. Igyekszünk szolgálatukra lenni.

Elérhetőségünk:
Ferences Kolostor, Esztelnek, 163 sz.
Telefonszám: fr. Szilveszter ofm   0745 252 845
        P. Bernardin ofm   0743 258 347

Deus meus et omnia!
Én Istenem és mindenem!

Esztelneki Ferences Templom hirdetése: Évközi 4. vasárnap

 1.    A héten templomunkban reggel ½ 8-tól lesznek a szentmisék, kivéve keddet, szerdát és csütörtököt, amikor délután 5-től végezzük.
2.    Kedden, február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén és a szerzetesek világnapján a szentmise délután 5 órától lesz. Előtte ½ 5-től, a jelenlévő szerzetesekkel rózsafüzért imádkozunk a szerzetesei és szerzetesnői hivatásokért. Igyekezzünk minél többen bekapcsolódni a közös imába. Közben hozzunk magunkkal gyertyát, hogy a szentmise keretében megáldhassuk azokat.
3.    Szerdán, szent Balázs püspök és vértanú emléknapja van, ezért a délután 5 órás szentmise befejeztével Balázs áldásában részesítjük azokat, akik hívő lélekkel igénylik azt.
4.     Csütörtökön az 5 órás szentmisét követően folytatjuk a korábban megkezdett félórás csendes szentségimádásainkat. Aki csak teheti, tartson velünk ezeken, csütörtöki szentségimádási alkalmakon, hisz van, amiért imádnunk az Urat, hálát adni neki és segítségét kérni a magunk, községünk, plébánia közösségünk és nemzetünk javára.